A Borsodi nem lesz újra névadó szponzor

Vágólapra másolva!
2003.06.03. 22:19
Címkék
A Borsodi Sörgyár Rt. kedden írásban tájékoztatta a Magyar Labdarúgóliga (MLL) vezetését, hogy a jelenlegi körülmények között nem kíván ajánlatot tenni a megemelt névszponzori összeggel kiírt pályázatra. A cég ugyanakkor a lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint – érvényesnek tartja az IMS sportmarketingcégen közvetítésével megkötött szerződését, ami 2005-ben jár le. A liga ajánlatában meghatározott 300 millió forintos minimális támogatási összeget az MLL – a sörgyár szerint – semmiféle, a megnövelt összeggel arányban álló szolgáltatással nem támasztotta alá. Új elemként az MLL, a női liga és a ligaválogatott szponzorációját, illetve a Szerencsemix című lap hirdetési felületeit kínálja. "Ezen összeg realitását az elmúlt napokban lezajlott események, illetve a korábbi időszak botrányai is megkérdőjelezik” – hangoztatja a nyilatkozat.
Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
3 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
5 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
5 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
6 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
6 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik