Véget ért az iváncsai menetelés, ismét Beke volt a Budafok nyerőembere

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 12:50
null
Előnyről kapott ki, így kiesett a korábban a Gyirmótot és az FTC-t is kiejtő Iváncsa (Fotó: Földi Imre) <br />
A labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az NB III Közép-csoportjában listavezető, az előző körben a legutóbbi győztes Ferencvárost búcsúztató Iváncsa az NB II-ben 11. helyezett Budafoki MTE-t látta vendégül. Az első félidőben az Iváncsa előtt adódott több lehetőség, de ezek közül csak egyet tudtak kihasználni a hazaiak. A második félidőben már a Budafok játszott jobban, és Jagodics Márk, valamint Beke góljával 2–1-es győzelmet kiharcolva továbbjutott.&nbsp;

 

MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

IVÁNCSA KSE (NB III)–BUDAFOKI MTE (NB II) 1–2 (1–0)
Iváncsa,
Károlyi István Sporttelep, 400 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Aradi József, Vörös Dániel)
IVÁNCSA: Varga Á. – Madarász B., Aradi Cs. (Nyul, 71.), Nyilas B., Barta B. (Jova B., 89.) – Kovács Sándor Dávid, Horváth B., Cseszneki – Suszter, Kercsó B. – Bányai P. (Vallejos, 82.).Vezetőedző: Tóth András
BUDAFOK: Gundel-Takács – Jagodics M., Vaszicsku (Soltész I., a szünetben), Fótyik – Csonka A., Adorján K., Németh M. (Tischler, 55.), Oláh B., Kalmár O. (Horváth O., a szünetben) – Kovács Dávid (Bakti, a szünetben), Beke P. (Horgosi, 86.). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Bányai P. (40.), ill. Jagodics M. (54.), Beke P. (81.)
MESTERMÉRLEG
Tóth András
: – Nem kezdtünk jól, de aztán belejöttünk a meccsbe, és amellett, hogy megszereztük a vezetést, az első félidőben el is dönthettük volna a párharcot. A szünet után először rögzített játékhelyzet után kaptuk gólt, és ez igazán fájó pont számomra. Nagyon csalódott vagyok, hiszen hiába játszottunk jól, nem jutottunk tovább.
Mátyus János: – Tipikus kupacsata volt! A hazaiak az első félidő második felében ránk erőltették akaratukat, és nem volt érdemtelen, hogy megszerezték a vezetést. A szünetben hármat cseréltem, taktikai változtatásokat hajtottam végre, illetve kellett néhány lelkesítő szó is – ezek eredményeként fordítottunk, s megérdemelten nyertünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Nem várt könnyű mérkőzés az NB II-es Budafokra a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, ellenfele az NB III Közép-csoportját vezető Iváncsa volt, amely korábban többek között a címvédő Ferencvárost és az élvonalban is megforduló Gyirmótot búcsúztatta a sorozatban.

A Budafok nem szerette volna a véletlenre bízni a továbbjutás kérdését, és már rögtön az első percben gólt szerzett, de ez még szabálytalanság miatt nem volt érvényes találat. Az első 15 percet követően azonban fellelkesültek a hazaiak, sorra vezették a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A 40. percben azonban sikerült előnyhöz jutnia az Iváncsának, szépen felépített akció végén Bányai talált a kapuba.

A második félidőt az elsőhöz hasonlóan a Budafok kezdte jobban, az 54. percben szögletből Jagodics Márk fejesével sikerült is egyenlítenie. A folytatásban úgy tűnt, hogy a hazaiak egyre jobban elfáradtak, a budafokiak egymás után veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket dolgoztak ki. A mindent eldöntő találatra egészen a 81. percig kellett várni, amikor Jagodics beadása után a hétvégén mesterhármast szerző Beke beállította a végeredményt.

Győzelmével a Budafok bejutott a MOL Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. 1–2

TOVÁBBI MAI EREDMÉNYEK
Monor
(NB III)–Paksi FC 1–5
Békéscsaba
(NB II)–Zalaegerszeg 0–2
ESMTK
(NB III)–Kisvárda Master Good0–1– hosszabbítás után

 

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: VÉGE! Véget ért az iváncsai menetelés, a Budafok jutott a legjobb 8 közé.

90+1. perc: A csereként beállt Jova kapott sárga lapot kakaskodásért.

90. perc: Három perc hosszabbítás következik.

90. perc: Suszter passza után Jovához került a labda, aki egy igazítást követően 15 méterről kapura lőtt, de Gundel-Takács védeni tudott.

89. perc: Cserélt az Iváncsa, Jova érkezett Barta helyére.

86. perc: Cserélt a Budafok, Horgosi érkezett Beke helyére.

84. perc: Adorján és Kercsó kakaskodott egymással, mindketten sárga lapot kaptak.

82. perc: Cserélt az Iváncsa, Vallejos érkezett Bányai helyére.

81. perc: GÓÓÓÓL! Fordított a Budafok! Jagodics a jobb szélről ívelte be a 16-oson belülre a labdát, Beke megforgatta védőjét, majd 10 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1–2!

74. perc: Beke szabadrúgása veszélyesen csapódott le, de Varga jól lépett ki a kapuból és védeni tudott.

71. perc: Cserélt az Iváncsa, Aradi helyére Nyul állt be.

67. perc: Beke jól tartotta meg a labdát a védője szorításában, majd 8 méterről a bal kapufát találta telibe.

67. perc: Bányai ugratta ki Kovácsot, aki vezette egy kicsit a labdát, majd kapura lőtt, de a kilépő Gundel-Takács védeni tudott.

64. perc: Adorján remek labdával ugratta ki Tischlert, Varga azonban nagyon jó ütemben mozdult ki kapujából és megszerezte a budafoki támadó elől a labdát.

62. perc: Horváthbeadására Beke érkezett a rövid saroknál, azonban lövése a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

58. perc: Beke vezette be bal szélről középre a labdát, majd a 16-os bal oldali sarkától a kapu fölé lőtt.

55. perc: Cserélt a Budafok, Németh helyére Tischler érkezett.

54. perc: GÓÓÓL! Egyenlített a Budafok! Németh Márió bal oldali szöglete élesen érkezett a kapu elé, a kilépő Varga Ádám nem tudta kiütni a labdát, amely Jagodics Márk fejéről a bal felsőbe vágódott. 1–1

49. perc: Gundel-Takács hibázott nagyot, Suszter azonban sokat várt és későn passzolt Bányaihoz, aki már csak a blokkolni igyekvő védőkbe tudta lőni a labdát.

A szünetben hármat is cserélt a Budafok, Vaszicsku helyére Soltész, Kalmár helyett Horváth Olivér, KovácsDávid helyére pedig Bakti érkezett.

46. perc: Folytatódott a mérkőzés.

45. perc: Hosszabbítás nélkül ért véget az első félidő, Bányai Péter találatával vezet az Iváncsa!

40. perc: GÓÓÓÓL! Vezet az Iváncsa! Kercsó és Madarász kényszerítőjét követően utóbbi lőtte be középre a labdát, Suszter lekészítése után pedig Bányai lőtt hét méterről a kapuba. 1–0!

32. perc: Egy kifejelt labdát Barta lőtt 19 méterről a kapu fölé.

Az utóbbi percekben sorra jöttek a hazai helyzetek, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott.

29. perc: A budafoki kapus, Gundel-Takács kapott sárga lapot reklamálásért.

28. perc: Bal szélen került fölénybe a hazai csapat, a kapu elé belőtt labdát Bányai többszöri próbálkozásra sem tudta a kapuba juttatni, végül a budafoki védelem tisztázni tudott.

23. perc: Nagyot hibázott a budafoki védelem, Bányai ellőte a kilépő Gundel-Takács mellett a labdát, az érkező Csesznekinek már csak az üres kapuba kellett volna passzolnia, de Jagodics az utolsó pillanatban óriásit mentett.

19. perc: KovácsDávid bal oldali szögletét követően Madarász fejelte kapura a labdát, Gundel-Takács nagyot védett, de végül kezezés miatt szabadrúgást ítélt a játékvezető a Budafok javára.

8. perc: Beke tartott rá Aradi lábára, sárga lap.

5. perc: Újabb nagy budafoki bedobást követően ezúttal Oláh fejelt kapura, Varga Ádám bravúrral szögletre ütötte a jobb felsőbe tartó labdát.

1. perc: Egy hatalmas budafoki bedobást követően Fótyik fejelte a kapuba a labdát, de a játékvezető szabálytalanság miatt érvénytelenítette a találatot.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Budafok indította útjára a labdát.

Pályán a csapatok, a Budafok piros-feketében, a hazaiak tiszta fehérben játszanak majd.

ELŐZMÉNYEK

Iváncsán a Ferencváros kiejtése után újabb bravúrra készülnek. A helyiek várakozásával kapcsolatos cikkünketITTolvashatják.

Az Iváncsa keretében nem történt sok változás a télen, négy távozó mellett mindössze egyetlen érkezőről adtak hírt, Bányai Péter Szentlőrincről tette át székhelyét a Fejér vármegyei csapathoz.

A Budafok remekül kezdte a 2023-as évet, hiszen a fővárosiak mindkét eddigi bajnokijukat követően győztes hagyták el a pályát. Mátyus János csapata a pécsi 1–0-s sikert követően hazai pályán 4–0-ra verte a Kazincbarcikát. Az NB III-as Iváncsa számára még nem kezdődött el a bajnokság, az első NB III-as forduló most hétvégén rendezik majd. A felkészülés során azonban nem találtak legyőzőre Tóth Andrásék, akik a Szekszárdot, a Tatabányát és a Bicskét is legyőzték a télen, míg a III. Került ellen döntetlent értek el.

Az NB III Közép-csoportjában szereplő Iváncsa már négy alkalommal is pályára kellett lépjen a MOL Magyar Kupa főtábláján. Tóth András együttese az első fordulóban Balatonlellén 1–0-ra nyert, majd a második körben a Kadarkút otthonában aratott nagyon sima, 7–0-s győzelmet. Ezt követően két hazai összecsapás következett, ahol rendre magasabb osztálybeli ellenféllel kellett megküzdeni. A harmadik fordulóban a Gyirmót látogatott Iváncsára, majd a negyedik körben a címvédő Ferencváros. Azonban mindkét – előzetesen esélyesebbnek titulált – csapatnak szomorúan kellett távoznia a Fejér vármegyei településről, hiszen az Iváncsa mindkét alkalommal 3–2-es győzelmet aratott.Igaz a Ferencváros ellen csak hosszabbítást követően, bár ezt talán nem bánták a hazaiak.

A Budafoknak eddig mindössze két párharcot kellett megnyernie, hogy eljusson a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe. Mátyus János együttese a Bölcske otthonában 2–1-re nyert, majd egy hazai 1–0-s sikerrel búcsuztatta a szintén másodosztályú Szegedet.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a címvédő Ferencváros búcsúztatásával a MOL Magyar Kupa mostani kiírásának eddigi legnagyobb meglepetését szállító Iváncsa KSE az NB II tavaszi idényét két győzelemmel kezdő Budafoki MTE ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik