Egyrészt, másrészt – Szöllősi György jegyzete

Ha jól látom a hivatásos és az önkéntes kollégák helyzetértékelését a magyar csapat Eb-szereplésének végeztével, azok sokfelé helyezkednek el a képzeletbeli skálán a két véglet között, amelyek a következők: az elkeseredés a már-már biztosra vett továbbjutás elúszása miatt és az ebből fakadó legvadabb következtetések a magyar futball állapotával kapcsolatban, illetve a mértéktartó elégedettség a selejtezőkön és a csoportkörben mutatott, egészében vizsgált teljesítmény, a közben átélt nagy élmények okán.

Szerintem valamilyen mértékig mindannyiunkban ott van mindkét véglet, s a kezdeti tehetetlen keserűséget lassan felváltja egy józa­nabb elemzés, amelynek egyik fóruma bizonyára éppen a Nemzeti Sport lesz, és nagyon fontos is szerintem, hogy kitárgyaljunk itt mindent, amiről úgy gondoljuk, hogy büszkék lehetünk rá vagy éppen amit a még jobb magyar Európa-bajnoki szereplés akadályának láttunk.

Szerintem lehet és kell is kritizálni sok mindent, amiről úgy gondoljuk, hogy hátráltatta a németországi Eb-n Marco Rossi csapatát, és már meg is indult az össznépi kibeszélés, a magyarok egyik hagyományosan kedvenc beszédtémája, a focink pillanatnyi helyzetéről.

Ígérem, hogy itt és a Nemzeti Sportrádióban is elmondok majd mindent, amit – természetesen a jobbítás szándékával – fontosnak tartok a témában elmondani, és erre biztatok mindenkit, aki szívesen részt vesz ebben a diskurzusban. Egyelőre néhány statisztikai tényt hadd bocsássak előre, amelyek jelzik, hogy a mi generációnk miért éli meg ezt az Eb-t is – a fájó kieséssel együtt – csodaként. A futball Eb-k 64 éves története során a 17 tornából mindössze ötször volt résztvevő a magyar válogatott. Összesen 14 mérkőzést játszottunk ez idő alatt, amelyekből csupán hármat nyertünk meg. Amikor legutóbb győzelemmel búcsúztunk egy Európa-bajnokságtól, az hatvan éve történt, akkor bronzérmesek lettünk, de ezt jószerével egy magyar szurkoló sem láthatta a helyszínen. Azóta egyetlen csoportmeccset nyertünk meg, nyolc éve az osztrákok, meg egy másikat most a minap, a skótok ellen. Utóbbi siker tehát – ha végül nem is volt elég a csoportból való továbbjutáshoz – nyugodtan nevezhető futballtörténetinek és generációs élménynek mindazok számára, akiknek hasonlót sem nagyon volt esélyük soha átélni, főként a helyszínen. Az Eb-szereplésünk ráadásul nem a három csoportmeccsből, hanem összesen 11 mérkőzésből állt a selejtezővel együtt, amire lehet legyinteni, csak hát évtizedek kínját jelentették korábban éppen a selejtezők, amelyeken 44 éven át nem jutottunk túl, egészen 2016-ig. Nos, ennek a sorozatnak a mérlege hat győzelem, három döntetlen, két vereség – ismét ott voltunk a nagy színpadon és helytálltunk, ha a mosolyunk most még nem is teljesen őszinte. De hosszú távon a csodás kijutásra, a skót meccs katarzisára, a sok tízezer helyszínre utazó és a sok millió itthon, meg világszerte szurkoló magyar közös szívdobbanására fogunk emlékezni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!