NB II: rutinos, korábbi válogatott védőt igazolt a BVSC

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.17. 21:16
null
Poór Patrik idén nyáron búcsúzott el az MTK-tól (Fotó: Török Attila)
A válogatott szünetben Poór Patrik személyében egyszeres válogatott játékost igazolt a labdarúgó NB II-ben szereplő BVSC – számolt be róla a klub honlapja.

 

Poór Patrik éppen szerdán ünnepelte 30. születésnapját, ez a kerek évforduló különös ajándékot tartogatott számára, hiszen megegyezett a másodosztály 14. helyén álló BVSC-vel, így a Szőnyi úton folytatja pályafutását.

A jelentős NB I-es múlttal büszkélkedő belső védő 2007-ben került az MTK kötelékébe, a Sándor Károly Akadémiára. Az egyébként több poszton is bevethető játékos két idényt az angol Liverpool akadémiáján is eltöltött, végül onnan visszatérve mutatkozott be a kék-fehéreknél a felnőtt csapatban, ahol aztán alapember lett.

Ezt követően az NB I-ben szerepelt a Puskás Akadémiában, a Paksban, valamint a DVSC-ben, utóbbival kiharcolta a feljutást a másodosztályból. Tavaly nyáron visszatért az MTK-hoz, amellyel feljutott az élvonalba, de utána, idén nyáron nem hosszabbítottak vele szerződést, azóta pedig nem volt csapata.

Poór összesen 176 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, egyszer pedig a felnőtt válogatottban is bemutatkozott– éppen kilenc éve az oroszok elleni felkészülési találkozón állt be csereként a nemzeti együttesbe.

Legfrissebb hírek

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
21 órája

Az FTC nagy csata után került előnybe a Vasas elleni férfi vízilabdadöntőben

Vízilabda
2025.05.07. 21:28

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52

Remek teljesítménnyel tett egy lépést a Csákvár a bennmaradás felé

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:47

A végén jött a dráma, a Kazincbarcika legyőzte a Soroksárt – és visszaelőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 17:20

Nem hozott gólt a Szeged és a Honvéd csatája

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:53
Ezek is érdekelhetik