Szembe és tükörbe – Deák Zsigmond jegyzete

Őszintén bevallom, duplán is hamut kell szórnom a fejemre. Egyrészt a magyar labdarúgó-válogatott szeptember 7-i, németországi Nemzetek Ligája-mérkőzése előtt valami ilyesmit találtam mondani a Nemzeti Sportrádió vitaműsorában, a Sportkörben: „Ugyan mitől kellene félnünk?” Hát éppen attól, ami megvalósult: 0–5, gyenge játék, összeomlás… Másrészt ennek kapcsán kifejtettem, szerintem miért butaság a „jobb félni, mint megijedni” szólás. Most, a pénteki NL-folytatás előtt nem teszek ilyet, mert Hollandia ellen valóban van mitől tartanunk, figyelembe véve az elmúlt négy évtized perma­nens és nagy különbségű vereségeit. Feltéve, hogy düsseldorfi formánkat hozzuk és úgy játszunk, mint a közismert viccben a cigány lova: ha nem is vakon, de túl vakmerően.

Azért vannak kapaszkodóim, amik megmaradtak. Az egyik a telt házas Puskás Aréna varázsa, azt gondolom, ilyen kulisszák között, ekkora nézőtéri támogatással egyszerűen nem eshet össze úgy a csapat, mint Musialáékkal szemben az utolsó fél órában. Másrészt azt is tartom még, hogy – bár említettem a hollandok elleni gyenge mérlegünket – a múltbéli mérkőzések statisztikája inkább jelzésértékkel bír az aktuális csatára nézve. Ahogy a düsseldorfi 0–5 sem adódott önmagától, úgy, mondjuk, a 2022-es wolverhamptoni, 4–0-s angolverés sem, vegyük ezt a foci igen magas „esetlegességi együtthatójának”. Nem állítom, hogy mindkettőnek azonos volt az esélye, de egyiknek sem nagyon nagy.

Az ilyen-olyan okokból hiányzók miatt sem aggódom különösebben (mármint csak annyiban, hogy a sérültek gyógyuljanak meg minél hamarabb), mert úgy vélem, Gulácsi helyett Dibusz, Nego helyett Bolla, Kerkez helyett Nagy Zsolt tökéletesen megfelelő alternatíva, Horváth Krisztofer helyett is akad más, hasonló kiegészítő ember. Ezen a mérkőzésen ugyanis nem kizárólag a tudás számít majd (ha így lenne, már most feltűzhetnénk a fehér zászlót a világranglistán hetedik oranje ellen), hanem amit Nagy Zsolt így fogalmazott meg: „Minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy utána egymás szemébe és a tükörbe is bele tudjunk nézni.”

Nos, erről van szó, a társak iránti bizalomról és az önbizalomról, amelynek mindig meg kellene lennie és maradnia, legyen a rivális akár a legszűkebb elit tagja. Mint most. S ha már bizalom, a szurkolók szemébe is bele kell majd nézni a lefújás után, a Himnusz éneklése közben. Ehhez kívánok sok erőt, jó lelkiismeretet, s remélek kedvező eredményt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!