Elégedett az ankaraiak edzője

Böőr Zoltánnak - a kívülálló szemszögéből - tökéletes szombat estéje volt.
"A magam mércéje szerint is rendben volt minden - fűzte mindehhez a DVSC-AVE Ásványvíz 15-szörös válogatott középpályása. - A felkészülési időszakban játszott edzőmeccsek egyikén sem nyújtottam olyan teljesítményt, mint amilyen a Honvéd ellen sikeredett, és bár bíztam benne, nem gondoltam, hogy kilencven percen át a pályán leszek. Éppen a Nemzeti Sportban nyilatkoztam azt az öszszecsapás előtt, hogy bízom magamban, és az adódó hibáimon szeretnék minél hamarabb túllépni, vasárnap már az járt a fejemben: sikerült úgy visszatérnem a pályára, ahogy azt előzetesen elképzeltem, mégis, némi jóleső elégedettség mellett elsősorban meglepetést érzek. Magamat is sikerült meglepnem."

És talán a török első osztályú Genclerbirligi (korábban rövid ideig ebben az ankarai együttesben légióskodott a Loki csapatkapitánya, Sándor Tamás is) csakis Böőr Zoltán miatt Debrecenbe látogató pályaedzőjét, Hayati Palancit, akivel a lefújás után néhány szót is váltott.
"Két-három mondatnál nem hangzott el több, megjegyezte, neki tetszett, amit tőlem látott - elevenítette fel a rövid párbeszéd lényegét Böőr Zoltán. - Hozzáteszem: az egészet tekintve a második félidőben már nekem is, tudniillik az elsőben bizony akadozott a játékunk. A ránk jellemző gyors, rövidpasszos futballból ekkor szinte semmit nem mutattunk, céltalan ívelgetésbe fogtunk. Hogy miért? Ennek sok oka van, így például a Honvéd jól védekezett, határozottan, keményen, a területeket lezárva. Biztos vagyok benne, ha jobb idő lesz, és a pályák nem lesznek ilyen pocsék állapotban, szebb játékot lát majd tőlünk a közönség. Persze így is nagy a boldogságom, tudom, hogy egy ilyen győzelem mekkora pluszt jelent. Pozitívnak látom, hogy nem egy olyan mérkőzésen arattunk kettő nullás győzelmet, amelyen kidolgoztunk egy tucat ziccert, amiből tízet elpuskáztunk. Egy-két lehetőségünk volt, a találkozó végén, mégsem idegeskedtünk, nem türelmetlenkedtünk. Ha jól futballozol, nyersz - ritka kivétellel, persze. Ellenben ha rosszul… Maradjunk annyiban, az elvétve terem három pontot. Nem, nem játszottunk rosszul - legalábbis a második félidőben nem - de annyira jól sem. Ezért is örülök a sikernek. Amikor a játékvezető lefújta a találkozót, olyan boldogságot éreztem, amit már régen nem. Győzött a csapatom, és megint azt tehettem, amit a legjobban szeretek: futballozhattam."