NB I: Vignjevics kispesti mérlege már rosszabb, mint Horváth Ferencé

Vágólapra másolva!
2022.05.07. 11:14
null
Vignjevics kispesti mérlege már rosszabb, mint Horváth Ferencé (Fotó: Török Attila)
A második helyért zajló küzdelemről, a kiesés kérdésének eldőléséről és a Fradi-szurkolók ünnepléséről szól a labdarúgó NB I kétnapos 32. fordulója. Szombaton a harmadik Puskás Akadémia debreceni fellépésével indul a program, majd ha nyer a Honvéd otthon a Mezőkövesd ellen, már biztosan nem esik ki. Ezt követi a Ferencváros és az MTK csatája, amely után a zöld-fehér drukkerek a pályán ünnepelhetnek. Vasárnap a Paks a második Kisvárdát, majd a ZTE a Gyirmótot fogadja. A programot az Újpest– Fehérvár rangadó zárja, ha a vendégek győznek, már nem lehet elvenni tőlük a negyedik helyet.

 

Már csak három csapat eshet ki az élvonalból. A Honvéd van a legkedvezőbb helyzetben, mert előnye négy pont a 11. helyezett MTK-val és öt az utolsó helyen álló Gyirmóttal szemben. Ráadásul a kispestieknek a saját kezükben van a sorsuk, hiszen ha szombat délután a Bozsik Arénában legyőzik a Mezőkövesdet, nem kell tovább számolgatni, az MTK és a Gyirmót búcsúzik az első osztálytól.

Amennyiben a Honvédnak mégsem sikerül nyernie, a kék-fehérek és a kisalföldiek csak akkor reménykedhetnek, ha a hátralévő két fordulóban már nem vesztenek pontot. Egyenlő pontszám esetén ugyanis előbb a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség rangsorol. A nyertes meccsek számában a Gyirmót már semmiképpen nem tudja utolérni a kispesti csapatot, az MTK-nak pedig 24-gyel rosszabb a gólkülönbsége a piros-feketékénél.

Az ezüstéremért folyó csatában a Kisvárda jelenleg azzal előzi meg a Puskás Akadémiát, hogy néggyel jobb a gólkülönbsége. A záró két fordulóban a felcsúti gárda előbb Debrecenbe utazik, majd a Honvédot fogadja, a Várda pedig Pakson lép pályára és a ZTE-t látja vendégül.

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 32. FORDULÓJA ELÉ

SZOMBAT

DEBRECENI VSC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Tizennyolc élvonalbeli bajnokit vívtak, a DVSC háromszor annyi győzelmet (9) aratott eddig, mint a Puskás Akadémia (3), a döntetlenek száma 6.

♦ Ebben a bajnokságban mindkétszer a soros vendégcsapat diadalmaskodott. A Nagyerdei Stadionban 0–3-ra végződött meccsen Libor Kozák, a Pancho Arénában lejátszott 0–2-es találkozón Dorian Babunszki duplázott.

♦ Az első 12 összecsapásukon egyszer sem tudott nyerni a Puskás Akadémia (8 Loki-diadal, 4 döntetlen), a 13. meccsükön, 2019 márciusában tört meg a jég a Fejér megyeieknek, Josip Knezevic két góljának köszönhetően.

♦ A PAFC tíz kísérletből csak kétszer nyert Debrecenben – először 2019. szeptember 28-án, 2–1-re –, a többi nyolc hajdúsági csatájukból ötöt nyert meg a Loki, háromszor döntetlenre végeztek.

♦ A Debrecen 1–0-s mezőkövesdi sikerével eldőlt, hogy már semmiképpen nem eshet ki. Eddig 38 pontot gyűjtött, érdekesség, hogy két évvel ezelőtt 39-cel is kiesett.

♦ A harmadik helyen tanyázó, és már biztos nemzetközi kupainduló Puskás Akadémia nyolc forduló óta őrzi veretlenségét (2 győzelem, 6 iksz). Ez a klub leghosszabb ilyen sorozata ebben a bajnokságban. Ha a felcsúti csapat mindkét hátralévő bajnokiját megnyeri, akkor eggyel megdönti tavalyi 58-as pontrekordját.

♦ A Loki abszolút közepesen teljesített eddig hazai pályán (5 győzelem, 5 iksz, 5 vereség). A legutóbbi négy otthoni bajnokijából csak egyet, a Gyirmót ellenit tudta megnyerni.

♦ A Puskás Akadémia február 6-án 2–1-re győzött Mezőkövesden, s az azóta lejátszott hat idegenbeli meccse közül egyet sem tudott megnyerni (5 iksz, 1 vereség). Az előző négy idegenbeli találkozója egyaránt döntetlennel zárult.

BP. HONVÉD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY

♦ Ez lesz a 20. NB I-es találkozójuk, az örökmérleg minimális különbséggel a borsodiak felé billen: 7 kispesti siker, 4 iksz, 8 mezőkövesdi győzelem.

♦ A Honvéd 2020 júniusában tíz napon belül kétszer is 2–1-re nyert: előbb a Magyar Kupa döntőjében, majd vendégként a bajnokságban. Azóta azonban képtelen győzni a matyóföldiek ellen: 3 döntetlen, 2 vereség.

♦ Nehéz elhinni, de a kispesti gárda pályaválasztóként csupán egyszer tudott diadalmaskodni a Kövesddel szemben: 2016. december 10-én Eppel Márton találatával (1–0). A többi hét fővárosi bajnoki találkozóból négy zárult döntetlennel, három borsodi sikerrel. Az új Bozsik Arénában rendezett tavaly októberi meccsükön úgy fordított a hajrában 3–2-re a Kövesd, hogy Pillár Róbert piros lapja miatt 73 percet emberhátrányban játszott.

♦ A Honvéd az előző hat fordulóban képtelen volt győzni (3 iksz, 3 vereség), ennél hosszabb aktuális nyeretlensége jelenleg csak a Gyirmótnak van (11). A piros-feketéknél hasonló hullámvölgy legutóbb az előző bajnokság 6. körétől fordult elő, amikor is zsinórban nyolc bajnokin egyszer sem tudtak három pontot szerezni. Akkor hét meccsen Bódog Tamás, de a nyolcadikon már Pisont István ült a kispadon.

♦ A kisvárdai bravúrgyőzelem óta négy meccséből hármat is elbukott Supka Attila együttese, és közben csak az MTK-t tudta megverni (4–0, idegenben). A DVSC elleni hazai 0–1 után egy nappal mégis eldőlt, hogy jövőre is NB I-es marad a kövesdi gárda.

♦ A kispestiekre jellemző, hogy a mérkőzések hajrájában sok meccset engedtek ki a kezükből. Az első félidők alapján 44 ponttal harmadikok (!) a XIX. kerületiek, a második játékrészekben azonban ebből 1 pontot elhullajtottak, így a teljes játékidők alapján 34 ponttal jelenleg még a bennmaradást jelentő 10. helyen állnak, de matematikailag még kieshetnek.

♦ Március 22-én a Debrecent 4–2-re megverte a Honvéd a Bozsik Arénában, azóta három hazai meccséből egyet sem tudott megnyerni a (2 iksz, 1 vereség).

♦ A Mezőkövesd legutóbbi hét idegenbeli meccséből haton legalább három gól született. A kivételt az FTC elleni 0–1 jelenti.

♦ A Gyirmót elleni hazai 1–0-s vereség kétségkívül nehezen volt megemészthető a kispestieknek, és indokoltnak tűnt Horváth Ferenc vezetőedző január végi menesztése. Utódjával, Nebojsa Vignjeviccsel az elején feljavult a Honvéd, most már azonban a szerb tréner bajnoki mérlege – 3 győzelem, 5 döntetlen, 5 vereség – rosszabb, mint elődjéé (10 győzelem, 5 iksz, 15 vereség). Amíg ugyanis Horváthtal a pontok 38.9 százalékát gyűjtötték be a kispestiek, addig Vignjeviccsel csak a 35.9 százalékát.

♦ Vignjevics korábban az Újpest FC, majd legutóbb már a Honvéd szakvezetőjeként ötször meccselt Supka Attila ellen, és valamennyiszer döntetlenre végeztek, ráadásul négyszer 0–0-ra.

FERENCVÁROS–MTK BUDAPEST

♦ A már inkább csak nevében örökrangadó 1903 óta az FTC és az MTK 221. bajnoki összecsapása lesz (így tartják nyilván a klubok, egyébként a különböző adatbázisokban eltérő adatok szerepelnek). A különbség oka két 1925-ös mérkőzés (országos bajnoki döntő, 0:0 és 4:1-es MTK-siker, de ezt a bajnokságon kívül bonyolították le a vidék legjobbjainak részvételével).

♦ A két nagy múltú fővárosi csapat eddigi 220 bajnoki csatájának mérlege: 90 ferencvárosi siker, 52 döntetlen, 78 MTK-diadal. A gólkülönbség 351–332 az FTC javára. Az Üllői úton ez lesz a 80. találkozójuk, ahol eddig 37-szer győztek a zöld-fehérek,17 döntetlen és 25 kék-fehér siker mellett. Egyébként ezen kívül még 10 helyszínen meccseltek, többek között Győrben (2013-ban) és hatszor (1948 és 1952 között) még a Megyeri úton is.

♦ A Ferencváros a legutóbbi tíz örökrangadón veretlen maradt, öt döntetlen mellett ötször győzött, mindig legalább kétgólos különbséggel (3–1, 4–1, 2–0, 3–1, 2–0). Az MTK több mint öt és fél éve, 2016. szeptember 10. (2–1, Dunaújvárosban) óta nem tudta felülmúlni nagy riválisát.

♦ Ebben a bajnokságban mind a kétszer 0–0-ra végeztek, így az MTK az egyetlen együttes a mezőnyből, amelynek még nem talált be a Ferencváros.

♦ Lassan 20 éve annak, hogy az FTC pályaválasztása mellett bajnokit tudott nyerni az MTK. 2002. szeptember 1-jén a tragikusan korán elhunyt Zavadszky Gábor góljával úgy nyertek 1–0-ra a kék-fehérek, hogy Dragóner Attila kiállítása miatt több mint 50 percet emberelőnyben futballoztak. (Tétmeccsen azóta legutóbb 2009. november 28-án Ligakupában arattak 3–1-es győzelmet a zöld-fehérek vendégeként.)

♦ Az FTC a Zalaegerszeg ellen sorozatban az ötödik bajnoki győzelmét aratta, s a veretlensége 12 forduló óta tart (9 siker, 3 iksz). Legutóbb február 6-án a Pakstól kapott ki, amellyel szerda este Magyar Kupa-döntőt vív.

♦ Az MTK-nak győznie kell ahhoz, hogy a matematikai esélyesei ne szálljanak el a bennmaradásra. Az előző hét fordulóban azonban ez csak egyszer, Zalaegerszegen (3–2) sikerült neki – de már, az új edzővel, a megbízottként tevékenykedő Horváth Dáviddal, aki 2005 és 2006 között játékosként éppen a Ferencvárosban szerepelt az NB I-ben.

♦ Az FTC ötös otthoni diadalszériával a háta mögött fogadja az MTK-t és mivel szerdán kétgólos különbséggel (5–3) győzte le a ZTE-t – miközben a Kisvárda 2–1-re verte meg az Újpestet –, több szerzett góljával a zöld-fehér együttes a hazai tabellán is átvette a vezetést a piros-fehérektől.

♦ Az MTK-n az említett zalaegerszegi siker sem segített, vendégként továbbra is a legrosszabbul teljesítő csapat a mezőnyben (3 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség, 13–29-es gólkülönbség). Idegenben Újpesten és a Puskás Akadémia ellen szerzett még három pontot.

♦ A jelenlegi kerettagok közül Dibusz Dénes a csúcstartó, a ferencvárosi kapusnak ez lehet a 16. örökrangadója.

♦ A Nemzeti Labdarúgó Adattár kimutatása szerint most van először példa arra, hogy egy idényen belül négy szakvezető – Giovanni Costantino, Teodoru Vaszilisz, Márton Gábor és Horváth Dávid – is irányította az élvonalban az MTK-t. Eddig három volt a maximum.

♦ 2011, 2017 és 2019 után ebben az évszázadban már negyedszer eshet ki az MTK az első osztályból.

VASÁRNAP

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD

♦ Tizenegy mérkőzést játszottak eddig az NB I-ben, az örökmérleg szerint a nyírségiek minimális fölényben vannak: 3 Paks-győzelem, 4 döntetlen, 4 Kisvárda-siker.

♦ Az előző öt összecsapásukon minimum három gól született, sőt két alkalommal hat találatig jutottak a csapatok, így az összesített gólátlag 3.1. Ebben a kiírásban mind a kétszer ikszeltek (2–2 és 3–3).

♦ Pakson ötször meccseltek, 3-szor a vendéglátó tolnaiak győztek, 2 találkozó döntetlennel zárult, a Kisvárda még egyszer sem tudott nyerni.

♦ A Paks az előző három fordulóban egyszer sem úszta meg két kapott gól alatt.

♦ Az Újpest elleni 2–1-es diadallal már biztos, hogy a klub történetében először dobogón végez az ötödik idényét az élvonalban töltő Kisvárda. A csapat 53 ponttal a második helyen áll, ez 11 ponttal több mint 2021-ben két fordulóval a vége előtt.

♦ Bognár György együttesének legutóbbi 17 hazai bajnokiján csak egyszer fordult elő, hogy három gólnál kevesebb született: márciusban a Loki tudott 1–0-ra nyerni Pakson.

♦ A Kisvárda még tavaly december közepén 2–0-ra győzött Mezőkövesden, azóta vendégként nyolc NB I-es mérkőzésén nyeretlen (6 iksz, 2 vereség).

♦ A Paks egy évvel ezelőtt 76 szerzett góllal rekordot állított fel, ez a legtöbb, amelyet egy csapat egy bajnokságon belül elért a 12 csapatos rendszer bevezetése óta. Most 73-nál jár, és mivel eddig átlagban 2.35 gólt szerzett meccsenként, így jó esélye van arra, hogy megjavítsa ezt a csúcsot.

♦ A góllövőlista élén álló Ádám Martin már 31-szer volt eredményes a bajnokságban, nála több találattal, 36-tal legutóbb az 1979–1980-as idényben az újpesti Fazekas László volt gólkirály.

ZALAEGERSZEGI TE FC–GYIRMÓT FC GYŐR

♦ A most folyó bajnokságban találkoztak csak az élvonalban, mind a kétszer a ZTE diadalmaskodott, hazai pályán 2–1-re, idegenben 1–0-ra nyert. Koszta Márk itt is, ott is betalált egyszer, de ő már azóta Dél-Koreába szerződött.

♦ A másodosztályban 2012 óta éppen egy tucatszor mérkőztek meg egymással, a mérleg 4 zalai siker, 2 döntetlen, 6 gyirmóti diadal. Ezeket is beszámítva a Zalaegerszeg négyes győzelmi sorozatban van a kisalföldiekkel szemben. A legutóbbi gyirmóti siker 2017 decemberében, még Hannich Péter edzősége idején, a zalai városban született (4–2), döntetlen 2015 októbere óta nem fordult elő.

♦ Miután a bennmaradása biztossá vált, nagyon leeresztett a ZTE: az egyetlen csapat a mezőnyben, amely az előző négy fordulóban nem szerzett pontot, miközben a gólkülönbsége 7–15. (Hol van már az az időszak, amikor 642 játékpercen át nem találtak be a kapujába?)

♦ A Gyirmót legutóbb háromgólos hátrányból a záró bő 20 percben mentett meg egy pontot a Paksi FC ellen – ilyen huszáros hajrára először volt képes az élvonalban. Ezzel együtt a nyeretlenségi szériája február közepe, 11 forduló óta tart (6 iksz, 5 vereség).

♦ A Zalaegerszeg a második legtöbb gólt kapta hazai pályán, 25-öt; 6–4–6-os mérlegével a középmezőnyben van, de a legutóbbi két meccsét a ZTE Arénában egyaránt 3–2 re elvesztette a Paks, majd az MTK ellen.

♦ A Gyirmót látogatóként ősszel és tavasszal is csak két győzelemre volt képes, 4–3–8-as mutatójával csupán az MTK-t előzi meg a vendégtabellán.

ÚJPEST FC–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Az FTC és az MTK vetélkedése után ez a forduló második legtöbb mérkőzéssel bíró párharca, 1968 óta ugyanis ez lesz a 117. bajnoki összecsapásuk. Az örökmérleg a vendégek felé billen: 42-szer nyertek az újpestiek, 50-szer a fehérváriak, 24 találkozójuk döntetlennel zárult. A meccsenkénti gólátlag kereken három.

♦ A legutóbbi három tétmérkőzésüket – a tavaly májusi kupadöntőt és két bajnokit – a lila-fehérek nyerték meg, mindegyiken egy góllal voltak jobbak. Ennek ellenére 2010 óta jelentős a fehérváriak fölénye, hiszen 20 alkalommal győztek, miközben az újpestiek csak 6-szor, míg 5 találkozójuk döntetlen lett.

♦ A IV. kerületi gárda pályaválasztása mellett rendezett 57 bajnoki találkozóból 28 hozott újpesti diadalt, 8 végződött döntetlenre, és 21-szer nyertek a piros-kékek. A fehérváriak idegenbeli rekorddiadala a tavaly januári Megyeri úti mérkőzésen született, amikor 5–0-ra győztek – még Márton Gábor irányításával.

♦ A tavaszi szárnyalás után megtorpant az Újpest, a legutóbbi három fordulóban csak egy pontot gyűjtött (2–1-es vereség az FTC-től és a Kisvárdától, közte 2–2 a Gyirmóttal). Így csak minimális matematikai esélye maradt arra, hogy odaérjen az esetleg nemzetközi kupaindulást érő negyedik helyre.

♦ Már hét forduló óta nem kapott ki a Fehérvár és ezalatt csupán az MTK és a Puskás Akadémia ellen vesztett pontot.

♦ A Vidi teljesítményének feljavulásában fontos szerepe van bosnyák csatárának, Kenan Kodrónak, aki a legutóbbi négy bajnokin mindig szerzett egy gólt, és az előző hat fordulóban is csak egyszer, az MTK ellen nem tudott betalálni.

♦ Az Újpest otthoni mérlege 7 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, ezzel 31 forduló után ötödik a hazai tabellán, a legutóbbi három meccsén veretlen a Szusza Ferenc Stadionban (2 siker, 1 iksz).

♦ A fehérváriak 4–5–7-es idegenbeli mutatójukkal csak a hetedikek a vendégtáblázaton, de a legutóbbi négy házon kívüli fellépésükön 10 pontot zsebeltek be.

♦ A lila-fehérek az előző hat hazai bajnokijukból ötön legalább két gólt értek el, egyedül a Honvéd ellen voltak eredménytelenek (0–2).

♦A hétközi fordulóban a Fehérvár kedden, az Újpest csütörtökön lépett pályára, azaz a székesfehérváriak két nappal többet pihenhettek, készülhettek a vasárnapi meccsre. Ebben a fordulóban ez az egyetlen olyan találkozó, amelyen az egyik fél két nappal többet pihent a másiknál.

NB I, 2021–2022, 32. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Május 7., szombat
14.45: Debreceni VSC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
17.00: Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)
Budapest, Bozsik Aréna
Karakó Ferenc
19.15: Ferencváros–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
Budapest, Groupama Aréna Bogár Gergő
Május 8., vasárnap
14.05: Paksi FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)
Paks, Paksi FC Stadion
16.15: ZTE FC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport+)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
18.45: Újpest–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Újpest, Szusza Ferenc Stadion

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 31 21 5 5 58–27 +31 68
2. Kisvárda 31 14 11 6 47–33 +14 53
3. Puskás Akadémia 31 14 11 6 41–31 +10 53
4. Mol Fehérvár 31 13 7 11 45–40 +5 46
5. Paksi FC 31 12 6 13 73–60 +13 42
6. Újpest FC 31 11 7 13 46–45 +1 40
7. Zalaegerszegi TE 31 10 9 12 43–55 –12 39
8. Debreceni VSC 31 10 8 13 44–48 –4 38
9. Mezőkövesd 31 10 7 14 35–46 –11 37
10. Budapest Honvéd 31 9 7 15 46–50 –4 34
11. MTK Budapest 31 7 9 15 22–50 –28 30
12. Gyirmót FC Győr 31 6 11 14 32–47 –15 29

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik