Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.06.12. 18:16
null
Virgil Misidjan a NEC játékosa lett (Fotó: nec-nijmegen.nl)
Hivatalossá vált, amiről sajtóhírként korábban már beszámoltunk, hogy Virgil Misidjan távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és visszatér Hollandiába.

Szerdán holland sajtóértesülésekre hivatkozva megírtuk, hogy a NEC játékosa lehet Virgil Misidjan, csütörtökön pedig a nijmegeni klub bejelentette a szélső érkezését, akivel 1+1 éves szerződést kötött.

A Goirlében született futballista a Willem II utánpótlásában kezdte a pályafutását, innen került a bolgár Ludogorechez, majd játszott a német 1. FC Nürnbergben, a holland Zwolléban és a Twentében is.

A Ferencváros 2024 augusztusában jelentette be, hogy szerződtette a kilencszeres suriname-i válogatott támadót, aki a szaúdi Al-Tai együttesétől igazolt a magyar klubhoz. A 31 esztendős labdarúgó egy év alatt mindössze hét tétmérkőzésen kapott szerepet (három bajnoki, három El-találkozó – egy a főtáblán, kettő a selejtezőben –, egy MK-mérkőzés), 211 percet töltött a pályán. Már a téli átigazolási időszakban is szóba került, hogy klubot vált, sőt a Twente meccsét a helyszínen nézte meg, az átigazolás azonban elmaradt.

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 09:26

Visszatérhet Hollandiába a Ferencvárosba egy éve érkező szélső – sajtóhír

Virgil Misidjan mindössze 211 percet játszott az FTC színeiben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza), Ötvös Bence (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország), Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország), Owusu Kwabena (ghánai, MKE Ankaragücü – Törökország), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Juan Alvina Bezarra (brazil, Olekszandria – Ukrajna),  Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia – lejár a szerződése)
Távozók: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Virgil Roy Misidjan (suriname-i, NEC Nijmegen – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia), Pászka Lóránd (FK Csíkszereda – Románia), Philippe Rommens (belga)

 

Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
2 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
15 órája

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
18 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:17

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54
Ezek is érdekelhetik