Lengyel Gábor kilencvenesztendős

Mindent a kézilabdától kapott kapott hosszú és tartalmas életében, és pályafutását, a sportágban és a sportágért végzett tevékenységét figyelembe véve nyugodtan állíthatjuk, ő maga a magyar kézilabdázás – kedden tölti be kilencvenedik életévét Lengyel Gábor.

A kétszeres magyar bajnok és tizenháromszoros válogatott szélső, későbbi edző, majd sportvezető mindennapjait nyolc évtizede határozza meg a kézilabda. Játékosként nagy- és kispályán is bizonyított (nagypályán mezőnyben és a kapuban is kézilabdázott bajnokin és teremben, először kapusként), nevelőegyesületében, a Bp. Vörös Meteorban (1951–1959 és 1963–1964), illetve a Ferencvárosban (1959–1961) szerepelt, a nemzeti csapatban az 1957 és az 1961 közötti időszak 16 találkozójából tizenhárom alkalommal lépett pályára, tagja volt az 1958-ban világbajnoki hetedik együttesnek (emellett az akkor rendszeresen Budapest-válogatott néven szereplő csapat meccsein is lehetőséget kapott).

Ezzel párhuzamosan tréneri karrierjét 1955-ben kezdte el a Vörös Meteornál, 1961-ben ifjúsági bajnokságot nyert az FTC-vel. 1965 és 1977 között a magyar női ifi- és juniorválogatott edzője volt, későbbi klasszisok sorának pályafutását egyengette. A legendás Török Bódog szövetségi kapitány mellett is dolgozott a felnőtt női nemzeti együttesnél, amellyel vb-3. és vb-4. helyig jutott, és az első, 1976-os montreali olimpiára való felkészülésben is tevékeny részt vállalt. 1991-ben megbízott edzőként a felnőtt magyar férfiválogatottat is irányította, Joósz Attila szövetségi kapitánnyal együtt vezették az együttest a barcelonai előolimpián.

„Jól vagyok, végigdolgoztam az életemet, ennek köszönhetően a kilencen évemhez viszonyítva jól érzem magam – mondta Lengyel Gábor, aki napjainkban is aktívan figyeli a sportág történéseit. – Bosszankodom. Tudom, hogy megváltozott a világ, de a sok külföldi játékosnak a magyar csapatokban nem örülök. A másik, hogy korábban négyévente, az olimpiai esztendőkben vezettek be szabályváltozásokat, manapság viszont állandóan változtatnak, vagy ha nem is módosítanak, a meglévő szabályokhoz új állásfoglalásokat adnak. Nyáron megint voltak »finomítások« a lépésszabálynál, a kezdődobásoknál például, de hová kell még gyorsítani a játékot?! Érdekesség, hogy az 1950-es években hetente kétszer-háromszor edzettünk este, munka után, most meg naponta kétszer tréningeznek a csapatok. Borzasztóan felgyorsult a játék azzal, hogy megváltoztatták a kezdődobás végrehajtását, behozták a passzív játékot, ezek jelentősen megváltoztatták a kézilabdát, sokkal gyorsabbá vált. Az 1957-es bajnokságban mérkőzésenként átlagban huszonkét gól esett, most pedig hatvanegy. 1959-ben a Vörös Meteorral játszottunk egy négy négyes végeredménnyel záruló meccset a Ferencvárossal, ugyanakkor a férfi NB I előző idényéből kiemelnék egy Veszprém–Eger bajnokit, amelyen hetvennyolc gól született.”

Az 1961-es ifibajnok ferencvárosi együttes tagjaival (hatan még köztünk vannak) a mai napig összegyűlnek, évente kétszer-háromszor találkoznak. Lengyel Gábor közel tízéves játékvezetői pályafutását és oktatói munkáját is ki kell emelni, alapfokú edzőképzést vezetett nyolc éven keresztül, ezen kívül számos hazai felnőtt- és utánpótlás-világverseny rendezésében tevékeny szerepet vállalt. A Magyar Kézilabda-szövetségben szakfelügyelőként, a versenybizottság vezetőjeként és elnökségi tagként is dolgozott, a játékvezetői bizottság ellenőri albizottságát is irányította, 2012 nyarát követően pedig a budapesti és a Pest megyei játékvezetők munkáját segítette.