Szieben László fegyelmit javasol a Lombard FC volt trénerének

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.10.02. 10:41
Címkék
Détári Lajos nyilatkozatának elolvasása után Szieben László, a Magyar Labdarúgóliga (MLL) igazgatója átiratot küldött a fegyelmi bizottság elnökének, s arra kérte Kis Györgyöt, vizsgálja meg, hogy az interjúban elhangzottak indokolhatják-e fegyelmi eljárás megindítását.
"Mielőtt az alkotmányjogászok a telefonhoz kapnának, hangsúlyozni szeretném, nem a véleménynyilvánítás szabadságát próbálom korlátozni – mondta Szieben László. – A mégoly kritikus álláspontok kifejtésére is megvannak a sportágon belüli fórumok, aki azonban rögvest a nyilvánossághoz fordul, annak vállalnia kell a mondataiért a felelősséget. Úgy érzem, Détári Lajos a szombathelyi tulajdonos és a szövetség elnökségének egyik tagját olyan stílusban minősítette, hogy azzal átlépett egy határt. Lehet bírálni, de jobb, ha a Cavinton-szedésre az orvosa vagy gyógyszerésze szólítja fel az embert. A ligának feladata az üzletág szereplőinek erkölcsi védelme is, hiszen az MLL a futballvállalkozások érdekvédelmi szervezete. Hogy szükség van-e fegyelmi büntetésre, eldönti a fegyelmi testület, de a jövőben vélhetően minden tulajdonos megfontolja, alkalmazzon-e egy olyan trénert, aki utóbb agyagba döngöli őt.”A 61-szeres válogatott Détári Lajost meglepte a kilátásba helyezett fegyelmi híre, meg nem is."Számítottam a felzúdulásra, ám vállalom minden szavamat – mondta a Lombard FC volt trénere. – Azt ugyan nem értem, miféle sértésekre gondolhatott Szieben László. Talán az volt a baj, hogy kimondtam az igazságot? Annak viszont örülnék, ha a ligában nemcsak a nyilatkozatommal, hanem az ügyemmel is foglalkoznának. A szombathelyiek tudniillik máig tartoznak nekem, ráadásul az Új Lombard Kft. szeptember tizenegyedikén ellenem hozott fegyelmi határozatát is megfellebbeztem, amiről a ligát tájékoztattuk. Az MLL illetékeseinek tehát tudniuk kell, hogy a Lombard és Détári Lajos közös ügye még nem zárult le. Éppen ezért rejtély számomra, miként járulhatott hozzá az MLL, hogy a Haladásnál új vezetőedzőt nevezzenek ki.”
Legfrissebb hírek

Játékossors: szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
3 perce

Osváth Attila Soroksárról kapott posztriválist a Ferencvárosban

Labdarúgó NB I
9 perce

Saka helyett Madueke kezd az angoloknál a Kongói DK ellen – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
10 perce

Kérdőjelek után pályacsúcsot ért el a kedvenc versenyén

Csupasport
12 perce

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
56 perce

Bravúr a javából: Fucsovics legyőzte a 16. kiemeltet Wimbledonban

Tenisz
57 perce

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
1 órája

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik