Cselgáncs: Bor Barna az Eb-re és az olimpiára is éremért utazik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.23. 08:19
Címkék
Az olimpiai kvalifikációt jövő hétvégén lezáró, cseljabinszki Európa-bajnokságra és a londoni játékokra is éremért megy Bor Barna, a paksiak világbajnoki ezüstérmes cselgáncsozója. Az Atomerőmű plusz 100 kilogrammos dzsúdósa a szerbiai edzőtáborból hazatérve úgy nyilatkozott, hogy ideálisan halad a felkészülése:

„Erő és állóképesség szempontjából, valamint technikailag is talán most vagyok a legjobb formámban – mondta Bor Barna az MTI-nek. – Ami az egészségemet illeti, persze mindig fáj valami, de majd az olimpia előtt pihenek egyet, hogy Londonban teljesen fitt legyek. Az elmúlt nagyjából két hónapban már nem voltak Világkupa-versenyek, mégis összesen talán ha egy-két hetet töltöttem itthon, mivel a német- és csehországi, illetve szerbiai edzőtáborban több partnerrel tudtam küzdeni. Idehaza általában három-négy ellenfél akad a nehézsúlyban, ott viszont akár tíz emberrel is ki tudok állni.”

A kétszeres Eb-második Bor jelenleg hatodik az olimpiai kvalifikációs ranglistán, és legrosszabb esetben is nyolcadik kiemeltként léphet majd tatamira az ötkarikás seregszemlén.

„Ha az Eb-n a jelenleg hetedik orosz Mihajlin jól szerepel, akkor bejöhet elém, a nyolcadik üzbég Tangrijev pedig az Ázsia-bajnokságon javíthat még – magyarázta a 25 éves Bor. – Én egy Eb-döntővel tudnám leginkább megszilárdítani a pozíciómat. Ez egyébként azért fontos, mert ha hatodik vagy hetedik vagyok, akkor az olimpián csak a döntőben találkozhatok a világelső francia Rinerrel, ha viszont nyolcadikként utazok Londonba, akkor az ő ágára kerülök a 32-es táblán, és hamarabb belefuthatok.”

A háromszoros U23-as Európa-bajnok kifejtette, hogy nagy különbséget érez a mostani és a négy évvel ezelőtti felkészülés között: „Erősebb és rutinosabb vagyok, teljesen más érzés a második olimpiámra készülni, bár ez azért mindig kemény menetelés. Most is lesznek a válogatottban újoncok, de majd mi, tapasztaltabbak átsegítjük őket a nehézségeken. Abban is bízom, hogy jobb sorsolásom lesz, mint Pekingben, ahol végül helyezetlenül zártam. Kiemeltként most több esélyem lesz arra, hogy az első körben egy »bemelegítős« ellenfelet kapok, aztán már jöhetnek a keményebb srácok."

Ami a konkrét célkitűzéseit illeti az év legfontosabb két versenyére, Hangyási László tanítványa közölte: „Cseljabinszkba és Londonba is éremért utazok, persze nem leszek szomorú, ha csak az utóbbi jön össze...”

Legfrissebb hírek

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
1 perce

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
7 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik