Megyei foci: félbeszakadt a Kecskemét bajnoki meccse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 06:38
Ismét szétnéztünk azon csapatok háza táján, amelyek nemrég még a labdarúgó NB I-ben indultak, de licencproblémák miatt jelenleg csak a megyei bajnokságban szerepelhetnek. A Kecskemét mérkőzése szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt, a Pápa kikapott, míg a PMFC sovány győzelmet ért el.

A Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnokságban a Kalocsa ellen javíthatta volna ki a Kiskunfélegyháza elleni múlt heti vereséget a Kecskemét. A kalocsaiak azonban a 63. percben Kohány Gábor tizenegyese révén előnyhöz jutottak, az ünneplés után pedig az egyik asszisztens jelzett, hogy két sörös doboz került a pályára, ezért a játékvezető – a rendezőkkel történő konzultáció nélkül – azonnal lefújta a mérkőzést. A megyei szövetség a történtek miatt várhatóan a Kalocsának fogja adni a mérkőzés három pontját.

Baranya megyében a Pécsi MFC a múlt heti gólparádé után csak Schmidt Zsolt 43. percben szerzett góljával tudta legyőzni a Siklóst, így egy meccsel kevesebbet játszva a 4. helyen áll a bajnokságban – igaz, ha a Szigetvár elleni találkozót a jövő héten megnyeri, akkor a tabella élére ugrik.

Somogyban a Kaposvári Rákóczi BFLA tapad a Siófoki Bányászt legyőző Balatonlellére, hiszen Pusztai László együttese 6–1-re verte meg a Karádot. A kaposváriaknál Luka Dominic duplázott, rajta kívül az előző szezonbeli keret tagjai közül Hadaró Valentin és Kozics Barnabás is betalált.

Két, az előző szezonban még NB-s osztályban szereplő együttes csapott össze a veszprémi egyetemi sporttelepen. A Veszprém végül úgy győzte le 3–1-re a Pápai Perutz FC-t, hogy Burcsik Martin duplázni tudott, és a korábbi pápai labdarúgó, Marosvölgyi Tamás is betalált egyszer. A pápaiak a vereség miatt visszacsúsztak a Veszprém megyei I. osztályú pontvadászat 6. helyére, míg a Veszprém hibátlan teljesítménnyel vezeti a bajnokságot.

BARANYA MEGYEI I. OSZTÁLY
PMFC–Siklós 1–0
Az élcsoport:
1. PEAC 15 pont, 2. Mohács 15, 3. Szászvár 14, 4. PMFC 13

BÁCS-KISKUN MEGYEI I. OSZTÁLY
Kecskemét–Kalocsa 0–1-es állásnál a 64. percben félbeszakadt
Az élcsoport:
1. Kiskunfélegyháza 18 pont, 2. Tiszakécske 15, 3. Kiskőrös 12... 6. Kecskemét 9

SOMOGY MEGYEI I. OSZTÁLY
Karád–Kaposvár 1–6
Az élcsoport:
1. Balatonlelle 18 pont, 2. Kaposvár 17, 3. Nagybajom 16

VESZPRÉM MEGYEI I. OSZTÁLY
VLSK Veszprém–Pápai Perutz FC 3–1
Az élcsoport
: 1. Veszprém 18 pont, 2. Úrkút 18, 3. Őskü 14... 6. Pápa 10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik