Dávid Kornél bombaformában

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2002.10.14. 21:32
Címkék
Szenzációs, amit Dávid Kornél produkál a litván Zalgiris Kaunas színeiben. Sorozatban rukkol elő a jobbnál jobb produkciókkal, pedig a csapat sorra játssza a tétmeccseket, ám a magyar erőcsatár nem lankad. Ezen a hétvégén a litván bajnokságban remekelt, aholis 21 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt a Nafta Mazeikiai elleni mérkőzésen.
Pedig csak 29 percig játszatta edzője, vagyis alig több, mint félmérkőzésnyi időt töltött a pályán, amíg azonban le nem cserélték, egyértelműen ő volt az úr a palánkok alatt, ezt a sok kosár mellett 13 lepattanója is bizonyítja. Mondanunk sem kell, ez utóbbi műfajban sem tudta őt senki túllicitálni a 77–60 arányú Zalgiris-sikerrel végződött találkozón.Szóval egyre inkább úgy tűnik, Dávid főszereplő lesz a kontinens egyik legacélosabb gárdájában, de mindenféle dícséretnél beszédesebbek az eddigi statisztikái. Az NBA-t is megjárt erőcsatár eddig négy tétmérkőzésen lépett pályára új kenyéradója mezét viselve, és ezeken 77 pontot gyűjtött, ami 19.3-es átlagnak felel meg. Emmellé társul még 34 lepattanó is, vagyis rövid számolás után kiderül, itt 8.5-et vállal egy összecsapásra lebontva. Alig marad el a meccsenkénti 20 ponttól és 10 lepattanótól. Lenyűgöző!
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
47 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája