Kialakult az athéni keret

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2002.07.29. 20:44
Címkék
Valamivel több mint két év múlva, 2004. augusztus 13-án kezdődnek Athénban az olimpiai játékok. A rajttól mintegy 750 nap választ el bennünket, s ezt az apropót felhasználva tartott sajtótájékoztatót hétfő délelőtt a Magyar Olimpiai Bizottság a Régi Sipos étteremben. Schmitt Pál elnök elmondta, hogy bár az utóbbi időben sok idejét köti le, hogy megfelelően felkészüljön a budapesti főpolgármester-választásra, az olimpiai mozgalom szolgálata továbbra is a "szíve csücske”, nagyon fontosnak tartja ezt a megbízatását. Az elnöki beszámolóból kiderült: 750 sportolóval kötöttek szerződést, jelenleg ennyien tagjai az olimpiai keretnek, s ők mindannyian vállalták a tiszta, a doppingmentes felkészülést, ami azt jelenti, hogy ha netán valaki mégis fennakadna a szűrőn, akkor azonnal kizárják a keretből.
Schmitt Pál (balra), dr. Berkes István és Molnár Zoltán egyaránt bizakodva várja Athént (Fotó: Árvai Károly)

Molnár Zoltán ügyvezető igazgató a napokban tért haza a görög fővárosból. Az ott szerzett tapasztalatokat kedvezőnek ítélte meg a sportvezető, több kérdésben is sikerült egyezségre jutni a szervezőbizottsággal, s sikerült megfelelő szállást találni a sikersportágnak tekinthető kajak-kenu válogatott számára, mégpedig az Athéntól távolabb eső versenypálya közelében. Az utóbbi három ötkarikás játékokhoz hasonlóan ezúttal is a Pegazus Tours szervezi majd a sportszakemberek és a szurkolók utazásait. Az iroda két turnusban, különböző kategóriájú szállodákban kínál majd lehetőségeket és persze belépőket a magyar szempontból legfontosabb és legérdekesebb sporteseményekre. Dr. Berkes István főigazgató főorvos az Országos Sportegészségügyi Intézet, a Sportkórház terveiről beszélt. Mint ismeretes, a rekonstrukció előkészületei már megkezdődtek, az új épület a tervek szerint 2004 márciusára elkészül, így talán már segítheti a magyar olimpiai csapat felkészülését az athéni játékokra.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
49 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
58 perce

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
1 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik