Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.18. 20:21
null
Tizennégy magyar fiatal indul a szombaton kezdődő U23-as és junior triatlon Európa-bajnokságon, amit Melillában rendeznek meg.

Biztató első félév után a másodikban sorban érkeznek majd a korosztályos világversenyek a magyar triatlon-utánpótlásnak. A fiatalok közül többen is megmutatták, hogy jó formában várják az idei első világversenyt, több érmet is szereztek az indulóink az eddigi junior Európa-kupákon, az U23-asok pedig a felnőttmezőnyben bizonyították a tudásukat.

Szombaton kezdődik 2025 első korosztályos Európa-bajnoksága, az U23-asok és a juniorok viadala, amelyen összesen tizennégy magyar versenyző indul el a nemzetközi szövetség honlapján látható nevezési listák alapján. Érdekesség, hogy a Spanyolországhoz tartozó Melilla lesz a házigazda, ami Marokkó tengerpartján található.

Nem semmi a névsor: a juniorok között címvédőként szerepel a még mindig csak ifjúsági korú Szalai Fanni, de ott lesz a juniorok között a még nála is fiatalabb, 2009-es születésű Kropkó Jázmin, rajta kívül egy kortársa lesz még az egyébként javarészt 2006-os és 2007-es triatlonosok alkotta mezőnyben. Kropkó junior Ek-bronzot is ünnepelhetett nemrég, az aquatlonban pedig junior Európa-bajnok, felnőtt Eb-második lett. Szűcs András is megméreti magát, aki elsőéves a junioroknál, tavaly az ifjúsági Eb-n zárt harmadikként.

De nem Jázmin lesz az egyetlen Kropkó a viadalon: az U23-asoknál Márta és Márton is elindul, utóbbi felnőttvilágkupa-ezüstöt ünnepelhetett májusban, míg Márta a múlt héten a világbajnoki sorozat Hamburgban rendezett versenyén lett hatodik a mixváltóval, amelynek a már emlegetett Szalai Fanni is a tagja volt.

Kropkó Márton és Kropkó Jázmin Forrás: MTSZ

Erős magyar válogatott indul az Eb-n,

amelynek minden tagját kiemelhetnénk.

„Az eddigiek alapján ismét biztató a fiatalok formája, de a tavalyi sikereket nem lesz könnyű túlszárnyalni. Bízom bennük, mindenki adja ki magából a maximumot, és akkor biztosan örülhetünk újabb érmeknek” – mondta még júniusban az Utánpótlássportnak Pocsai Balázs, a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetője.

A kétnapos viadalon szombaton az egyéni számokat rendezik meg, vasárnap pedig a mixváltókon lesz a sor.

A magyar csapat a Melillában megrendezendő U23-as és junior triatlon Európa-bajnokságon:

U23

Dobi Gergő, Kovács Gyula, Kropkó Márton
Kropkó Márta, Peszleg Dominika

Junior

Kendeh-Kirchknopf Sebestyén, Holba Zsombor, Szűcs András, Trungel-Nagy Zalán
Baier Zsófia, Kropkó Jázmin, Pusztai Dóra, Szalai Fanni, Szobácsi Laura

Forrás: World Triathlon

(Kiemelt képünkön: Szalai Fanni Forrás: World Triathlon)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
8 órája

Úszás: Szegeden már a teljes korosztályos hátország vizsgázik

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: nincs már hibátlan csapat a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2025.12.01. 20:52

CECJM-mérleg: 33 magyar úszóérem, benne 13 arany

Utánpótlássport
2025.12.01. 17:55

Tóth István: Minden gyerek tehetséges valamiben

Utánpótlássport
2025.12.01. 11:17

A jövő sztárjai: Zámbori Hanna, Bagaméri Bence

Utánpótlássport
2025.12.01. 09:02

Vívás: az esélyesek nyerték a kadét párbajtőrözők ob-ját

Utánpótlássport
2025.11.30. 20:43
Ezek is érdekelhetik