N. PÁL JÓZSEF 2021.10.27 22:57 Frissítve: 2021.10.29 00:43

Mezey a titoknok? – N. Pál József publicisztikája

 
Szakmája megszállottja – amikor Mezey Györgyék majdnem kiejtették a Sampdoriát 
De hol a jelentés, elvtársak? – Mezey György és a mexikói világbajnokság 
Mészöly „sameszéből” Brazília legyőzője – amikor Mezey György volt Európa legjobb kapitánya

Ahogy Malonyai Péter Mezey Györgyről szóló sorozatát olvasom, egyetlen kérdés tolul föl bennem újra és újra, ám nem a tárgyszerű múltidézés, hanem a részeket kísérő „kommentek” nyomán inkább. Mert e számomra alig megszokható műfaj „törvényének” megfelelve van, aki a nyolcvanesztendős szövetségi kapitányról tisztelettel, van, aki haraggal szól, ám akad vád, ami makacs következetességgel ismétlődik, nemcsak most, de harmincöt esztendeje már. Miért nem mondja el, vallja be, „gyónja meg” az edző, mi történt Mexikóban, mi volt a szovjetek elleni 0–6 konkrét oka 1986. június 2-án, hogy végre nyugodtan alhasson a válaszra azóta is hiába váró, háborgó lelkű szurkoló.

Nem a gyászos meccs – egyáltalán a mexikói, eddig utolsó magyar világbajnoki szereplés – „titka”, hanem e szurkolói hozzáállás korokon is áthajló természete érdekel. Miért hiszi, akarja hinni a sajgó lélek fölszámolhatatlanul, hogy a várakozásának, reménnyel átszőtt kalkulációjának nagyon ellentmondó eredménynek kell, hogy legyen egyetlen, mindenre magyarázattal szolgáló oka? Amit esetünkben – természetesen – a gárda kapitányának, az akkori hírek szerint minden döntési jogkört magához ragadó Mezey Györgynek tudnia kell! S mivel „tudja”, de nem mondja, hitelképtelen ember, futballunk sírásója (e szót a kommentelők egy része nagyon szereti), így gondolja a szurkoló, s e hitéből őt kitéríteni nem lehet.

Tudnivaló, a szurkoló az „egész” igézetében él, számára a „töredék” nem létezhet hosszabb távon, „kereknek” akarja látni a történetet, ha nyilvánvalóan nem lehetséges, akkor is, hisz az ő szeretete, odaadása is totális, fönntartás nélkül való, tehát szintén „kerek”, így a „csonka” választ nem fogadhatja el! Mivel ő, akár bármely evilágiasan „hívő” ember, az egész lehetségességének illúzióját őrizve él mindhalálig, ha nincs válasz, csinál magának, amihez ragaszkodik aztán rendületlenül. S e magában dajkált „igazságot” vagy annak gyanúját vágyja megerősítve látni, s hogy esetleg lehetetlent kíván, sosem hiszi-hiheti el.

Hogy az „igazságot” érdekből, önvédelemből, hatalomféltésből titkolják (nem mondják el) „valakik”, e fölfogásnak kiirthatatlanul a sajátja, s az e hiedelem táplálta érzelem is nemkülönben. Hitelvű, racionálisan bizonyíthatatlan és ugyanígy cáfolhatatlan „igazságok” – igazsággyanúk – rögzülnek e sodorban, nemcsak a futballra nézvést persze, hanem – például – történelmünkre is. Őstörténetünkről, Imre herceg, Zrínyi Miklós, Széchenyi, Tisza István, Teleki Pál halálának „titkáról”, a Barguzinban kiásott „Petőfi” célzatos tagadásáról számosan tudják a „biztos” igazságot, noha cáfolhatatlan tényektől támogatva senki sem tud pontosat. Egy, a lelket fogva tartó erős „érzés” van csupán, hogy ennek így kellett lennie! Hogy csakis így történhetett, mert ha nem, én megőrülök – mondja a „hívő” –, akkor hitemet, az identitásomat, a személyiségemet veszik el tőlem. S ezt nem hagyhatom!

S mivel a labdarúgás máshoz alig hasonlítható érzelmeket generál, e sportág históriájáról való beszéd számos ehhez fogható történettel van tele. A mi futballunk meg valóban egyedi a világon – a legnagyobb siker „gyanúsan” nem jött össze valahogy (1938, 1954), s visszaesésünk mértéke is példátlan jó félszázada már! –, s ezt a szurkolói mélylélektan elfelejteni képtelen, kell a vigasz, a magyarázat természetesen. Mert az nem lehet, hogy annyi (szurkolói) szív..., ha már a költő írta ezt, az nem lehet, hogy amiért én életemet adom számítások nélkül, ott engem átverjenek, bizonytalanságban hagyjanak! Kerek életet, tudást, ehhez meg kerek válaszokat akarok, mert az jár nekem, s ha nem kapok, gyanúm fönnmarad.

S mert a Mezey-féle válogatott volt nagyságunk emlékezetét mozgósítva rég átélt örömöt adott másfél esztendeig, a reményt meg a csillagos égig srófolta szinte, majd egyik pillanatról a másikra összeomlott, földolgozhatatlan traumát hagyva reánk, mindez racionális, lehetőség szerint egy okra visszavezethető magyarázatért kiált a szurkolói lélekben azóta is. Ám ez hiányzik, s azt hiszem, hiányozni is fog mindörökre!

