Debrecen: Horváth Béla helyett Frida Ferenc lett az új technikai vezető

2011.01.04. 16:31
Címkék
Frida Ferenc, a Loki egykori labdarúgója lett a DVSC-TEVA új technikai vezetője. Elődje, Horváth Béla a jövőben az utánpótlásnál dolgozik – adta hírül a dvsc.hu.

A 32 éves Frida Ferenc nem ismeretlen a Loki-szurkolók előtt, hiszen a DVSC saját nevelésű játékosa volt. Tizenegy éves korában igazolta le a DSI, ahol első edzője Herczeg András volt. Tizenhárom évesen került be a korosztályos nemzeti csapatba, ahová később is rendszeresen meghívót kapott: 18 éves koráig 42 válogatott meccset játszott, három gól fűződik a nevéhez.

Tizenhét éves volt mindössze, amikor Garamvölgyi Lajos vezetőedző bevonta a Loki felkészülésébe, majd 1996 tavaszán a Fehérvár–Debrecen meccsen az élvonalban is bemutatkozott. Nagy tehetségnek számított, később azonban úgy alakult a pályafutása, hogy távolabb került a csapattól, és alacsonyabb osztályú együttesekben futballozott, de szülővárosát, Debrecent sosem hagyta el. Jelenleg a nyíregyházi főiskola sportszervezés szakán tanul.

„A múlt héten megkeresett Szima Gábor úr, hogy lenne egy feladat számomra a DVSC-nél – mondta Frida Ferenc. – Akkor még nem tudtam pontosan, miről van szó, később azonban kiderült, hogy két feladatot kellene ellátnom a klubnál. Az egyik a technikai vezetőséggel járó munka, a másik pedig a GPS-rendszer használata, amellyel a játékosok terhelését mérjük, ellenőrizzük, ezáltal elősegítve az edzők munkáját. Ennek a szoftvernek a működéséről két évvel ezelőtt már beszéltünk, ám a technikai vezetői titulus egy kicsit váratlanul ért. Hatalmas megtiszteltetés, hiszen ennél a klubnál nevelkedtem, így szívesen jövök vissza, ráadásul az ország egyik legjobb csapatánál dolgozhatok."

Legfrissebb hírek

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
11 perce

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
13 perce

Amorim rotálva nyerne, Nagy Ádám bizonyítana a San Siróban – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
15 perce

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
45 perce

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
50 perce

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
1 órája