Ilyen egy felemelő ezüstérem

Nos, a mester így kötött ki Weissenfelsben, ahol gyorsan nekilátott egy ütőképes gárda kialakításához. Sorra vették a sztárokat a németek, jött a válogatott Nikagbatse és Arigbabu, no és érkezett Alexis, az egykori NBA-s játékos. A 40 évesen is kitűnő erőben lévő amerikai center az európai zónában is megfordult néhány sztárcsapatban, elég csak a Real Madridra vagy a Maccabira utalni. Egy szó, mint száz, príma csapat a Mitteldeutscher, no de miért is számítanánk másra az Európa-kupa középső főcsoportjának döntőjében.
Mely találkozó Bukva két ragyogó megmozdulásával indul, és már fogalmazódik is a kérdés: talán nem elképzelhetetlen a diadal? Na, persze egy csöppet talán korai a felvetés, kivált, hogy a túloldalon munkához lát a nemzetközi kompánia. Markoisvili, a grúzok 18 esztendős tálentuma (előző klubja az olasz Benetton volt…) kapja el a fonalat, majd rákezd Leslie és Alexis is. Debreceni oldalon Lee triplája jelent reménysugarat, ugyanakkor körvonalazódik, ha kizárólag Bukva képes egyenletes, jó teljesítményre (Szejo az öreg a háznál), nehéz lesz tartani a lépést a németekkel. Dettmann úgy ül, mintha nem is egy finálét nézne, hanem a parkban töprengene az élet dolgain, no persze könnyű neki, fut a szekér, vezet a csapata. Mi több, egyre jobban elhúz. Hatalmas rohanás a pályán, pedig nem biztos, hogy ez a stílus a Vadkakasoknak kedvez. Hatpontos előnyüket további nyolccal toldják meg a németek, ekképpen Tóth két triplája sem csendesíti el a palánk mögött – a hazaiak sárga mezében – farkast kiáltó ("Wölfe, Wölfe!") négytagú Mitteldeutscher-tábort. Alexis, a legenda továbbra is tarthatatlan (két negyed alatt 16 pontot szór), és a társai sem henyélnek, így a szünetben legfeljebb annak örülhetünk, hogy Sitku révén a miénk a sluszpoén. Amúgy viszont "róluk" szól a meccs, a 18:3-as lepattanózóarány, valamint a vendégek 73 százalékos mezőnymutatója egyenesen megdöbbentő.
Nem kevésbé az a Debrecen álomrajtja a harmadik szakaszban. Green, Sitku és Bukva egy, kettő, illetve három pontot szerez, és amikor azt feltételeznénk, mindez már nem fokozható, még rátesz egy lapáttal Ráthonyi együttese. Green és Bukva ugyanis nem érzi befejezettnek a művet, a Mitteldeutscher pedig csak asszisztál a rivális 11–0-s repesztéséhez.

Három pont. Öt perc alatt ennyire faragja le a hátrányát a Debrecen. Jól elvagyunk a vendégek gólképtelenségével, ám sajnos ennek is vége szakad: Burke, az amerikai hátvéd siet csapata segítségére, két triplája nekik igen jókor, nekünk meglehetősen rosszkor jön. Sebaj, a lényeg, hogy szoros a meccs – újra szoros. Az viszont kevésbé szívderítő, hogy a hazaiak egyedül Bukvától várják a csodát, még a nagy kedvencnek, Lee-nek sem megy a játék. Márpedig az ő hathatós segítsége nélkül ritkán győz a Debrecen. Az utolsó negyedbe belefér még néhány tanári Alexis-dupla, az elnyűhetetlen Bukva egy-két ragyogó kosara, de a lényeg egyre inkább kikristályosodni látszik.
A Vadkakasoknak be kell érnie a főcsoport második helyével. Hatalmas közhely, de ha egyszer igaz: ez az ezüst azért szépen csillog.

Miért maradt el a meglepetés? – kérdeztük Ráthonyi Tamástól, a Vadkakasok edzőjétől.
– Leginkább azért, mert a német csapat hozzá van szokva a hasonló hangulatú összecsapásokhoz. Alexisék egy évben vagy ötven ilyen meccset játszanak, míg nekünk ritkán van hasonlóban részünk. Ennek ellenére próbáltuk megnehezíteni a dolgukat, főként a szünet utáni keményebb védekezésünkkel. Megítélésem szerint a játékvezetők jobban tisztelték ellenfelünket, azt viszont el kell ismerni, hogy a kimagaslóan legjobb csapat nyerte a sorozatot.
Mennyivel érezte jobbnak csapata játékát, mint a csoportmecscsek során? – tudakoltuk Henrik Dettmanntól, a Mitteldeutscher mesterétől.
– Két új játékos került a keretünkbe, velük feltétlenül erősödtünk. Most kezd összeállni a csapat, és remélem, fokról fokra jobbak leszünk. Úgy érzem, a döntő első félidejében nyújtott játékunk volt ebben a szezonban a legjobb, ilyen teljesítménnyel a nagyon erős német bajnokságban sem vesztenénk meccset.

Szóról szóra

Náluk így természetes

Egy barátom keserűen mesélte, hogy csütörtökön, a Bruges–DVSC UEFA-kupa-focimeccs alatt a társaságában valaki kitörô örömmel fogadta a belgák gólját. Azért szurkolt a Loki ellen – indokolt az illetô –, mert ô egy másik magyar gárdáért rajong.
A debreceni tornán két német együttes is szerepelt, és a Mitteldeutschert elkísérte néhány lelkes drukker. Ôk vasárnap, a Würzburg–Brno bronzcsatán magától értetôdô módon a német fiúknak szurkoltak.
Számukra így természetes…

Tóth Gábor: "Úgy vélem, egy rendkívül jó csapattól kaptunk ki. Sajnos a szombati elődöntő jórészt felőrölte erőnket, ráadásul az első negyedet nagyon gyengén kezdtük, nem jöttek be a dobásaink. A harmadik játékrészben ugyan sikerült ledolgoznunk hátrányunk jelentős részét, de ezzel el is lőttük a puskaporunkat."
Szejo Bukva: "Azt tudtuk, hogy egyénileg rendkívül képzett játékosokból áll a német gárda, ám sajnos igazi csapatmunkát is produkált. Köszönjük szurkolóink biztatását és elismerését."
Sitku Ernő: "Erre számítottunk, hiszen a csoportmeccsek során már találkoztunk a németekkel és tudtuk, hogy nagyon erősek. Ezzel együtt, ha egy kicsit okosabban játszunk, nyerhettünk volna. Jó lenne sok ilyen rangos mérkőzés, hiszen az egész magyar kosárlabdának erre van szüksége. Ezért lenne fontos egy olyan sorozatban szerepelni, amelyben hétről hétre ilyen ellenfelekkel találkozhatnánk."
Ledon Green: "Örülök, hogy eljutottunk a döntőig, és hogy itt ilyen sokan szurkoltak nekünk. Az viszont egy kicsit bosszant, hogy vesztettünk, bár egyértelmű, hogy nagyon erős ellenfél győzött le bennünket."
B. Tóth Csaba, a debreceni csapatot működtető gazdasági társaság vezetője: "Néhány évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy ilyen rangos esemény házigazdái lehetünk. Nem kesergünk az elvesztett döntő miatt, hiszen ezt az évet a tanulásra szántuk a kupában. Most látszott, hogy ezt a játékot Európában mennyire más sebességi fokozatban játsszák, a mozdulatok ugyanazok, de a fordulatszám jóval magasabb."