DVSC: karácsonyra már szeretne szépen járni a támadó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.12.08. 17:55
null
Bárány Donát a Honvéd elleni idénynyitón szerzett gólját ünnepli (Fotó: Dömötör Csaba)
Már az otthonában lábadozik Bárány Donát, a DVSC fiatal labdarúgója, akinek a múlt héten megoperálták az Achillesét Finnországban – tudtuk meg a debreceni NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának szerdai híréből.

 

A 21 éves támadó régóta fájlalta a sarkát; közelmúltbeli részleges bokaszalag-szakadásai után is hiába járt gyógytornára, a fájdalom nem múlt el, ezért került sor a műtétre.

„Azt mondta az orvos, hogy jól sikerült az operáció, kitakarította a fájdalmas részt, és egy kicsit felszabadította az Achillesem – idézi a dvsc.hu Bárány Donátot, aki előreláthatólag 3-4 hónapig nem lesz bevethető. – Ha minden jól alakul, két hónap után elkezdhetem a kocogást. Bízom benne, az lesz a karácsonyi ajándékom, hogy ismét szépen tudok járni. Remélem, ezzel magam mögött tudhatom az Achilles-problémám, és innentől kezdve csak a játékra koncentrálhatok.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik