A két gólpasszt kiosztó Oguz Aydin a török lapok kedvence

2025.03.21. 09:38
Két lapnál a fejléc mellé került a török győzelem
A török lapoknál szinte euforikus hangulat uralkodik a magyar válogatott ellen a Nemzetek Ligája osztályozójának első meccsén aratott 3–1-es győzelem után, akad lap, amelyik a mérkőzés másnapjának reggelén már azt vette számba, hogy Orkun Kökcüékre mely ellenfelek várhatnak majd a Nemzetek Ligája következő kiírásában az A-ligában…

Fanatik

Előny a visszavágóra – írta főoldalán a török sportoldal. Izgalmas mérkőzést játszott egymással a két válogatott Isztambulban, s Törökország kétgólos előnyt szerzett a vasárnapi budapesti mérkőzésre. Orkun Kökcü és Kerem Aktürkoglu a hétvégén a klubjában, a Benficában talált be, most – átmentve kitűnő formájukat – mindketten a nemzeti együttesben is gólt szereztek.

Sabah

A portál Oguz Aydint emeli ki, aki első tétmérkőzésén a nemzeti csapatban két gólpasszt adott. A Fenerbahce játékosa egyre jobb formában van, egyértelműen ő volt a mezőny legjobbja csütörtök este.
Ami negatívum, Orkun Kökcü eltiltás miatt kihagyja a visszavágót, Kaan Ayhant pedig sérülés miatt le kellett cserélni.

Sporx

A győzelemmel Guus Hiddink után Vincenzo Montella lett a második török szövetségi kapitány, aki az első öt hazai mérkőzésén veretlen maradt a válogatott élén. A szerző szerint Oguz Aydin mellett Kerem Aktürkoglu volt a hős, aki góllal és gólpasszal vette ki a részét a győzelemből, s hozzáteszi, megnyugtató előnyből várják a visszavágót.

Hürriyet

A legnagyobb példányszámú török napilap szintén Oguz Aydint és két gólpasszát emeli ki, valamint azt, hogy a vezetést megszerző Orkun Kökcü már a harmadik gólját szerezte a török válogatottban, de pályafutása során először talált be Törökországban – a 24 éves Kökcü ugyanis holland születésű, a Feyenoord neveltje, jelenleg pedig a portugál Benfica játékosa.

Fotomac

A legnagyobb példányszámú sportnapilap oldala a találkozó másnapjának reggelén önbizalomtól duzzadóan már a lehetséges A-ligás ellenfeleket veszi számba hozzátéve, azért a csütörtök este kiharcolt 3–1-es előnyt még meg kell őriznie a válogatottnak, amely remek teljesítményt nyújtva aratott fontos győzelmet a mieink ellen.

Habertürk

A lap sportrovata török sportújságírókat kérdezett a mérkőzésről, akadt, aki szerint „Montella kapitány könnyű helyzetben van”,  „nagyszerű játékosokkal dolgozhat”, „a csapat megérdemli az A-ligás szereplést”, s csupán egyetlen olyan vélemény akad, amely szerint „a visszavágó azért nem lesz könnyű”.

 

Legfrissebb hírek

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
6 órája

Itt egy újabb meglepetés, Ausztrália két góllal verte a törököket

Foci vb 2026
8 órája

Retteghetnek a törököktől az ázsiai csapatok

Foci vb 2026
Tegnap, 12:51

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
2026.06.11. 13:40

Ki lesz a világbajnok? – tippeltek a magyar válogatott játékosai is

Foci vb 2026
2026.06.11. 13:28

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24
Ezek is érdekelhetik