Vívás: a tőröző Gátai Róbert lemarad az olimpiáról

2012.04.21. 15:51
Címkék
Nem sikerült kvótát érő helyen, azaz az első kettő között végeznie a tőröző Gátai Róbertnek a vívók pozsonyi olimpiai kvalifikációs versenyén, így nem lehet ott a londoni játékokon.

A tavaly junior világbajnoki bronzérmes Gátai a viadal honlapja alapján a csoportkört sikerrel vette, négy ellenfelét legyőzte, s csak egytől kapott ki, ennek eredményeként ötödikként lépett tovább. Ezt követően, a 16-os táblán az első fordulóban 15-9-re verte a fehérorosz Sziarhej Biket, az elődöntőbe viszont már nem került be, mert 15-10-re alulmaradt a portugál Gael Santosszal szemben.

Az európai zónaversenyre csak olyan országok küldhettek egy-egy vívót, amelyek az adott szakágban előzőleg nem szereztek egyetlen kvótát sem. A szlovák fővárosban a magyar színek képviseletében még a párbajtőröző Szász Emese és a kardozó Benkó Réka szerepel. Előbbi szombaton délután, utóbbi vasárnap lép pástra.

A magyarok egyelőre továbbra is csupán három vívókvótával rendelkeznek: férfi kardban Szilágyi Áron, férfi párbajtőrben Imre Géza, női tőrben pedig Mohamed Aida harcolt ki korábban részvételi jogot. A csapatversenyeken nem lesznek érdekeltek a magyarok az olimpián.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
39 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
47 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája