J. Á. 2021.07.22 09:00 Frissítve: 2021.07.22 09:48

FTC: Kubatov Gábor az antiszemitizmus ellen szólalt fel

Az FTC elnöke a Jeruzsálemben tartott, az antiszemitizmus ellen küzdő globális fórumon mondott beszédet, és kiderült az is, hogy a Fradi közel állt egy izraeli válogatott játékos megszerzéséhez.

 

Az FTC elnöke a békés szurkolásban hisz (Fotó: Mirkó István)

Jeruzsálemben hetedik alkalommal tartották meg az Antiszemitizmus Ellen Küzdő Globális Fórumot. A Ferencváros életében évek óta kiemelt helyet foglal el ez a téma, tavaly novemberben a klub csatlakozott a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) kezdeményezéséhez, és elfogadta az IHRA definícióját. Az egyesület részéről Kubatov Gábor klubelnök beszédet mondott az eseményen, kiemelte, hogy ez a téma rendkívül fontos neki.

„Ki kell hangsúlyoznom, hogy ez a téma a szívügyem – kezdte mondandóját a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor. – Azt tudni kell, hogy a Fradinak nagyon nagy társadalmi hatása van, tízmillióan élnek Magyarországon, közülük több mint kétmillió ember a Ferencvárosnak szurkol. Ebből következik, nem mindegy, hogy az FTC milyen úton indul el. Korábban kimondtuk, hogy mit gondolunk a kirekesztésről és az antiszemitizmusról. Elmondtuk azt is, hogy a sportban nem számít, milyen a bőrszíned, a származásod, a vallásod és az sem, hogy szegény vagy gazdag vagy-e. A pályán egyenlő ellenfelek játszanak egymással, hozzáteszem, az életben is így kéne ennek lennie. Nálunk szabályok és következetesség van, a cselekedeteknek pedig következményei vannak. Éppen ezért nagyon szigorú stadionbeléptető rendszerrel rendelkezünk. Ha itt valaki bűnt követ el, pontosan szeretném tudni, hogy hívják és hol lakik az illető, majd ezek után többet nem szeretném beengedni a stadionba. Kívülről egyszerűnek tűnik, mert mindenhol így kéne ennek mennie, nekünk az ultráink három évig bojkottálták a csapatot. Ezerötszáz drukker az én házam előtt is tüntetett, sőt a családomat is megfenyegették, de ez nem változtatta meg a véleményem, csak megerősített abban, hogy ezen az úton kell járnunk.”

Az elnök úr beszélt arról, milyen korábbi incidensek miatt döntöttek úgy, hogy szigorítanak a rendszerükön.

„Tíz évvel ezelőtt horogkeresztes zászlót vittek a stadionba, kilenc éve totenkopf mintájú molinót függesztett ki egy szurkoló, nyolc éve pedig egy Csatári László nevű emberre emlékeztek, aki a kassai haláltábor vezetője volt. Ezek után az incidensek után felszólítottuk őket, hogy az elkövetők jelentkezzenek, és vállalják a felelősséget. Akkor még a klub nem volt abban a helyzetben, hogy be tudta azonosítani a bűnelkövetőket. Ezek után vezettük be a legszigorúbb intézkedéseket, ami szerintem Európában példátlan. Nálunk klubkártyával és vénaszkennerrel történik a beléptetés, ami rendkívül biztonságos.”

Kubatov Gábor elmondta, a 2018. július 12-én megrendezett Ferencváros–Maccabi Tel-Aviv Európa-liga selejtező mérkőzést (1–1) remek alkalomnak találták, hogy Tóth-Potya Istvánra emlékezzenek.

AZ ELSŐ A KIREKESZTÉS ELLEN
Kubatov Gábor tíz esztendeje tölti be a Ferencváros elnöki pozícióját, kinevezését követően az első perctől kezdve a kirekesztés elleni harc mellé állt. Megkeresésünkre a Ferencvárosi Torna Club sajtóosztálya a következőképpen reagált a témára:
Az 1990-es és a kétezres években történt riasztó esetek után érthető, miért a Ferencvárosi Torna Club volt az első magyar sportegyesület, mely a kirekesztés elleni harc mellé állt Kubatov Gábor elnökké választását követően kétezertizenegytől. A klub minden évben kampányt indít, és minden lehetséges fórumon bemutatja, milyen eszközökkel küzd. Ezért is vett részt az FTC az izraeli külügyminisztérium által szervezett kétnapos online konferencián, a hetedik Global Forum for Combating Antisemitism rendezvényen, amelyen kerekasztal-beszélgetést tartottak a sportról. Az FTC két BL-győztes klub, a Chelsea és a Dortmund társaságában számolt be az elmúlt évek munkájáról. A Ferencvárost Kubatov Gábor elnök és Bienerth Gusztáv, a labdarúgó zrt. igazgatósági tagja képviselte. Előadásában az FTC elnöke bemutatta, hogy mi mindent tett a Ferencváros a kirekesztés ellen az elmúlt években.” 

„A Maccabi Tel-Aviv és a Fradi között nagyon jó kapcsolat van, ezt használtuk ki, így hivatalos mérkőzésen emlékezhettünk a magyar hősre, Tóth-Potya Istvánra. Ő több száz zsidó embert mentett meg a haláltábortól, köztük sok híres színészt. Amikor a németek kivonultak Budapestről, az utolsó napon fejbe lőtték. Tóth-Potya István kiváló futballistánk volt, később pedig nagyszerű edzőnk. A tel-avivi csapattal együtt emlékeztünk meg a hősről. Azóta emléktáblája van a budapesti zsinagógában, ami Európa legnagyobb zsinagógája. A napokban előterjesztjük, hogy ítéljék oda neki A Világ Igaza díját.”

A konferencián kiderült, hogy a Ferencváros a közelmúltban izraeli válogatott játékos leigazolásán dolgozott.

„A legjobb kampány, ha olyan játékost tudunk hozni, aki szembemegy az ellenérzésekkel. Az idén többek között azon dolgoztunk, hogy egy izraeli válogatott játékost a Fradiba hozzunk, ám ez sajnos nem jött össze.”

Kubatov Gábor örül, hogy az utóbbi időben egyre több nőt és gyereket lehet látni a Groupama Aréna lelátóin.

„Azáltal, hogy fejlődött az infrastruktúránk, sokat változott a szurkolói kultúránk is. Magyarországon állami program segítségével az összes első és másodosztályú csapat stadionja megújult. Nekem meggyőződésem, hogy magasabb színvonalú környezetben máshogy viselkednek az emberek. A régi stadionokba alig mentek nők és gyerekek, most a Ferencvárosnál húsz százaléknál tartunk, ez nekünk nagyon fontos, hiszen a későbbi Fradi-generáció biztosítva van. Az új stadionokban már komoly kamerarendszer van, az arénákban szigorú törvények uralkodnak, pont, ahogy Angliában. A legutolsó dolog, amit hiszek, hogy az a legjobb kampány, ha abból a nációból vannak játékosok a csapatban, amellyel szemben sokan előítéletesek. Ha ma megkérdezzük a Fradi-szurkolókat, hogy ki a három legjobb játékosa a csapatnak, a legtöbben három színes bőrű futballistát mondanának. A mi klubunknál nem számít, hogy színes bőrű vagy fehér.”

 

2021.09.26 16:34:52

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Fradi sorozatban kilencedszer nyert odahaza a lila-fehérek ellen, pedig az Újpest emberhátrányban sem adta fel.

2021.09.26 13:02:17

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Bár megszerezte a vezetést a Debrecen Kisvárdán, megtartani már nem tudta az előnyt.

2021.09.25 20:39:20

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Szinte minden az Újpest ellen szól tehát, mégsem javasoljuk, hogy mindenki feltegye a házát a Fradi győzelmére.