Légiósok: a Twente gólvágója korábbi csapattársát, Bodnárt hiányolja

2011.04.28. 17:09
Címkék
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Twente osztrák  gólvágója, Marc Janko – aki minden sorozatot figyelembe véve 16 találatnál jár ebben az idényben – a sportnet.at internetes oldalnak adott interjúban korábbi salzburgi csapattársát, Bodnár Lászlót hiányolja, akivel remekül megértették egymást a pályán.

„Itt a Twenténél nincs egy Bodnár Lászlónk. Kevés szélsőnk van a csapatban. Számomra ez természetesen csalódás, mert úgy vélem, hogy néha új taktikai variációkat kellene kipróbálnunk, és nem mindig ugyanazt a kombinációt erőltetni. Ezt már jeleztem is a vezetőség felé, és már dolgozunk rajta" – nyilatkozta a portálnak az osztrák válogatott támadó.

Janko 2005 és 2010 között erősítette a Red Bull Salzburgot, amelyben 2006 és 2009 között együtt futballozott Bodnár Lászlóval. A 27 éves futballista ebben az időben érte el fantasztikus szezonrekordját, 34 osztrák élvonalbeli bajnoki mérkőzésen 39 gólt szerzett.

Azért panaszra nem lehet oka, hiszen első hollandiai szezonjában sem megy neki rosszul, 21 bajnokin 14 gólt szerzett a Twente színeiben.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
11 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
13 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
37 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája