Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

2025.08.03. 09:01
null
Gruber Zsombor a Kazincbarcika után a Nyíregyháza ellen is bizonyíthat (Fotó: Mediaworks/Polyák Attila)
A labdarúgó NB I-ben szombaton két mérkőzést rendeztek, lássuk, hogyan értékeltek a szakvezetők a lefújás után!

 

FERENCVÁROS–KAZINCBARCIKA 3–0 

Robbie KEANE, a Ferencváros vezetőedzője

– Mit mondott a játékosainak a lefújást követően?
– Őszintén? Nagyon nem tetszett az, amit a második félidőben láttam. 

– Ezek szerint elégedetlen a háromgólos győzelem után? 
– Ha ezeket a helyzeteket nem használjuk ki, az sosem tetszik. Az első játékrész rendben volt, annak is örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a bajnokit, de egy ilyen meccsen három, négy, esetleg öt gólt kellett volna még szereznünk. 

– Gruber Zsombor gólt lőtt, két gólpasszt adott. Nem bánja, hogy nem nevezte a Bajnokok Ligája-selejtezőre?
– Ez ilyen. Bő a keretünk. Nekem most a magyar szabályra is figyelnem kellett, szükségünk van a magyar futballistákra. De természetesen elégedett vagyok a játékával, a teljesítményével.

KUTTOR Attila, a Kazincbarcika vezetőedzője

– Nevezhetjük ezt tisztes vereségnek?
– Az eredmény ellenére úgy éreztem, nem vallottunk szégyent. Amit elterveztünk, úgy-ahogy működött. Jó hír, hogy a legutóbbi mérkőzéshez képest előreléptünk. És saját magunkhoz képest is fejlődtünk.

– Némileg későn cserélt. Nem kellett volna hamarabb frissíteni?
– Működött a taktika, nem volt okom belenyúlni a csapat összetételébe. Ezért cseréltünk némileg később.

– Mennyire demoralizáló, hogy mindig idegenben kell pályára lépniük?
– Hogy a pályánk mikor lesz használható, nem tudom, ebben nem én vagyok az illetékes. De a szurkolóink ide is elkísértek bennünket, le a kalappal előttük. Nagyon sokat jelentett a biztatásuk. Ígérem, a jövőben megpróbálunk nekik – még ha kicsiket is, de – örömöt szerezni.

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 20:03

Gruber két gólpasszt adott, majd egy 11-esből maga is betalált – simán verte az FTC a Barcikát

A zöld-fehérek friss igazolása, Kanikovszki nyitotta meg a gólok sorát, Varga Barnabás fejjel volt eredményes, a borsodiak csak egy kapufáig jutottak.


DIÓSGYŐR–ZALAEGERSZEG 2–2

Vladimir RADENKOVICS, a Diósgyőri VTK vezetőedzője

– Az első és a második félidő játéka között ön szerint is nagy volt a különbség?
– Az elsőben jól játszottunk, a második kapcsán ez nem mondható el. Kevesebb hibát kellett volna elkövetni kettő egynél, és akkor talán másként alakul a meccs. Anderson Esitivel másik csapatunk volt a pályán, neki fontos szerepe van a játékunkban. De el kell ismerni, a ZTE jó együttes, megérdemelte a pontszerzést.

– Mit lehet tudni Esiti állapotáról?
– Még nem tudjuk a pontos diagnózist.

– Egygólos vezetésnél, emberelőnybe kerülés után kevesen számítottak ilyen végkifejletre…
– Én sem ezt vártam, azt hittem, zsebben a három pont. Amikor ellenfelünk emberhátrányba került, sok rutinos játékosunk volt a pályán, úgyhogy ezt nem lehet a fiatalokra fogni, a tapasztalt labdarúgóknak tudniuk kellett volna, mit kell ilyenkor tenni. Elemeznünk kell a történteket, hogy legközelebb ilyen ne forduljon elő.

Goncalo Gil DA SILVA CRUZ, a ZTE FC másodedzője (Nuno Campos vezetőedző eltiltás miatt nem ülhetett a kispadon)

– Ilyen összecsapásra számított?
– Jó mérkőzés volt két remek csapattal, gólokkal. Sok mindenben kell még fejlődnünk, de az biztos, a játékosok hisznek benne, hogy a munkának lesz eredménye.

– Mennyire volt ez az ön meccse, személyes sikere?
– Nem az én munkám volt, az edzői stábé, s ebben nekem is van szerepem. Közösen dolgozunk céljaink eléréséért, van, amit jól csinálunk, van, amit nem. A tulajdonosok ötletei is benne vannak ebben, a médiamunkatársaktól kezdve a konyhai dolgozókig mindenki hozzátesz valamit.

– A kiállítás meglepő módon nem vetette vissza a csapatot.
– Ez is azt mutatja, nem törünk meg semmilyen körülmények között sem. A futballisták és a szakmai stáb tagjai is nagyon akarták az egyenlítést, sőt a győzelmet is. Kiss Bence megérdemelte, hogy gólt szerezzen, törött orral játszott, a meccs elején levette a maszkot, beleállt a mérkőzésbe.

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 17:33

A gól- és emberelőny sem volt elég a győzelemhez a Diósgyőrnek

Nem adta fel a nehéz helyzetbe kerülő Zalaegerszeg, egy pont lett a jutalma.

 

NB I
2. FORDULÓ
augusztus 1., péntek
Debreceni VSC–MTK Budapest 1–0
augusztus 2., szombat
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 2–2
Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika 3–0
augusztus 3., vasárnap
17.45: Puskás Akadémia–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)
17.45: Kisvárda–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
20.00: ETO FC Győr–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Ferencvárosi TC211–4–1+34
2. Debreceni VSC211–4–3+14
3. Újpest FC11––3–1+23
4. Puskás Akadémia11––2–1+13
5. Zalaegerszegi TE2–2–5–502
6. Paksi FC1–1–3–301
6. ETO FC Győr1–1–3–301
8. Nyíregyháza Spartacus1–1–1–101
8. Kisvárda1–1–1–101
10. MTK Budapest2–111–2–11
11. Diósgyőri VTK2–113–5–21
12. Kazincbarcika2––21–5–40
www.youtube.com



 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
9 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
Tegnap, 22:31

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:03

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32