Türelmes tulajdonos

2003.09.01. 20:42
Címkék
Győrött a bajnokság indulása előtt tartott sajtótájékoztatón Tarsoly Csaba, a klub tulajdonosa ismertette a nyáron történt változásokat, majd beszélt arról is, hogy az új csapatnak milyen célokért kell küzdenie: "Az alapszakasz végére az első hat közé kell jutnunk  jelentette ki határozottan az üzletember.
Eddig öt forduló telt el a bajnokságból. A győriek egy győzelemmel, egy döntetlennel, három vereséggel, szerény négy ponttal, 2–8-as gólkülönbséggel jelenleg a táblázat tizedik helyén állnak. Nem lehet vitás, mind eredményekben, mind játékban elmaradtak a várakozástól a győriek, s emiatt bizony elég nyomott a hangulat. Az okokról városszerte megoszlanak a vélemények, de mi ezúttal a legilletékesebbtől, a klub tulajdonosától kérdeztük: vajon ő miben látja a vártnál jóval gyengébb rajt okait?"Aki ismer, tudja, hogy munkamániás és maximalista vagyok – mondta Tarsoly Csaba. – Továbbra is tartom magamat ahhoz, amit az indulás előtt célul tûztem a csapat elé, vagyis az alapszakasz végére az első hat közé kerülés a követelmény. Ennek tudatában változatlanul igénylem, hogy mindenki – legyen az vezető, játékos – a maga területén maximálisan tegyen meg mindent a sikerért. Az első öt mérkőzésen elért eredménnyel, a nyújtott játékkal én sem vagyok elégedett, bizony ennél többet vártam, de nem vagyok kapkodós típus, van türelmem. Azt látni kell, hogy több új játékos érkezett, és ebből az állományból egységes, eredményes, ütőképes csapat gyúrása, kialakítása időigényes, sok munkát igényel. Én változatlanul bízakodom, és rendületlenül hiszem, hogy az elvégzett, a befektetett munka mihamarabb megérleli majd a gyümölcsét.”
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
2 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik