Videoton: Tujvel most már győzne NB I-es bemutatkozása helyszínén

2011.10.20. 13:07
Címkék
A vasárnapi Győri ETO–Videoton rangadó különösen fontos lesz Tomas Tujvel, a székesfehérváriak szlovák kapusa számára, aki tavaly májusban ugyanezen a mérkőzésen mutatkozott be a Vidiben, nem éppen szép emlékű összecsapáson – a piros-kékek akkor vereségükkel lemaradtak a bajnoki címről. Tujvel, aki az előző szezonban négy mérkőzésen kapott lehetőséget az élvonalban, ebben az idényben már biztos tagja a csapatnak.

„Emlékszem az első NB I-es meccsemre, hogy is felejthetném el? Egyrészt örültem annak, hogy bemutatkozhatok a magyar bajnokságban, azonban örömömet beárnyékolta, hogy Sebők Zsolt a szezon végén olyan sérülést szenvedett, ami miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére – mondta Tujvel a Videoton honlapjának. – A mérkőzésen igyekeztem minden tudásommal segíteni a csapatot, hiszen a bajnoki cím volt a tét, és úgy érzem, nem is ment rosszul a védés, azonban egy szerencsétlen góllal végül kikaptunk, ami egyben azt is jelentette, hogy lecsúsztunk az aranyéremről."

A vasárnapi mérkőzésről Tujvel elmondta, reméli, szokás szerint sok Videoton-drukker utazik el Győrbe, ahol a 11 forduló után a 2. helyezett vendéglátójától nyolc ponttal elmaradva 5. Videoton számára csak a győzelem elfogadható.

Legfrissebb hírek

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
14 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
43 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
49 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
56 perce

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
59 perce

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
2 órája