Eb-döntősök ellen játszanak

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.08.28. 20:46
Címkék
Tizenkét kosarashölgy, két edző és a csapatot kísérő stáb kelt útra hajnalban kicsit álmos és kialvatlan szemekkel Franciaország felé Ferihegyről, hogy részt vegyen az Európa-bajnok gallok által rendezett felkészülési tornán, melyen a házigazdákon kívül a legutóbbi kontinensviadalon második oroszok és a kubaiak lesznek a magyarok ellenfelei. A viadal célja egyértelműen az, hogy segítse a franciák és az oroszok világbajnoki felkészülését, hiszen nyakunkon a szeptemberi, kínai világbajnokság, amelyen az előbb említett két csapat főszerepet játszhat az Egyesült Államok, Ausztrália és Brazília válogatottja mellett.Ami a magyar csapat összetételét illeti, öt pécsi (Béres, Iványi, Károlyi, Keller és Ujvári), négy Soproni Postás-os (Csákány, Englert, Eördögh és Papp), egy GYSEV-es (Török), egy BSE-s (Hagara), és az Amerikában tanuló Cserny Réka tagja a keretnek, ezt a pontosan egytucatnyi játékost fogja tesztelni Rátgéber László szövetségi kapitány a nagynevű ellenfelekkel szemben. Reméljük, a csak hétfő óta együtt készülő együttes számára nem lesz túl nagy falat a Le Temple sur Lot-i viadalon rögtön az első napon, csütörtökön, mintegy éhgyomorra az Eb-címvédő Franciaország…
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
20 perce

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
21 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
23 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
58 perce

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
1 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szabó Levente öt perccel a beállása után gólt szerzett a 2. Bundesligában

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik