Geometria – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2025.07.16. 22:42

 

A CFR JOBB CSAPAT, mint a Paks – a román sportsajtó vezeti fel így a csütörtöki Európa-liga-visszavágót. Lehet, igazuk van a kollégáknak, s a magam részéről örülnék annak, ha a kolozsvári együttes a könnyed továbbjutás reményében lépne pályára. Sok szó esett már arról, miként alakult a tolnaiak nemzetközi kupaszereplése egy évvel ezelőtt: akkor a vajdahunyadi Corvinul 4–0-ra nyert Pakson, aztán a magyar csapat két góllal győzött idegenben. És ki tudja, ha az első félidőben megadják Könyves Norbert szabályosnak tűnő gólját, talán a négygólos siker sem lett volna elérhetetlen, de ez mindegy már, sokkal fontosabb, hogy Bognár György vezetőedző csapata nem felejtette el az akkor tanultakat. Egy gyengébb csapattal (Szappanos Péter, Mezei Szabolcs, Ötvös Bence, Könyves Norbert és Osváth Attila különböző okok miatt nem lehetett most ott a pályán) felállva is szervezetten futballozott az első mérkőzésen. És ha már 2024 szóba került: a CFR akkor a ciprusi Pafoszt győzte le otthon 1–0-ra, és a román sajtó akkor is jobbnak látta a kolozsváriakat – akik aztán a visszavágón három góllal maradtak alul és estek ki a Konferencialigából. Éppen akkor, amikor a Paks egy másik ciprusi együttest, a Pafoszt a bajnokságban megelőző AEK Larnacát búcsúztatta – összesítésben 5–0-val.

Ettől még könnyen megeshet, hogy csütörtök este a házigazda jut tovább; a Magyar Kupa-győztesnek tapasztalatszerzésre kiváló lehet a nemzetközi porond, de a Paksi FC a magyar bajnokságra készül, neki az a legfontosabb sorozat. Ez nem azt jelenti, hogy nem tesz meg mindent a továbbjutásért, de a gárda nyugodt lehet, nem jelent katasztrófát, ha szoros csatában alulmarad – ,,csak” folytatnia kell azt a munkát, amelyet immár évtizedek óta végez. Azzal pedig nem kell foglalkozni, ha szurkolói kiírások szerint a mérkőzés helyszíne mindig is román terület volt: hangulatkeltésnek sem felel meg, gyenge próbálkozás, ahogy mondani szokás. Aki ezt állítja, még az sem gondolja komolyan, hogy a városban született Mátyás király, Bocskai István erdélyi fejedelem vagy Bolyai János, a geometria géniusza román lett volna.

Gondoljanak bármit, akár azt is, hogy a CFR jobb csapat – mégis bízunk a Paks sikerében.

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

KEZDÉS: 19.30. Petrescu nagyon nehéz meccsre számít, dacára annak, hogy a sajtó és a szurkolók is esélyesként tekintenek a kolozsváriakra.
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 23:19

Baráth Péter a kiállítása után: Elfogadom a második sárga lapot, de...

Légiósok
2026.03.20. 17:57

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.19. 22:58

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.03.19. 00:14

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.03.17. 23:52
Ezek is érdekelhetik