Sportrádió: Kondás Elemér sok borsot tört az orrom alá – Szabó István

Vágólapra másolva!
2023.03.12. 08:47
null
Szabó István és Kondás Elemér (Fotó: Kovács Péter, Szabó Miklós/NS-montázs)
A vasárnapi Kecskemét–Vasas labdarúgó NB I-es bajnokit megelőzően a Sportrádió a két csapat vezetőedzőjét, Szabó Istvánt és Kondás Elemért kérdezte várakozásaikról.

 

„Számunkra az NB I-ben nincs könnyű mérkőzés” – mondta el a Sportrádióban Rizmajer Mihály kérdésére a Kecskeméti TE vezetőedzője, Szabó István. – Nagyon szoros meccsre számítok, hiszen a Vasas nemrég a Fradival ikszelt.”

A kecskemétiek trénere a Vasast irányító Kondás Elemérről is elmondta a véleményét.

„Elemérrel nagyon jó viszonyban vagyok. Nagyon sok borsot tört az orrom alá, rendkívül jó és képzett edzőnek tartom. Biztos vagyok benne, hogy most is megtalálja a megoldást, hogy hogyan legyen jobb a Vasas. A mérkőzésre azonban félretesszük a barátságot. Aztán a végén megöleljük egymást és mindenki teszi tovább a dolgát” – nyilatkozta Szabó, aki szerint csapatára még kemény munka vár, hogy megőrizze dobogós helyezését.

A sereghajtó Vasast vezető Kondás Elemér elismerően szólt az ellenfélről.

„Tudjuk, hogy a Kecskemét jó és szervezett csapat. Nyilvánvalóan nekünk is megvannak az elképzeléseink erre a mérkőzésre, illetve egyre kevesebb forduló van hátra, így gyűjtögetni kell a pontokat” – véli Kondás.

„Úgy gondolom, hogy kívülről senkit sem kell motiválni, megértették a játékosok mi a tét és remélem, ezt vissza is fogjuk látni a találkozón” – mondta el a Vasas vezetőedzője, aki szerint jót tesz csapatának, hogy még a Magyar Kupában is szerepel, mivel így jobban „meccsben vannak” a játékosok.

„Teljesen mindegy, hogy hogyan, de a győzelemmel lennék elégedett” – zárta szavait a szakvezető.

NB I
23. FORDULÓ
14.05:
Kecskeméti TE–Vasas FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 15 5 2 46–17 +29 50
2. Kecskeméti TE 22 8 12 2 31–22 +9 36
3. Debreceni VSC 23 9 7 7 38–34 +4 34
4. Paksi FC 23 9 5 9 40–38 +2 32
5. Kisvárda 23 8 8 7 34–37 –3 32
6. Puskás Akadémia 22 7 9 6 27–28 –1 30
7. Mezőkövesd 22 7 7 8 24–28 –4 28
8. Zalaegerszegi TE 23 7 6 10 28–28 0 27
9. Budapest Honvéd 23 6 7 10 26–36 –10 25
10. Mol Fehérvár 23 6 6 11 28–34 –6 24
11. Újpest FC 22 6 6 10 27–38 –11 24
12. Vasas FC 22 3 10 9 17–26 –9 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik