MTK: a hajdúsági meccs után Szatmári repült az első kerettől

Vágólapra másolva!
2011.04.28. 13:20
null
Szatmári Zoltán vasárnap a Ferencváros ellen a levegőben repült, ma pedig a keretből (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A szerdai DVSC–MTK (3–1) bajnoki mérkőzésen Szatmári Zoltán fegyelmi vétséget követett el, melynek következményeiről döntött a szakvezetőség – olvasható az MTK hivatalos honlapján.

 

Mint ismeretes, Garami József, az MTK szakmai igazgatója tegnap a DVSC elleni meccs 34. percében két bekapott gól után lecserélte kapusát, Szatmári Zoltánt, aki érdekesen reagálta le a történteket – előbb egy sejtelmes nyilatkozatban beszélt lecseréléséről, majd elhagyta a kispadot.

„A csapat ugyanazt a kisded játékot játssza, mint a Vasas ellen, és ebben nekem csak a statisztaszerep jutott. Sajnálom, és elnézést kérek a szurkolóinktól, hogy miattam tartunk ott, ahol" – nyilatkozta lecserélését követően Szatmári.

„Egyszerűen gyengén védett, de nem szeretnék többet ezzel a kérdéssel foglalkozni" –kommentálta a meccs utáni sajtótájékoztatón a cserét az MTK szakmai igazgatója, Garami, József, aki hozzátette, pályafutása során még sosem cserélt azért kapust meccs közben, mert elégedetlen volt a játékával.

A történtekre ma az MTK hivatalos honlapján megjelent közleményben reagált.

„Garami József szakmai igazgató határozatlan időre az NB II-es csapathoz irányította át kapusunkat. Szatmári Zoltán ezen kívül a klubtól is a vétség súlyának megfelelő büntetést kap" – olvasható az mtkhungaria.hu-n.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
3 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
4 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
4 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik