Az utolsó ezer jegyet árulják a svédek elleni meccsre

D. S. B.D. S. B.
2025.06.06. 10:24
null
Fotó: Szabó Miklós
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott június 6-án, pénteken 19.30-tól felkészülési mérkőzést játszik Svédország ellen a Puskás Arénában. A Magyar Labdarúgó-szövetség felhívta a szurkolók figyelmét rá, hogy még vannak jegyek a mérkőzésre, illetve kérik a kilátogatókat, hogy a belépéshez használják az MLSZ Szurkolói Klub alkalmazást.

Sipos Jenő, a magyar szövetség szóvivője szerint az MTI-nek elmondta, a mérkőzésére az utolsó ezer jegy vár gazdára.

Az MLSZ felhívta a figyelmet rá, hogy a mérkőzés előtt három órával, 16.30-kor nyitják meg a Puskás Aréna kapuit, s kérik a szurkolókat, hogy időben érkezzenek a mérkőzésre, lehetőség szerint közösségi közlekedéssel.

Kiemelték, hogy a belépéshez a szurkolók használják a Szurkolói Klub alkalmazást, s készíték elő az applikációban tárolt jegyeket, illetve a személyes azonosításra alkalmas igazolványokat, ugyanis az azokon szereplő névnek egyeznie kell a jegyen található névvel.

A jegyeket az MLSZ Szurkolói Klub alkalmazásában, a Jegyeim menüpontban lehet elérni. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a jegyeken szerepel, hogy melyik belépési pontot (forgóvilla) keresztül juthatnak be a stadionba a drukkerek. A forgóvilláknál történő belépéshez koppintsanak a QR-kódra és a felugró kóddal lépjenek be, ugyanakkor minden belépéshez külön profil szükséges, ezért ha nem elérhetőek a külön profilok, készüljenek papír alapú jegyekkel.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE SVÉDORSZÁG ÉS AZERBAJDZSÁN ELLEN
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Paksi FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg – Németország), Kerkez Milos * (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Nikitscher Tamás (Real Valladolid – Spanyolország), Osváth Attila (Paksi FC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC Győr)
Támadók: Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), Gazdag Dániel (Columbus Crew – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás * (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
*: Svédország ellen nem játszik.

A SVÉD VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Viktor Johansson (Stoke City), Kristoffer Nordfeldt (AIK), Robin Olsen (Aston Villa)
Védők: Samuel Dahl (Benfica), Hjalmar Ekdal (Groningen), Gabriel Gudmundsson (Lille), Isak Hien (Atalanta), Emil Holm (Bologna), Victor Lindelöf (Manchester United), Axel Norén (Mjällby)
Középpályások: Ken Sema (Pafosz), Daniel Svensson (Borussia Dortmund), Yasin Ayari (Brighton & Hove), Alexander Bernhardsson (Holsten Kiel), Hugo Bolin (Malmö), Anthony Elanga (Nottingham Forest)
Támadók: Jesper Karlström (Udinese), Hugo Larsson (Eintracht Frankfurt), Jordan Larsson (FC Köbenhavn), Benjamin Nygren (Nordsjaelland), Anton Salétros (AIK), Besfort Zeneli (Elfsborg)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 6. (péntek), 19.30: Magyarország–Svédország, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Június 10. (kedd), 18.00: Azerbajdzsán–Magyarország, Baki (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
Szeptember 6., 20.45: Írország–Magyarország
Szeptember 9., 20.45: Magyarország–Portugália
Október 11., 18.00: Magyarország–Örményország
Október 14., 20.45: Portugália–Magyarország
November 13., 18.00: Örményország–Magyarország
November 16., 15.00: Magyarország–Írország

 

Legfrissebb hírek

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
5 órája

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Eltiltása miatt a mostani idényben már nem játszhat a Paks hátvédje

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 09:20

„Nincs B-tervem” – Tóth Balázs pályafutása kis híján véget ért egy tinédzserkori gerincsérülés miatt

Légiósok
2026.04.21. 22:30

Bayern–Atlético BL-döntőt jósolnak Budapestre a nemzetközi szakírók

Minden más foci
2026.04.21. 20:53

Az MLSZ elmagyarázta, miért volt szabályos az ETO Ferencváros elleni gólja

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 19:44

Az MLSZ pályázatot írt ki az NB I-es mérkőzések közvetítési és sugárzási jogaira

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 14:52

„Szakmailag logikus lenne a két meccs, de túlságosan az NB I-es csapat felé billenne a mérleg nyelve” – Lőw Zsolt az osztályozóról

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 18:46
Ezek is érdekelhetik