VÁGJUNK IS A KÖZEPIBE: ki lehet hagyni a tizenegyest, még akkor is, ha a régi fociszöveg szerint maximum rosszul lehet rúgni. Nyilván a fél ország most arról beszél, hogy a paksi Vécsei Bálint az Európa-liga-selejtező kolozsvári visszavágóján rosszul is rúgta, ráadásul ki is hagyta, hiszen előbb a CFR kapujában vetődő Hindrich Ottó lábára „passzolta rá” a labdát, majd a megismételtetett büntetőnél a bal kapufa mellé lőtte. A történteket látva csütörtök késő este magam is dühöngtem egy sort, ugyan miként fordulhat elő, hogy egy profi sportoló nem képes a mentális énjét felkészíteni egy ilyen kiélezett szituációra, de aztán eszembe jutott, hány és hány klasszis lába remegett meg (persze egész direkt összehasonlításképpen most nem jövök David Beckham vagy Roberto Baggio égbe lőtt labdájával, mert nyilván nem is mérhető össze egy El-meccs például az 1994-es brazil–olasz vb-döntő tizenegyespárbajának feszültségével), s hogy ezek a rontások roppant súlyos érzelmi terhek, amit aztán cipelni kell egy pályafutáson, sőt egy életen át. Igaz, a hibázás (és annak minden kellemetlensége) benne van a sportolói karrierben, ugyanúgy, mint amikor valaki (éppenséggel Vécsei Bálint) a kupadöntőben kíméletlenül bevágja a bal felsőbe a labdát a tizenegyespárbaj záróakkordjaként, vagy amint (például az 1976-os Európa-bajnokság döntőjében) Antonín Panenka elhíresült mozdulattal alábök a labdának az NSZK elleni utolsó tizenegyesrúgásnál, örök stílust teremtve a világ minden pályáján imádott és elátkozott „panyenkázással”.
Szóval ahelyett, hogy hosszasan irgumburgumoznék, emlékeztetnék mindazon – s időben nem oly távoli – esetekre, amikor nemzetközi kupasorozatban szereplő magyar csapatok a súlyos milliókkal megfizetett légiósok hibái miatt estek ki, akik az ismeretlenségük és a velük kapcsolatos közömbösség okán szinte sohasem kerültek a kritikák kereszttüzébe, ellenben most egy magyar játékos megingása ezerszeresen felnagyítódik, s hirtelen a nap legérdekesebb témája lesz, ő vajon miként kommentálja a történteket.
Nos, itt jelzem, hogy Vécsei Bálint nem bújt el a sajtófőnöke háta mögé, nem surrant el a kolozsvári nyilatkozófolyosó kiskapuján, hanem a meccs lefújása után odaállt az újságírók elé, nyilatkozott lapunknak, elmondta s ezzel egyszersmind vállalta az önkritikát is, mi és hogyan történt az esőtől áztatott kolozsvári gyepen.
Szokatlan, ugye…?
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!