Nem célom a csapat Mexikó előtti, alatti játékának elemzése, ám valamit szeretnék megértetni régóta már, reménytelenül persze. A történész (a futballtörténész is az) ott kezdődik, hogy ki tudja mondani: a meglévő ellenőrizhető tények, források értelmezése, összevetése alapján nincs a kérdésre válaszom. Magyarán szólva: nem tudjuk, hogy és mi, miért történt pontosan. Valószínűsítéseim, válaszvariációim lehetnek természetesen, de ezek esendőségét, bizonytalanságát jelezni kell, „igazsággá” föltolni tilos! Tudni kell, hogy az „így hallottam”, egy hitelképes, tűzhöz közeli – természetesen a neve elhallgatását kérő – valaki „azt mondta nekem” kezdetű információ egzakt ténynek sosem nevezhető, egy szóbeli közlés (más forrás hiányában) „igazként” csak akkor valószínűsíthető, ha minimum (!) ketten – egymástól függetlenül, egymásról nem tudva – állítják ugyanazt. Egyébként a koncepciómmal, gyanúmmal, érzelmemmel (s a futball érzelem, mint tudjuk) egybevágó „hallomást” örömmel elhiszem, engem támogató bizonyosságnak veszem, vagy – ellenkező esetben – nem hiszem el. Gyarló az ember!

A mexikói – elsősorban 0–6-os – kudarc titokfejtési igyekezeteiről egy dolgot merek biztosan kijelenteni. Ez arról szól, hogy a Mezey által kitalált, akkor nálunk egyedi, nagy fegyelmet, állóképességet s érzelmi-tudati egységet követelő, másfél évig – a magyar labdarúgás színvonalából nem következő! – eredményességet hozó játék 1986. június 2-án – vagy az egység, vagy az erő, vagy mindkettő tovatűntével – pillanatok alatt összeomlott. Az egység megbomlásáról nemigen beszél senki, ám valamennyi általam hallott játékos állítja: eltűnt az erő, szédelegtek szinte a szovjet meccs előtt, a bemelegítés során is már, van, aki az ételbe kevert méreg lehetőségét, sőt, a KGB esetleges szerepét is emlegeti, hisz ő is választ szeretne a titokra mindenáron, de nem talál. Mivel sokan mondják ugyanazt, hinnem kell, valós tapasztalatról beszélnek ők, ám a kérdés kérdés marad: mi hozta rájuk – mindannyiukra, egyszerre! – az elgyengülést?

S a kérdések kérdése: tudja-e Mezey, s ha igen, miért nem mondja el harmincöt év után? Rövidre zártan válaszolok: szerintem nem tudja, tényleg nem érti, mi történt akkor. Avagy: ha tudja, miféle – egyetlen, megnevezhető! – orvosi vagy egyéb melléfogás hozta reánk a „konkrét” bajt, nem fogja elmondani, ezen nem is csodálkozom, hisz szakemberi önképét, identitását törné a „bevallással” össze. Ragaszkodik a saját verziójához hát: a szerencsétlenül bekapott két gyors gól döntött be mindent.

Nekem marad a saját – a szurkolónak semmire sem jó – magyarázatom, bár tudom, ez sem magyarázat. Egy olyan, reményt ígérő, de futballtörténelmünk igen széles mámorhisztéria-dimenziójának emlékezetétől – akár „öntudatlanul” – is sújtott csapattal, amely az elhibázott magaslati „havas” edzőtáborozás s a lelket őrlő, az egységet bontó (nem csak „csapatszintű”) viták után a nyitó – s épp szovjet–magyar! – meccsre ily kipukkant állapotban, önértékelési képességében megroggyanva érkezik, bármi megtörténhet, a nagy vereséget is beleértve! Emlékszem: már az első két percben látszott, játékosaink bénultak, minden szituációra késve reagálnak, aztán jött a vég, újabb két perc alatt, Mezey meg az égre pillantott, majd hátradőlt. Kérdezem: a nagy várakozásokkal pályára küldött gárda, ha érzi, nagy a baj (elszállt az erő), képes-e úgy megzavarodni, hogy az első gólra rögtön kap egy másodikat, s aztán beáll a csőd?

Mi történt 1986. április vége és június 2. között a csapattal, ismeri-e a korábbi kapitány az egy (!) pontos választ, nem tudom; gyanítom, egzakt módon nem, ám hogy a futballt szerelemmel szerető lélek a maga hitét – tudnia kell a „titkot”! – őrizni fogja, az bizonyos.

S mert ezen változtatni nem lehet, békességet kívánok önnek, kedves Mezey György. A kommentelők s az örök titokfejtő szurkolók – mert mást nem tehetnek e műfaj törvénye szerint – meg úgyis gyanakodni fognak, s kérdeznek rendületlenül tovább.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2021.12.05 23:00:28

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Az, hogy a futballról való vélekedést az érzelmek határozzák meg, több mint száz éve tudható, miként az is: hozzáállásunk előjele alkalomról alkalomra változhat-változik. A győzelem mámorral, a vereség letargiával, dühvel jár, s egyáltalán nem mindegy, melyiket éltük át legutóbb.

2021.11.28 22:01:01

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

Marco Rossinál az idén 36 játékos szerepelt, közülük 21 volt hosszabb-rövidebb ideig valamelyik magyarországi akadémia növendéke.

2021.11.28 21:40:29

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A fő nehézséget a felnőttfutballba belépés okozza.

2021.11.26 09:48:23

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Gallowich Tibor és Sebes Gusztáv bizalmát is megkapta, de ritkán került be az Aranycsapatba.