Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 09:05
null
Vladimir Radenkovics ismét megmutatná a DVTK játékosainak az élmezőny felé vezető utat (Fotó: Kovács Péter)
Miután a DVTK szerdán bejelentette, hogy a következő idényben ismét Vladimir Radenkovics irányítja a csapatot, már a keret kialakítása a legfőbb teendő.

Nem véletlenül tekinti második otthonának Diósgyőrt Vladimir Radenkovics. A szerb tréner először 2014-ben, Tomiszlav Szivics másodedzőjeként vette ki részét a sikerekből, aztán 2024 februárjától vezetőedzőként irányította a csapatot, négy hónappal ezelőtti távozása után pedig szerdán ismét az együttes élére nevezte ki a klub. Kovács Zoltán sportigazgató elmondta: döntő szerepet játszott a választásban, hogy jól ismeri a trénert, anno ugyanis már dolgoztak együtt a DVTK-ban.

„Vladimir Radenkovics olyan edző, aki rendszeresen képezi magát, a labdarúgásról alkotott nézetei mindig is tetszettek. Emellett kiváló emberi tulajdonságai vannak, ami egy-egy vezetőedző esetében legalább olyan fontos, mint a szakmai felkészültség. Bízom benne, hogy visszatérését követően ismét eredményes lesz a Diósgyőr. A szerződés aláírása előtt beszéltünk a fejlesztendő területekről is mind a csapatjátékot, mind az egyéneket illetően, és megegyeztünk a részletekben. Várjuk a közös munkát, amit már el is kezdtünk, folyamatosan egyeztetünk a kiszemelt játékosokról” – fogalmazott Kovács Zoltán.

A keret kialakítása a háttérben tehát gőzerővel zajlik.

A sportigazgató lapunknak arról is beszélt, a nyáron mely csapatrészeket szeretnék megerősíteni.

„Kapust mindenképpen hoznunk kell, a védelembe és a támadósorba ugyancsak kell vérfrissítés. Meglehet, a középpályára is érkezik játékos, ez még képlékeny. A tárgyalásokkal jól haladunk, a csapat hétfőn kezdi az edzéseket, addigra szeretnénk érkezőket is bejelenteni. Két hetet dolgozik hazai környezetben az együttes, július hatodikán indul az edzőtáborba, aznap már felkészülési mérkőzést is játszik.”

Az úgynevezett magyarszabály – a 4+1-es ajánlás betartása – jelentős kihívás elé állítja az NB I-es klubokban dolgozó sportvezetőket, de vajon mekkora fejtörést okoz ez Diósgyőrben?

„El kellene fogadni a futballunkban dolgozóknak, hogy a magyar labdarúgásért vagyunk. A mostani ajánlást egyszerűbb megcsinálni, mint kihátrálni belőle. Persze lesznek kivételek a mezőnyben, annak idején Fehérváron eredményt kellett elérnünk, bajnokok akartunk lenni, a nemzetközi porondon is sikerek kellettek. A Ferencváros is ilyen klub lehet most, ezeknél az egyesületeknél háttérbe szorulhat a szabály. De a többinél nem, nekünk igenis játékosokat kell nevelnünk, felépítenünk. Ez egész Közép-Európában így működik. A labdarúgókat azért nevelik, hogy később jó pénzért eladják őket, egyszerűen muszáj bevételt termelni.”

Kovács Zoltán több mint tíz év után tért vissza (Fotó: DVTK)

Kovács Zoltán szerint egy kissrác azért kezd el focizni, hogy befutott labdarúgóvá váljék – az ő fiát például a légiósélet csábítja –, s ha idehaza nem adják meg ehhez a megfelelő alapot a fiataloknak, s nem teszik be őket a csapatba, elvesznek.

„Van egy szűk elit, amely a korosztályos válogatotthoz tartozik, tagjainak talán eddig is könnyebb volt bekerülniük a csapatba. S bár előfordulhat, hogy az adott játékos abban a pillanatban nem tart ott, nem tartozik a korosztályos elithez, az, hogy tizennégy éves korában nem a legjobbak egyike, nem azt jelenti, hogy tizenkilenc éves korára ne körözhetne le mindenkit. Itt, Diósgyőrben az utánpótlást is fel kell mérnem, látnom kell, hogyan tudjuk kiaknázni a lehetőségeinket. Alkotó közeget szeretnénk kialakítani. Az úgynevezett magyarszabályt illetően optimista vagyok: ha most lennék fiatal, a drótkerítést is átharapnám, hogy bekerüljek a csapatba. Akiből viszont azt váltja ki, hogy még kényelmesebbé válik, abból nem lesz futballista. Egyszerűen azért, mert a mentalitása nem megfelelő.”

A DVTK játékosai és szakmai stábja pénteken orvosi vizsgálatokkal kezdi a közös munkát, az első labdás edzés hétfő délelőtt lesz.

Immár ismét Vladimir Radenkovics irányításával.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:  –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika), Derényi Nándor (Putnok FC), Fekete Vince (Putnok FC), Ferencsik Bálint (Békéscsaba 1912 Előre), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd). Kooperációs kölcsön után (Kolorcity Kazincbarcika): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Mucsányi Márk (Újpest FC, szabadon igazolható), Ivan Saponjics (szerb, Fehérvár FC)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Uros Drezgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Marko Rakonjac (montenegrói, Lokomotiv Moszkva  – Oroszország), Simon Barnabás (Paksi FC), Skribek Alen (Paksi FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bright Edomwonyi (nigériai, lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:18

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 9:20

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:02

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Bényei Ágoston a mellőzöttség idején is talált motivációt – személyi edzővel készül az új idényre

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 19:46

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 15:24

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27
Ezek is érdekelhetik