nemzetisport.hu 2015.05.27 17:30 Frissítve: 2015.05.27 20:30

A Honvéd most legyőzte a Fradit, de Dollék jutottak a döntőbe

A Budapest Honvéd egy góllal legyőzte a Ferencvárost a Ligakupa elődöntőjének visszavágóján, de így is az első mérkőzésen 3–0-ra nyerő zöld-fehérek jutottak tovább. A finálét Debrecenben rendezik június 3-án, a DVSC vár a Fradira.


MAGYAR LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ,
VISSZAVÁGÓ
Budapest Honvéd–Ferencváros 1–0 (0–0)
Kispest, Bozsik József Stadion, 100 néző. V: Karakó
Budapest Honvéd: Horváth A. – Erdős (Elez, 69.), Morgan, Baráth – Csábi (Bíró, 82.), Gazdag, Göblyös, Meza, Daud (Constantinescu, 75.) – Prosser (Herjeczki, 60.), Koszta (Lukács, 55.). Vezetőedző: Marco Rossi
Ferencváros: Jova – Kárász (Zsivoczky, 40.), Batik, Csukics, Bönig – Gyömbér, Haris – Nagy Dániel, Kukuruzovic, Kovács K. – Ugrai. Vezetőedző: Thomas Doll.
Gólszerző: Morgan (77.)

Továbbjutott: a Ferencváros, 3–1-es összesítéssel

Győzött a Honvéd, de Nagy Dánielék játszanak a döntőben
(Fotó: Teknős Miklós)

Kevesen látták esélyét annak, hogy a Honvéd kiegyenlítse az első mérkőzésen összegyűjtött háromgólos hátrányát a Ligakupa elődöntőjében, még úgy sem, hogy a Ferencváros – a várakozásoknak és a ligakupás hagyományoknak megfelelően – erősen tartalékosan lépett pályára. Úgy meg különösképpen, hogy a kispestiekre a hétvégén sorsdöntő bajnoki vár, amelyen a további számolgatások elkerülése végett legalább egy pontot kell szerezniük, így Marco Rossi is pihentette legjobbjait.

Rossi egyenesen azt mondta a találkozó előtt, hogy csapata már kiesett – de biztosan nem ezért látogatott ki ennyire kevés néző a stadionba. Szerencsére a játékosok bizonyítási alkalomként tekintettek a 90 percre, így aztán jó közepes NB I-es iramban indult a találkozó, és ezt most dicséretként tessék érteni.

Az első két helyzetet a vendégek alakították ki, de Horváth András hárította Ugrai Roland ziccerét, majd Haris Attila távoli lövését is. Az első fél óra elteltével gólhelyzetbe került a Honvéd is, de egy gyönyörű levétel után Prosser Dániel az ötös elől a kapusba lőtt, majd Jesús Meza is Jova Levente lábát találta el a kipattanóval.

A második játékrész kispesti helyzetekkel indult, előbb Jean-Pierre Morgan döngette meg távolról a kapufát, majd Meza beadását közelről a léc fölé vágta Koszta Márk. Lendületben maradt a Honvéd, több kisebb-nagyobb lehetőséget is kidolgoztak Mezáék, de sorra el is puskázták őket.

A hajrá előtt megtört a jég: Meza passzát Jean-Pierre Morgan futtából a kapuba vágta. 1–0!

Izgalmasabb lett így a mérkőzés, de mivel ezt követően már jobban védekeztek a vendégek, újabb gól nem született: az egygólos siker kevés volt a kispestieknek, Debrecen–Ferencváros fináléval zár a Ligakupa.

Néhány évre biztosan.

PERCRŐL PERCRE

A Ligakupa-döntőt június 3-án Debrecenben rendezik 19 órától.

Doll nem kertel, elmondta a mérkőzés után, hogy egyetlen fiataljával sem elégedett, most senki sem játszotta be magát a hétvégi kezdőbe.

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

87. perc Gazdag 20 méteres lövése csemege Jovának.

86. perc Nagy Dániel és Josip Elez kap egy-egy sárgát. Kakaskodtak.

83. perc Bíró Tamás be, Csábi le.

77. PERC EZ MÁR BENT VAN: MEZA PASSZÁT BALLAL A BAL ALSÓBA VÁGJA FUTTÁBÓL JEAN-PIERRE MORGAN, 15-RŐL. 1–0!

76. perc Zsivoczky bal oldali beadását Baráth a bal sarok mellé gurítja, a szöglet után az ötös elől Batik kapura fejel Morgan mellől, tízről, de Horváth jobbra vetődve kitolja a félmagasan szálló labdát.

75. perc Dan-Marius Constantinescu
be, Daud le.

74. perc
Lukács bedob két jó cselt, de Csukiccsal nem bír.

72. perc Csábi elvégez egy bedobást. Rosszul.

67. perc Josip Elez be, Erdős Gábor le.

68. perc
Lukács az ötös előtt bedob egy cselt, de közben hosszan szökteti magát. Oda a sansz.

65. perc Vladan Csukics
kap utólag egy sárgát, belemenésért.

64. perc
Gazdag a 16-os elől nem sokkal lő jobbal a léc fölé.

63. perc
Meza passzával Herjeczki a 16-oson belül jár, de Batik és Zsivoczky összezár előtte. Szerelik is.

60. perc
Prossert a 16 éves Herjeczki Kristóf váltja.

59. perc
Meza jobbal 23-ról milliméterekkel téveszti el csak a jobb alsót!

58. perc
Gazdag passza után Lukács kicselezi Harist, de jobbal 15-ről a jobb alsó mellé húzza a labdát.

55. perc Koszta le, Lukács Dániel váltja.

55. perc Daud jó 22-ről a jobb alsó sarok mellé lő.

48. perc Ismét hazai helyzet! Meza jobb oldali beadását az ötös elől Koszta Márk jobbal a kapufa fölé vágja.

46. perc Méghozzá kapufával! Morgan szereli Kukuruzovicot, és 32-ről jobbal a bal oldali kapufára lő. Jova hiába vetődött.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

MAGYAR LIGAKUPA-ADATBANK ITT!

Két helyzet itt, kettő ott, még semmi sem dőlt el. Matematikailag.

Kárász agyrázkódást szenvedett a Sport1 információi szerint.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

43. perc
Koszta szabadrúgását Csukics kifejeli az ötösről.

41. perc Batik indítja Ugrait, akit a 16-oson szerel Baráth.

40. perc A Prosserrel ütköző Kárász nem folytatja, Zsivoczky Péter váltja.

35. perc
Daud 28-ról igencsak elront egy szabadrúgást.

31. perc
Az első csere: Nagy Dániel cipőt cserél, közben KÉT ZICCER! Morgan ívelése és egy szemkápráztató levétel után Prosser az ötös bal sarka elől ballal a balra dőlő Jovába pazarol egy ziccert, a kipattanó Mezáé, aki 8-ról ballal a kapus lábát találja el a labdával.

27. perc
Szép hazai akció, de Meza, majd Daud beadása is pontatlan.

23. perc
Morgan beadása Batik Bencéé, Kukuruzovic indítása Mezáé. Morgan bedobása Kovács Krisztiáné. Segítünk: mindenki rossz helyre passzolt/dobott.

18. perc
Haris Attila 28-ról jobbal kapura lő, Horváth kitolja a (Baráth Botondon megpattanó) labdát a bal alsó elől.

15. perc
Prosser beadása sem az a kimondott kéjhömpöly.

Ugrai ígéretes labdarúgó, de helyzeteit borzasztóan rossz arányban váltja gólra.

14. perc HELYZET!
Ugrai Roland kapura tör Stjepan Kukuruzovic csodás, lapos passzával, de az ötös bal sarka előtt képtelen kicselezni Horváth Andrást, a kapus jobbra vetődve elüti előle a labdát.

10. perc
Vladan Csukics feltartja a 16-os előtt Prosser Dánielt, szabadrúgás. Daud ballal 30-ról célba veszi a bal alsót, Jova ügyes vetődéssel hárít.

7. perc Kárász Krisztián
kap sárgát Jean-Pierre Morgan megröptetéséért, a szabadrúgást a frissiben felépült Ayub Daud elrontja.

4. perc
Csábi Mihály jobb oldali beadása csemege Jova Leventének.

Csapkodó, pontatlan futballal, Jesús Meza már harmadik rossz passzát adja.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak piros-fekete mezben és piros nadrágban, a vendégek zöld-fehér mezben és zöld nadrágban.

A két csapat nemrégiben a bajnokságban is összecsapott egymással.

Egy kis örökmérleg! A Ferencváros hatalmas fölényben van az örökmérleget tekintve, 106–31–58 a mutatója a kispestiekkel szemben.

A két ferencvárosi Nagy-tehetség, Nagy Ádám és Nagy Dominik az U20-as világbajnokságon szerepel Új-Zélandon.

Kemenes Szabolcs anno 15 mérkőzésen játszott a Fradiban a felnőttek között.

JÖTTEK-MENTEK!
A Honvédtól a Ferencvároshoz:
2007, Edouard Ndjodo, kölcsönbe
2007, Szemán Lajos
2005, Budovinszky Krisztián
2004, Keller József
2003, Tarcsa Bence, ingyen
2003, Marius Sasu, i.
2002, Udvarácz Milán, i.
2001, Szabó Tibor
1998, Mátyus János, i.
1974, Pusztai László
1966, Katona Sándor
1963, Perecsi Tibor
1948, Mészáros József
A Ferencvárostól a Honvédhoz:
2010, Sajó Dániel, kölcsönbe
2008, Ihrig-Farkas Sebestyén, i.
2006, Budovinszky Krisztián
2003, Keller József
2003, Gyenes Dávid
2002, Hrutka János
2002, Zombori Zalán
1984, Dózsa Attila
1974, Páncsics Miklós
1971, Szűcs Lajos
1950, Kocsis Sándor
1950, Budai II László

A vendégektől Busai Attila (részleges térdszalagszakadás), Hajnal Tamás (lábfejzúzódás), David Mateos (combizomhúzódás) és Michal Nalepa (térdszalaghúzódás) sérült, a hazaiaktól Vécsei Bálint (combizomszakadás) maródi.

Ha a szezon egészét nézem, akkor nem vagyok teljesen megelégedve – tekintett vissza az idényre Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője. – Nyáron nem kis gondjaink voltak. Nehéz volt a felkészülési időszak, egyrészt rövid idő állt rendelkezésünkre, másrészt hét-nyolc új játékost kellett beépíteni a csapatba. Igazából november elején kezdtünk el jól futballozni, addigra váltunk stabil csapattá. Ami igazán büszkévé tesz – mert nagyszerűen sikerült –, az a téli felkészülés. Félelmetes intenzitással készültünk, ezáltal nekem sem volt könnyű eldönteni, hogy ki kerüljön be a kezdőbe. Remek volt látni, miként fejlődik a keret. Amikor Magyarországra szerződtem, az volt a cél, hogy kiegyensúlyozott csapatot faragjak a Ferencvárosból, és ez sikerült. Mi több, nem csak kiegyensúlyozottabb, dominánsabb csapatunk lett. Türelmesebben futballozunk, többet birtokoljuk a labdát, sokkal gyakrabban vagyunk az ellenfél tizenhatosánál, ezáltal több gólhelyzetünk is van. Ellenfeleink általában a saját térfelükre szorulnak, de védőink és középpályásaink jó játékának köszönhetően nem nagyon tudnak kontratámadásokat vezetni. Mindezért nagyon keményen megdolgoztunk.”

„Nem hiszem, hogy kérdés a Ferencváros továbbjutása a Honvéd ellen, a háromgólos különbség ledolgozhatatlannak tűnik. Nem biztos, hogy jó a szövetség azon döntése, miszerint a következő szezontól nem írja ki a Ligakupát. Bár kevés nézőt vonzott a sorozat, a sérülésből felépülő futballisták vagy a fiatalok itt megmutathatták magukat. Remek példa erre a már az NB I-ben is bemutatkozó tizennyolc esztendős ferencvárosi Haris Attila” – így a mérkőzés előtt Dzurják József, a Ferencváros korábbi csatára.

„Egyáltalán nem számít, hogy mostanság ennyit játszunk egymás ellen – jelentette ki Gazdag Dániel, a Honvéd 19 esztendős labdarúgója. – A bajnokin egész jó meccset vívtunk, a döntetlenre is volt esélyünk, de a Ligakupában sokat hibáztunk, simán kikaptunk, ezért most nehéz helyzetben vagyunk. Viszont ha a meccs elején sikerülne gólt szereznünk, az nagy erőt adna, és talán még a továbbjutás is elérhető lenne. Az NB I utolsó fordulója fontosabb számunkra, de a szerdai meccset is komolyan vesszük, sokan csak itt tudjuk bizonyítani, hogy helyünk van a bajnoki keretben is.”

Tizenöt nap alatt harmadszor találkozik a Ferencváros és a Budapest Honvéd, ezúttal a Ligakupa elődöntőjének visszavágóján. A Kispestnek a két héttel ezelőtti odavágón (0–3) és a legutóbbi bajnoki fordulóban (0–1) sem termett babér, azonban az említett két mérkőzéssel szemben most hazai környezetben próbál csodát tenni vagy legalább gólt lőni.

A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első felvonásán a Ferencváros odahaza háromgólos előnyre tett szert a Budapest Honvéddal szemben.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES NÉZŐINKET A BUDAPEST HONVÉD–FERENCVÁROS LIGAKUPA-ELŐDÖNTŐ VISSZAVÁGÓJÁNAK ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

 

2021.06.13 23:16:43

Labdarúgó NB I BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Olyan országban élünk, amelyben a klubtörténeti sikerek sem jelentik automatikusan azt, hogy a futballedző megtarthatja az állását és építheti tovább eredményesen, amit elkezdett.

2021.06.09 21:15:35

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Habitusához közelebb áll, hogy a bajnoki címért küzd.

2021.06.06 22:04:49

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Peter Stögert is tisztelem, esetében egyelőre csak az eredményei miatt tehetem.