Légióssors: Futácsot egy hónapra kölcsönadták

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 17:49
null
Futács egy hónapig a Blackpoolt erősítheti (Fotó: Action Images)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Leicester City a Nemzeti Sport Online információja szerint egy hónapra kölcsönadta Futács Márkót a Blackpoolnak.

 


A 23 éves magyar támadó a kevés játéklehetőség miatt kerül a másodosztály 16. helyén álló Blackpoolhoz, ahol a keddi, Birmingham City elleni idegenbeli mérkőzésen már a kispadon foglal majd helyet.

Futács eközben nem tétlenkedett, a tartalékcsapatban kezdőként lépett pályára a Coventry Cityt 3–1-re legyőző Leicester Cityben, és a 13. percben büntetőből gólt is szerzett.

A magyar utánpótlás-válogatott csatár 2012 nyarán igazolt a Leicester Cityhez, ahol hároméves szerződést írt alá, eddig azonban mindössze kilenc bajnokin jutott szóhoz, kivétel nélkül csereként – a legkorábban az Leeds ellen állhatott be, az 57. percben.

A bajnokságban egy találatnál jár – az Ipswich elleni 6–0 során ő állította be a végeredményt –, emellett a Ligakupában is szerzett egy gólt a Leicesterben – a Burton ellen gólja ellenére 4–2-re kikapott együttese.

A magyar támadó elmondása szerint nincs értelme, hogy Leicester kispadját koptassa, és alig várja, hogy Paul Ince-szel közösen dolgozzon.

„Régóta szerettem volna elmenni kölcsönbe, de eddig nem engedett el a klubom, most viszont rábólintott az edző, hogy egy hónapra átigazoljon a Blackpool. Nemrég értesültem a lehetőségről, örültem neki, hiszen Paul Ince edzővel élmény lesz a közös munka, rövid idő alatt is sokat tanulhatok tőle. Különös, hiszen ma még a Leicester második csapatában léptem pályára a Coventry ellen, holnap pedig Birminghamban csatlakozom a blackpooli kerethez. Angliában ugyebár szokás, hogy rövid időre szerződtetik a játékost az egyesületek, fura helyzet ez, hiszen nincs idő beilleszkedni, rögvest teljesíteni kell. Persze, nem barátokat szerezni megyek, a játéklehetőség vonzott. Annak nincs sok értelme, hogy a Leicester padját koptatom, így viszont lesz négy bajnoki, amin bizonyíthatok. Kedden a cserék közé neveznek, remélem, a szombaton, a Watford otthonában már a kezdőben kapok helyet. Nincs jó formában a Blackpool, nyilvánvalóan azért néztek ki, mert gólokat remélnek tőlem. Jó lenne, ha sikeres hónap elé néznék, hiszen amennyiben menne a futball, a Leicester is várná, hogy visszatérjek – s talán jobban számolna velem az edző” – nyilatkozta Futács Márkó.

A CHAMPIONSHIP ÁLLÁSA
1. Cardiff 34 22 4 8 56–36 +20 70
2. Hull City 35 20 5 10 51–39 +12 65
3. Watford 35 19 6 10 69–44 +25 63
4. Crystal Palace 35 17 10 8 61–42 +19 61
5. Leicester 34 17 6 11 56–29 +27 57
6. Brighton 34 14 13 7 50–35 +15 55
7. Middlesbrough 35 17 3 15 54–53 +1 54
8. Nottingham 35 13 12 10 50–46 +4 51
9. Leeds United 34 14 7 13 44–48 –4 49
10. Bolton Wanderers 35 12 12 11 53–49 +4 48
11. Burnley 35 13 8 14 48–48 0 47
12. Blackburn Rovers 35 11 12 12 44–46 –2 45
13. Derby County 35 11 11 13 50–49 +1 44
14. Millwall 34 12 8 14 44–50 –6 44
15. Charlton Athletic 35 11 10 14 43–48 –5 43
16. Blackpool 35 10 12 13 50–49 +1 42
17. Birmingham City 35 10 12 13 45–57 –12 42
18. Ipswich 35 11 9 15 35–54 –19 42
19. Huddersfield Town 35 10 11 14 36–61 –25 41
20. Sheffield Wednesday 34 11 7 16 39–48 –9 40
21. Barnsley 34 10 7 17 43–56 –13 37
22. Peterborough 34 11 3 20 51–61 –10 36
23. Wolverhampton 35 9 9 17 40–50 –10 36
24. Bristol City 35 10 5 20 51–65 –14 35

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik