NB I: Fel sem fogtam, hogy gól lett, a többiektől alig kaptam levegőt – Zsóri Dániel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.16. 18:44
Zsóri Dániel legfeljebb olyan bemutatkozásról álmodozott, hogy beáll, és a végén egy kipattanóból gólt szerez. De hogy élete első NB I-es mérkőzésén ollózós gólt lő? Álmodni sem mert erről. Végül ez valóság lett, és éppen a Ferencváros ellen. Zsóri a DVSC 2–1-es győzelmét hozó, szépségdíjas gólja után is hitetlenkedve beszélt az NSO Tv-nek. A mozdulatot példaképétől, Cristiano Ronaldótól leste el. 

Nem gondoltam, hogy ilyen hamar bemutatkozhatok az NB I-ben– vallotta be a 18 éves, nagyváradi születésű csatár.– Az Újpest ellen már a meccskeretben voltam, de akkor még nem állhattam be, most viszont, a Fradi ellen góllal mutatkoztam be, ennek nagyon örülök.A mozdulatot sokat gyakoroltam az edzéseken, példaképemtől, Cristiano Ronaldótól lestem el.Bódi Ádám beívelte a labdát, ami mögém jött, és úgy voltam vele, miért ne próbáljam meg.Fel sem fogtam, hogy gól lett, nem tudom elmondani, milyen érzés volt, a többiektől pedig nem kaptam levegőt.”

Szülei nem láthatták a helyszínen fiuk bemutatkozását, de otthonukban természetesen követték a mérkőzést, amely utánDániel beszélt is az édesanyjával.

Elsírta magát a telefonban, ahogy a mérkőzés lefújása után nekem is jöttek az örömkönnyek.Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, mert nélkülük sosem jött volna ez össze. Olyanokról álmodoztam, hogy talán egyszer beállok a végén, egy kipattanót vagy egy ziccert berúgok, deilyen gólról álmodni sem mertem.”

Videónkban beszélt az eddigi pályafutásáról is, illetve a szezonbeli tervekről. Valamint azt is elárulta,mikor kapja meg a csapat az ilyenkor szokásos pizzát.

Zsóri Dániel álomgólja

NB I
21. FORDULÓ
Debreceni VSC–Ferencváros 2–1 (Tőzsér 83. – 11-esből, Zsóri 93., ill. Dvali 29.)
Debrecen,Nagyerdei Stadion,7002néző.Vezette:Berke Balázs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik