Az NSO ajánlja:
A válogatott 2005-ös programja
A vb-selejtezők programja, a csoport állása
A magyar válogatott mérkőzései 2004-ben
A magyar válogatott összes mérkőzése
Futball-lexikon
A felén már túl vagyunk, és eddig minden a reményeink szerint alakul. A Róth Antal által irányított U21-es válogatott öt lejátszott mérkőzést követően a második helyen áll a 8. selejtezőcsoportban, és mint tudjuk, ez a pozíció bizony továbbjutást ér.


Persze, az igazi az lenne, ha a jelenlegi helyezést a még hátralévő öt találkozó letudását követően is meg tudná a magyar együttes őrizni, ám a feladat egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek. Itt van például a mai reykjavíki mérkőzés, ahol azt az Izlandot kell az otthonában legyőzni, amely csapatot az első körben Dunaújvárosban csak az utolsó percben szerzett Feczesin Róbert-góllal sikerült felülmúlni. Verejtékes győzelem volt az, és borítékolható, idegenben ugyancsak nehéz kilencven perc vár a magyar csapatra. Figyelmeztetőnek kell lennie annak is, hogy a pénteki ellenfél saját pályáján eddig mindkét összecsapását megnyerte, ráadásul tette azt úgy, hogy Svédország és Bulgária U21-es gárdája ellen is három-három gólt lőtt, és nyerte e meccseket egyaránt 3-1-re.
- Egy felvetés erejéig térjünk vissza a nemzeti együttes keddi, Franciaország elleni mérkőzésére. Mire gondolt akkor, amikor azt látta, Fülöp Márton személyében ismét egy olyan futballista jutott szerephez, akinek a kora alapján még az U21-es csapatban volna a helye?
- Már korábban is hangot adtam annak a véleményemnek, miszerint a célunk kettős: a labdarúgók nevelése és az eredményesség - felelte Róth Antal. - Örömmel tölt el bennünket, hogy Fülöp Márton bemutatkozott a válogatottban, de legalább ilyen büszkék vagyunk arra is, hogy a már stabil válogatottnak számító Juhász Roland, Huszti Szabolcs valamint Vanczák Vilmos is játszhatna a kora alapján még nálunk. Az egyik célkitűzésünknek tehát meg tudunk felelni, de szeretnénk, ha az eredményesség terén is lenne okunk az elégedettségre.
Szavazás
- Alighanem mindkét válogatott számára döntő fontosságú ez a selejtezőmérkőzés. A hazai gárda vereség esetén elveszíti a reális esélyt a továbbjutásra, nekünk pedig ugyancsak létkérdés a pont, vagy sokkal inkább a pontok megszerzése.
Van egy olyan érzésem, miszerint a győzelem kivívása érdekében ezúttal nemcsak fizikálisan és idegileg kell rendben lenni, hanem jól is kell futballozni. Az elmúlt napokban erre igyekeztünk segítőimmel felkészíteni a labdarúgókat, hiszem, hogy sikerrel jártunk.
- Előrukkolhatnak a hazaiak bármiféle meglepetéssel a dunaújvárosi találkozóhoz képest?
- Nem a hazai meccsünkből indulunk ki, márcsak azért sem, mert az izlandiak akkor sokáig emberhátrányban futballoztak, majd később tőlünk is kiállítottak egy embert. A teljes felkészülésünk arról szólt, hogy tudatosítottuk a labdarúgókkal, mi vár ránk Izlandon, mit kell tenni azért, hogy ne eleve hátrányból induljunk a mérkőzésnek.
- Ha péntek este azt mondhatjuk, hogy a magyar csapat hat találkozót követően tizenkét ponttal rendelkezik, akkor…
- Akkor? Akkor győztünk Izlandon, és tovább javítottuk a helyzetünket a csoporton belül. Tisztában kell lenni azzal, hogy manapság bármelyik ellenfél otthonában meg kell szenvedni a győzelemért, ám az is igaz: siker esetén nem a csoportellenfelek eredményeit kell mindenáron lesnünk.
- Aligha számít rossz előjelnek az, hogy ezúttal valamennyi kiszemeltje egészséges, azaz, a legerősebb csapatot küldheti pályára. Előfordult már hasonló valaha is?
-Nem emlékszem ilyenre… Ez a helyzet a játékosokat egyfelől arra ösztönzi, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsanak, másrészt segít abban is, hogy a futballisták azt érezzék, rang az U21-es csapat keretéhez tartozni.
| A 8. selejtezőcsoport állása | ||||||
| 1. Horvátország | 5 | 5 | – | – | 7–1 | 15 |
| 2. MAGYARORSZÁG | 5 | 3 | – | 2 | 5–3 | 9 |
| 3. Svédország | 5 | 3 | – | 2 | 6–7 | 9 |
| 4. Izland | 5 | 2 | – | 3 | 7–6 | 6 |
| 5. Bulgária | 5 | 1 | – | 4 | 4–8 | 3 |
| 6. Málta | 5 | 1 | – | 4 | 2–6 | 3 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







