Örömkosárlabda Fehérvárott

FAZEKAS ERVIN, KÁLDOR ANDRÁSFAZEKAS ERVIN, KÁLDOR ANDRÁS
2004.04.22. 23:04
Címkék
Lassan gyülekezett a fehérvári publikum, tíz perccel a sípszó előtt jószerével még félház sem volt a csarnokban.
Lehet, hogy a hazai drukkerek fejében már a következő, a jóval nagyobb erőpróbának ígérkező, ASE elleni csata járt, de ehhez természetesen teljesíteni kellett a nyírségiek elleni harmadik öszszecsapást. Már az első percekben látszott, hogy az Albacomp nem követi az előző két mérkőzés "hagyományát". Pavlovics triplájával még vezetett a Nyíregyháza, de utána Borosék folyamatosan termelték a pontokat, és a játékrész felénél már 20–9-re vezettek. Hiába küzdött az örökifjú Krivacevics, ezúttal Bencze és Lapov mellett esélye sem volt. Jellemző a hazaiak fölényére, hogy a vendégek négy percig képtelenek voltak a kosárba találni, akkor is csak egy gyűrűről épphogy becsorgó labdát értékesített Kollár. A folytatásban kissé visszavett a sebességéből az Alba, ám a zöld-fehérek erejéből így is csupán egy-egy eredményes akcióra futotta. Feltűnő volt az előző találkozókon rendre jól teljesítő Toya gyengélkedése. Csendes játszadozással telt a következő negyed, a nyíregyháziak próbálkozásai meddőnek bizonyultak, ugyanakkor a hazaiak játéka nemcsak látványos, hanem hatékony is volt. A 26. percben már 36 pont volt a fehérváriak előnye, és ebbe még az is belefért, hogy néha túlcifráztak egy-egy támadást.

Számított-e ekkora különbségű győzelemre? – kérdeztük Farkas Sándortól, a hazaiak trénerétől.
– Most igen. Nem szoktam ilyet mondani, de a nyíregyházi mérkőzés után "elkaptuk a fiúkat", és azt hiszem, ez hatott. Ez a meccs már az ASE elleni sorozat előkészületét is szolgálta, innentől kezdve a játékosainknak már harcosokká kell válniuk.
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
2 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
3 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
25 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
27 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája