Olimpia: Bolt 200-on is verhetetlen, hármas jamaicai siker

Vágólapra másolva!
2012.08.09. 22:00
Címkék
A jamaicai Usain Bolt megvédte címét a 200 méteres síkfutásban, amelyet 19.32-es idővel nyert meg. Az első háromba csak jamaicai atléta került, az ezüstérmes Yohan Blake, a bronzérmes pedig Warren Weir lett.

Bolt és Blake egyformán jól rajtoltak, a célegyenesbe érve még fej fej mellett haladtak, az utolsó ötven méteren azonban a címvédő öles lépteivel el tudott lépni, és végül 12 százados előnnyel verte meg legfőbb riválisát és kihívóját.

A harmadik helyért négyen csatáztak (csak az ecuadori és a dél-afrikai futó szakadt le), és Weir végül hat századdal megelőzte az amerikai Spearmont.

A célba érkezés után Bolt szokásához híven bohóckodni kezdett, előbb a szája elé tett ujjával csendre intette a nézőket, majd fekvőtámaszokat csinált, végül elkért egy fényképezőgépet amellyel Blake-et kezdte el fotózni a közönség nagy örömére. Bolt az első sprinter, aki a 100 méter után 200-on is meg tudta védeni olimpiai bajnoki elsőségét.

OLIMPIA 2012
FÉRFI 200 MÉTERES SÍKFUTÁS
1 Usain Bolt (Jamaica) 19.32
2 Yohan Blake (Jamaica) 19.44
3 Warren Weir (Jamaica) 19.84
4 Wallace Spearmon (Egyesült Államok) 19.90
5 Churandy Martina (Hollandia) 20.00
6 Christophe Lemaitre (Franciaország) 20.19
7 Alex Quinonez (Ecuador) 20.57
8 Anaso Jobodwana (Dél-Afrika) 20.69
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
2 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
2 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
2 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik