Nehezen nyertek a zöld-fehérek a nyitányon

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2006.08.12. 18:53
Címkék
Bár rengeteg helyzetet kihagytak a hazai pályán játszó ferencvárosiak a Jászapáti ellen, a hajrában Laczkó Zsolt révén mégis szereztek egy gólt, amivel megnyerték történetük első másodosztályú mérkőzését.
Laczkó fejese után hiába nyújtózik Tajti kapus, nem tud hárítani
Laczkó fejese után hiába nyújtózik Tajti kapus, nem tud hárítani
Laczkó fejese után hiába nyújtózik Tajti kapus, nem tud hárítani
Laczkó fejese után hiába nyújtózik Tajti kapus, nem tud hárítani

Ahogyan azt várni lehetett: nagy elszántsággal vetette bele magát a játékba a Ferencváros. Játékosai lelkesek voltak és sokat vállalkoztak. Egyénileg is, de tudatos összjátékot ugyanúgy felfedezni vélhettünk a hazaiak játékában.

A széleken rendre a vendégvédők mögé kerültek, jöttek is sorra a beadások, de a kivitelezésbe mindig apró hiba csúszott. Legtöbbször már a beadás is pontatlan volt. Talán a nagy akarásnak volt köszönhető, de a beadások, ívelések ritkán találkoztak csapattárssal, hiszen azok a ritka kivételtől eltekintve magasan elszálltak a középen érkezők feje fölött.

Így is megszerezhette volna a vezetést az esélyesebb hazai gárda, ám Lazics távoli, majd Jovánczai közeli próbálkozásánál Tajti Norbert bravúrral hárított, míg Laczkó három méteres próbálkozását kapufára ügyetlenkedte.

Szavazás

Visszajut-e az FTC az élvonalba?

Írja be az itt látható számot!
A Jászapáti semmi bizonytalanba nem ment bele az első felvonásban, abszolút a védekezésre koncentráltak, amit sikerrel meg is tettek, eltekintve egy-két óriási egyéni hibától. Akkor azonban hiába adódott ígéretes lehetőség a ferencvárosiak előtt, nem tudtak élni az ajándékba kapott labdákkal.

A második felvonásban minden ott folytatódott, ahol az első játékrészben abbahagyták a csapatok. Támadott a Ferencváros, de a vendégvédők ezúttal még jobban koncentráltak, mint az elsőben, így nem igazán adódott igazi gólhelyzet a hazaiak előtt.

Érdekes volt, hogy amíg másfél tucatnyi szögletet elvégeztek a zöld-fehérek, addig a kaput ezekből szinte nem is veszélyeztették. Miként távoli lövésekkel sem nagyon próbálkoztak a betömörülő vendégvédők ellen. Jöttek sorra a beívelések, de azok közül csak egy volt igazán pontos: abból aztán meg is született a három pontot jelentő találat.

A Ferencváros ebben a pillanatban elkönyvelhette magának a győzelmet, mert a Jászapáti kifejezetten egy pontért érkezett az Üllői útra, támadásokkal meg sem próbálkoztak.

A zöld-fehérektől elsősorban a rutinosabb játékosok dicsérhetők, Lipcsei, Lazics, Bognár, Balog, de mindenekelőtt a mezőny legjobbja, Dragóner, míg a fiatalok szemmel látható elszántságuk mellett egy kicsit nagyobb alázattal a csapat és a társak iránt talán jobb teljesítményre lettek volna képesek.

NB II, KELETI-CSOPORT, 1. FORDULÓ:

FERENCVÁROS-JÁSZAPÁTI 1-0 (0-0)


Helyszín: Üllői út
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Bognár Tamás
Asszisztensek: Raff Tamás, Schuszter Roland
FERENCVÁROS JÁSZAPÁTI
12 Kemenes 1 Tajti N.
19 Bognár 2 Debreczeni
26 Dragóner 4 Kiskapusi
5 Tímár 23 Kaszás
78 Balog Z. 27 Tulák
14 Szalai 6 Mosonyi
6 Lipcsei 7 Somodi
8 Lazics 13 Ragó
18 Laczkó 9 Vígh
23 Deme 16 Murinai
42 Jovánczai 8 Horváth P.
Vezetőedző: Vezetőedző:
Gellei Imre Vojtekovszki Csaba
Gólszerző(k): Laczkó (83.)
Cserék: Horváth P. helyett Újfalusi (24.), Szalai helyet 87 Fitos (46.), Deme helyett 15 Bartha (64.), Vígh helyett Kotula (77.), Jovánczai h. Csepregi (87.), Kaszás h. Horváth R. (90.)
Sárga lap: Somodi (29.), Kiskapusi (63.), Tajti N. (69.)
Legfrissebb hírek

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
4 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
19 perce

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
22 perce

Újra legyőzte Luxemburgot a magyar férfi röplabda-válogatott az El-ben

Röplabda
34 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfiválogatott

Kosárlabda
43 perce

Katar–Svájc: megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
45 perce

Vb 2026: tizenegy topligás játékossal áll fel Svájc; pályán a katariak kedvence – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
50 perce

A svájci szurkolók közösen vonulnak a Katar elleni meccsre – Fotó

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik