NS-Klub: „Mit Miskolc adhatott...” – Veréb György 75 éves

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2024.12.10. 08:57
Veréb György december 10-én lett 75 éves (Fotó: dvtk.eu)
Legenda Diósgyőrben, már játékoskorában is Gyuri bá' volt a fiataloknak. Az Újpesti Dózsa ellen 10-es osztályzatot kapott, 48 évesen is beállt a kapuba az első osztályban. Veréb György december 10-én tölti be a 75. életévét

A Diósgyőrrel kétszer nyert Magyar Népköztársasági Kupát, 1977-ben és 1980-ban, utóbbi évben bajnoki bronz­érmet is. Veréb György szerényen megjegyezte: „Pedig nem is én védtem végig abban az időszakban.” Ugyanakkor kiváló szakembernek tartja Szabó Gézát, nemkülönben Lakat Károlyt, aki 1979 novemberében kétszer is beállította az olimpiai csapatba: „A lengyelek elleni kettő nullás győzelem során transzban védtem, volt néhány bravúrom.”      

Az ötkarikás együttes gerincét a DVTK adta, Lengyelország és Csehszlovákia ellen is kilenc diósgyőri lépett pályára. Veréb így emlékezett: „Tiszaújvárosban edzőtáboroztunk, Lakat azt mondta, ha már a védelem a DVTK-ra épül, álljak a kapuba, én ismerem a legjobban a bekkeket.” Arra a felvetésre, érez-e keserűséget amiatt, hogy nem védhette az A-válogatott kapuját, így felelt: „Egyáltalán nem! Nekem már az is nagy szó volt, hogy az olimpiai csapat tagja vagyok.”

Mi tagadás, jól ment neki. A Népsport szerint „olyan magabiztosan védett, mintha mindig ő őrizte volna az olimpiai válogatott hálóját”. A csehszlovákok ellen (3–0) sem adta alább: „Ritkán látható kapusteljesítményt nyújtott, gólnak látszó lövések egész sorát hárította, nemegyszer nagy bravúrral. Villámgyors volt, jól helyezkedett, mindig határozottan lépett közbe, nagyszerűen együtt élt a játékkal.”

Egy alkalommal az újpestiek szemét is kivédte, a Népsporttól 10-es osztályzatot kapott: 1981. október 7-én a Megyeri úton a DVTK 1–1-et játszott Törőcsik Andrásékkal. „Törő mellett Nagy László és Kiss Sándor is rohamozott, sohasem felejtem el, tizennyolc kettő volt a szögletarány, oda. Nem is a védéseimre voltam a legbüszkébb, hanem arra, amit az újpesti edző, Temesvári Miklós mondott.” Idézzük: „Minden tíz évben egyszer lehet olyan nagyszerű kapusteljesítményt látni, amilyent Veréb produkált.”

A remek kapusnak akadt még egy nevezetes meccse: miután 1998-ban a DVTK két egyese, Rácz Róbert és Nota Gyula is megsérült, Tornyi Barnabás edzőnek az az ötlete támadt, hogy a Videoton ellen álljon be az „öreg”. Veréb így emlékszik: „Egy hétig rágta a fülemet, hiába mondtam neki, ne hülyéskedjen, hogy vénembert állít a kapuba. Edzősködtem, fizikailag jó állapotban voltam, de lassan az ötvenet tapostam már…”

Noha mindkét térdét meg kellett operálni s protézist beültetni, büszke rá, hogy traumatológus fia végezte a műtéteket.

Miskolc, Diósgyőr mit adott? „Minden ideköt! Jólesik, hogy megismernek, s ezt a futballnak köszönhetem.”

 

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 08:00

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
2026.11.02. 06:42

Az ETO 11 (!) gólt lőtt a Diósgyőrnek, derbit nyert a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 18:45

Berzsenyi Mária nyolcvanéves

Kézilabda
2026.10.31. 07:43

Zombori Sándor bombagólját Bolíviában is emlegethetik a mai napig

Magyar válogatott
2026.10.31. 07:02

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45

Csank János nyolcvanévesen is megugrasztja a pulzusát

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 06:31