A Fehérvár három góllal legyőzte NB II-es ellenfelét felkészülési mérkőzésen

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.09.05. 16:47
A Paksról visszatérő Szabó Bálint (balra) szerezte a harmadik gólt (Fotó: Fehérvár FC)
A labdarúgó Nemzetek Ligája miatti válogatott szünetet kihasználva csütörtökön felkészülési mérkőzést játszott egymással a Fehérvár FC és a Gyirmót FC Győr: a házigazda fehérváriak gól nélküli első félidőt követően 3–0-ra nyertek NB II-es riválisuk ellen.

„Nyerni mindig jó, de a csapat egész heti munkája is nagyon pozitív volt, remek hangulatban, ám nagyon keményen edzettünk az elmúlt három napban. A Gyirmót a másodosztályban jelentős játékerőt képviselő, kulturált focit játszó együttes, nagyon fontos, hogy nem kaptunk gólt, és örülök, hogy hármat is tudtunk szerezni. Az összes játékos megkapta a lehetőséget, az utolsó húsz percben szinte az U19-es csapatunk volt a pályán, ami szintén nagy pozitívum, nagyon örülök, hogy így helytállt mindenki. Ezen az úton igyekszünk továbbmenni, most három nap pihenő vár a csapatra, majd hétfőtől a Monor elleni kupameccsre készülünk. Nagyon komolyan vesszük az ellenfelünket, egy percig sem nézhetjük le őket azért, mert két osztállyal alacsonyabban játszanak, mint mi. Egyértelmű célunk, hogy minél tovább jussunk a kupában” – értékelt a fehérvári klubhonlapnak Pető Tamás vezetőedző.

„Nagyon jó volt újra Vidi-mezben pályára lépni, még akkor is, ha ez csupán felkészülési találkozó volt – ezt már a harmadik gólt szerző, Paksról visszatérő Szabó Bálint mondta. – Harminc percet töltöttem a pályán, élveztem a játékot, és örülök annak is, hogy sikerült góllal visszatérnem. A találat előtt Stefanellivel játszottam össze, szépen vette vissza a labdát a kapus mellett, majd bepasszolta nekem, és már csak a kapuba kellett továbbítanom. A csapattársakkal könnyen megtaláltam a pályán a közös hangot, az utolsó negyedórában sok fiatal kapott lehetőséget, mindenki jól játszott, és csak ismételni tudom magam, nagyon örülök, hogy újra Vidi-mezben léphettem pályára.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Fehérvár FC–Gyirmót FC Győr (NB II) 3–0 (0–0)
FEHÉRVÁR FC: Dala (Veszelinov, a szünetben) – Melnik (Huszti, 30.), Larsen (Virágh, 75.), Spandler (Kecskés M., 72.), Milicevic (Simut, 30.) – Pető M. (Kovács B., a szünetben), Bedi, Kovács M. (Horváth T., 72.), Katona Mátyás (Szabó B., 55.) – Kovács P. (Tóth T., 55.), Holender (Stefanelli, 55.). Vezetőedző: Pető Tamás
GYIRMÓT: Rusák (Kecskés B.) – Szegi, Csörgő V., Hajdú Á., Helembai – Kiss N., Katona Máté, Kovács D. (Hudák M.), Molnár J. (Ominger B.) – Adamcsek (Erdei), Miknyóczki (Piscsur). Vezetőedző: Tamási Zsolt
G: Kovács M. (60.), Stefanelli (61.), Szabó B. (75.)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Hinnünk kell benne, hogy a Ferencvárost újra legyőzhetjük – El Maestro

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 07:50

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 15:56

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:50

„Az első tíz percben kinyírtuk saját magunkat” – Nagy Gergely a Fradi elleni zakóról

Labdarúgó NB I
2025.02.24. 11:24

Pető Tamás néhány játékosán nem azt látta, hogy meg akarja verni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.02.23. 22:30

Megvan Robbie Keane első bajnoki győzelme a Ferencváros kispadján

Labdarúgó NB I
2025.02.23. 19:55

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01
Ezek is érdekelhetik