A kapitány csalódott, de nem elégedetlen az olimpiai selejtező után

Vágólapra másolva!
2012.04.22. 11:09
null
Kalucza (jobbra) nem tudta kiszurkolni a kvótát (Fotó: Hegedűs Gábor)
Címkék
Az előzetesen remélt újabb olimpiai kvóta elmaradása miatt csalódott, ugyanakkor a trabzoni selejtezőtornán mutatott teljesítménnyel nem elégedetlen Kovács László, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya.

A törökországi városban a hétfős csapatból hiába jutott be két magyar, Kalucza Norbert (52 kg) és Bernáth István (plusz 91 kg) is a négy közé, ez sem volt elég számukra a londoni szereplés kiharcolásához. A legközelebb Kalucza állt a sikerhez, akinek az elvesztett elődöntő után is maradt esélye, ám az őt legyőző török Eker Selcuk kikapott a szombati fináléban, így hiába lett a magyar bronzérmes, a másik elődöntő vesztesének jutott az 52 kilósok harmadik olimpiai kvótája.

„Norbi esete valahogy jellemző ránk az utóbbi időben, egyszerűen hihetetlen pech, ami vele történt. Abban reménykedem, hogy valamikor megfordul ez a széria, s valamit visszakapunk a sorstól – nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető. – Egyébként Kaluczával abszolút elégedett vagyok, nagyon jól, összeszedetten bokszolt, ott lenne a helye Londonban."

A kapitány szerint a csapat többi tagja sem vallott szégyent. Úgy látja, annak a munkának, amit az elmúlt években végeztek, megvan az eredménye, azt azonban hozzátette: további fejlődésre van szükség ahhoz, hogy a nagy siker kapujában ne torpanjanak meg bokszolói.

„Abszolút lemérhető az előrelépés a srácoknál. Itt Trabzonban is kifejezetten jól bokszoltak, de az utolsó lépést nem tudták megtenni. Nyilván ezen a téren változtatnunk kell, hogy ne nyomja őket a tét, s akkor is képesek legyenek a legjobbukat nyújtani, amikor nagyobb a nyomás rajtuk" 0 beszélt már a jövő feladatairól is a szakember.

Előzetesen Kovács László Bacskai Balázstól kvótaszerzést várt, s mellé esetleg még egy olimpiai hely kivívását, ám egyik sem jött össze, ezért egyértelműen csalódottságának adott hangot. Abban ugyanakkor bízik, hogy Londonban a három utazó - Varga Miklós, Káté Gyula, Harcsa Zoltán - közül valakinek sikerül dobogóra állnia.

A férfi ökölvívók most lezárult kvalifikációs rendszere a korábbiaknál lényegesen nehezebb volt, mivel mindössze két verseny, a tavalyi világbajnokság és a trabzoni selejtező kínált lehetőséget a kvótaszerzésre, míg például négy évvel ezelőtt a vb mellett két selejtezőtornát rendeztek.

 

Legfrissebb hírek

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
38 perce

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
47 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
59 perce

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
1 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
2 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik