MK: A Liverpool ellen sem parkolnánk le a kapu elé a buszt – Boris

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 21:35
null
Michael Boris a Liverpool ellen is ugyanígy játszatta volna csapatát (Fotó: Mirkó István, Magyar Nemzet)
A labdarúgó Magyar Kupa második elődöntőjében az MTK 2–1-re kikapott odahaza a Mol Fehérvár FC-től, így a fehérváriak jutottak be a májusi döntőbe, ahol az Újpest lesz az ellenfelük. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Mol Fehérvár trénere, Szabics Imre elárulta: csapata nem úgy kezdte a mérkőzést, ahogy azt eltervezték.

„Az első tíz-tizenöt percben nem voltunk elég élesek, ami kicsit meglepett, mert úgy éreztem, a felkészülés alatt nagyon koncentráltak voltunk. A kapott gól felébresztett minket, utána már úgy játszottunk, ahogy elterveztük. A vezetés megszerzéséig nagyon jól futballoztunk, a végén pedig a sérülések miatt mindent elkövettünk, hogy megtartsuk az eredményt. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert ez volt a szezonban az első meccs, amelyet meg tudtunk fordítani. A csapat bizonyította, hogy van lelke, örülök, hogy ezt most mutatta meg. Azt még tudni kell, hogy nem értünk el semmit, még nagyon sokat kell tennünk azért, hogy megnyerjük a kupadöntőt.”

Az MTK vezetőedzője, Michael Boris nem leplezte: nagyon csalódott amiatt, hogy 2020 után idén is búcsúztak a kupaelődöntőben.

„Az elején jól működött a taktika, sikerült megszereznünk a vezetést. A szünet előtt egyenlített a Fehérvár, kicsit könnyen szerezte meg a gólt, erről mindenképpen beszélnünk kell a fiúkkal. Készültünk arra, hogy az ellenfél változtatni fog, mégis meg tudta szerezni a vezetést. Nekünk pedig Mezei sérülése is megnehezítette a dolgunkat, mert nem maradt ballábasunk a posztjára. Jöttek a hosszú labdák, megtettünk mindent az egyenlítés érdekében, harcoltunk, küzdöttünk, de nem sikerült, úgyhogy gratulálok az ellenfélnek.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: mennyire frusztrálja, hogy a sokkal jobb körülményekkel rendelkező Mol Fehérvár ellen kétszer is nyerni tudott a bajnokságban, de a kupadöntőbe nem sikerült bejutni.

„Meg akarunk nyerni minden meccset. Ha a Liverpool van itt, akkor is ugyanazzal a letámadással fogunk játszani, ugyanúgy küzdünk minden egyes labdáért. Akkor is nyerni akarunk. Maximum akkor parkoljuk le a buszt a kapu elé, ha három vagy négy nullra vezetünk. Nem számít, milyen minőségi játékosai vannak az ellenfélnek, mert hinnünk kell abban, hogy működik a játékunk. Ettől függetlenül mindenki csalódott, ha nem jön az eredmény. A csapat vágya az volt, hogy a Puskás Aréna egyszer kék-fehérben ragyogjon.”

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–2(1–1)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Farkas Á.
MTK:
Somodi – Alho (Kata, 74.), Perkovic, Nagy Zso., S. Herrera (Balázs B., a szünetben) – Cseke B. (Kanta, 87.), Mezei (Dimitrov, 33.), Palincsár (Miovszki, 74.) – Varga R., Prosser D., Schön.Vezetőedző:Michael Boris
FEHÉRVÁR:
Kovács D. – Bolla B., Muszliu, Rus (Houri, 86.), Stopira – Bamgboye, Nego, R. Pinto (Fiola, 72.), Petrjak – Nikolics, Zivzivadze (Dárdai P., 86.).Vezetőedző:Szabics Imre
Gólszerző:
Schön (14.), ill. Bolla (38.), Nikolics (53.)

A másik elődöntőben
Kisvárda–Újpest 0–1 (Beridze 62.)

DÖNTŐ
Május 3., 20.00, Puskás Aréna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik