NB I: Természetes, ha a vezetőség most elgondolkodik – Sannino

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2019.08.17. 22:34
null
Sannino szerint természetes, ha a vezetőség most elgondolkodik (Fotó: Balogh László)
A labdarúgó NB I 3. fordulójában a Budapest Honvéd a Kisvárdát fogadta, és 3–1-es vereséget szenvedett, így az előző idényben negyedik helyen záró kispestiek háromból három bajnoki mérkőzésüket is elveszítették. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Kisvárda trénere, Miriuta László természetesen nagyon boldog volt a megszerzett három pont miatt.

„Nehéz meccs volt, de szerencsére már az első félidőben betaláltunk. Tudtuk, hogy a Honvéd két vereség után mindenképp nyerni akar, de ez most nekünk sikerült. 1–2 után volt egy nagy helyzete a Honvédnak, egyenlíthetett is volna, de akkor vége lett volna a világnak, mert megérdemeltük ma este a három pontot.”

A Budapest Honvéd olasz vezetőedzője, Giuseppe Sannino szerint ilyen a labdarúgás: nem örülhet a végén mindkét csapat.

„A mai mérkőzés sikertelensége keserű számunkra, nem ilyen kezdésre számítottunk, nem így akartunk kezdeni hazai pályán. A játékosaim mindent megtettek, még ha az eredmény ezt nem is tükrözi. Egy csapat volt a pályán, amelyik futballozni akart, de nem volt szerencsénk, mint az utolsó gólnál például, viszont én nem haragszom Horváth Andrisra. A fiúk mindent megtettek, de a futballt gólra játsszák.”

A Nemzeti Sport újságírója ezután arról érdeklődött: érzi-e a bizalmat a vezetőség részéről?

„A bizalom minden egyes mérkőzésen ki kell, hogy alakuljon, minden találkozón változik. Fájdalmas, hogy sokat dolgoztunk, de ezt az eredmények nem tükrözik. Természetesnek tartom, ha a vezetőség most elgondolkodik, és azt is megértem, hogy a szurkolók csalódottak.”

Ezek a szurkolók a szívemben vannak, megértem a reakciójukat – Kamber

„Örülök, hogy Lanzafame visszatért, de még mindig zsoldosnak tartom”

NB I
3. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Kisvárda 1–3 (N'Gog 89., ill. Ene 10., Lucas 61., Grozav 93.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2500 néző. Vezette: Pintér Cs.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2019–2020, 3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Debreceni VSC–ZTE FC 3–2
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
4150
Ferencváros–Kaposvár 1–0
Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
6891
Mezőkövesd–PAFC 1–0
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
2214
Mol Fehérvár FC–DVTK 5–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóBogár Gergő3586
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Solymosi Péter
2349
Bp. Honvéd–Kisvárda 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
2500
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 3 3 11–3 +8 9
2. Mezőkövesd Zsóry FC 3 3 4–1 +3 9
3. Debreceni VSC 2 2 7–3 +4 6
4. Kisvárda 3 2 1 5–5 0
6
5. Paksi FC 3 1 1 1 4–3 +1 4
6. Újpest FC 3 1 1 1 4–5 –1 4
7. Ferencvárosi TC 1 1 1–0 +1 3
8. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–4 –1 3
9. Diósgyőri VTK 3 1 2 4–8 –4 3
10. Zalaegerszegi TE FC 2 2 2–4 –2 0
11. Kaposvári Rákóczi FC 3 3 3–7 –4 0
12. Budapest Honvéd 3 3 3–8 –5
0

Az 1. fordulóból a Ferencváros–Debrecen, a 2. fordulóból a Zalaegerszeg–Ferencváros mérkőzést halasztották el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik