Svédországi duplázás

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2002.06.11. 21:05
Címkék
A teniszben lehet specialistákról beszélni, hiszen egyes versenyzőknek füves pályán megy jobban, másoknak viszont salakon. Ha a vívásban is összeállítanánk ilyen listát, Kulcsár Krisztián neve mellé lassan oda lehetne tenni, hogy "Stockholm-specialista. A Honvéd-LNX kétszeres csapatvilágbajnoka ugyanis a hét végén megismételte tavalyi produkcióját, ismét megnyerte a svédországi Világkupát.
– A verseny előtt gondolt arra, hogy címvédőként lép pástra? Jelentett némi pluszt az egy évvel korábbi sikere? – Nem, semmiféle pluszt nem jelentett. Ugyanúgy készültem, mint a többi Világkupára, vagyis szerettem volna minél jobban szerepelni, mondjuk a dobogóra felállni – mondta Kulcsár Krisztián. – Persze, ahogy haladtam előre a döntő felé, már eszembe jutott a tavalyi siker.– Milyen mezőny gyűlt össze Stockholmban?– A közepesnél erősebb, a menők közül csupán a franciák és az olaszok hiányoztak. Mivel hozzánk hasonlóan a németeknek is ez volt az utolsó válogatójuk, ők nagy létszámban jelentek meg, és pástra léptek kubaiak, amerikaiak és a vébé-ezüstérmes észtek is. – Az elődöntőben a tavalyi vébé-bronzérmes Lückét győzte le meglehetősen simán, 15:8-ra, majd az aranyérmes asszóban is csak tíz tust tudott bevinni önnek Malmgren. Egyáltalán volt, aki meg tudta szorongatni?– Nem volt szoros asszóm, tizenegy találatnál senkitől sem kaptam többet. Persze, csak az eredmények mutatnak sima győzelmeket, mert azért voltak izgalmas mérkőzéseim. – A novemberi világbajnokságon az aranyérmes csapat húzóembere volt, idén azonban a mostani volt az első Világkupa-döntős helyezése, igaz, ez a helyezés jobb nem is lehetett volna. Vagyis az idény végére belelendült.– Hát igen… egyéniben kicsit döcögősen indultam, nem úgy jött ki a lépés, mint szerettem volna, kétszer is a döntő kapujában estem ki. Csapatban viszont ott folytattuk, ahol a világbajnokságon abbahagytuk, két Világkupát is nyertünk. Edzőmmel, Kulcsár Győzővel most már egy éve dolgozunk együtt, ugyanazt az utat járjuk, mint eddig, és mire jönnek a világversenyek, a formám is "kisimul majd”, mint tavaly.
Legfrissebb hírek

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
11 perce

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
31 perce

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
33 perce

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
45 perce

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
48 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
1 órája

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
1 órája