Női kézilabda: hosszabbított a DVSC Szilágyi Zoltánnal

M. M.M. M.
2022.10.07. 14:52
null
Fotó: dvsckezilabda.hu
Szilágyi Zoltán két évvel meghosszabbította 2023-ban lejáró szerződését – jelentette be a DVSC Schaeffler. Tavaly 11 évet követően először végzett a csapat dobogón.

 

2025-ig meghosszabbította szerződését Szilágyi Zoltán, a DVSC Schaeffler vezetőedzője. Miután 2021-ben kinevezték a csapat élére, első szezonját követően fel is merült a hosszabbítás igénye a klub részéről, ugyanis a tavalyi bajnoki bronzérem jól mutatta, hogy jó úton járnak a debreceniek.

„Egy percig sem gondolkoztam a válaszon, amikor ügyvezetőnk először beszélt a szerződés meghosszabbításáról, sőt már kicsit vártam is, hogy Ábrók Zsolt megkeressen – beszélt a szerződéshosszabbítás hátteréről Szilágyi Zoltán. – Érzem a klubnál a személyem iránti bizalmat, ami egy edzőnek nagyon fontos, s persze szeretek ezzel a csapattal dolgozni. Elkötelezett, ambiciózus társaság állt össze a Lokinál, amely szép jövő előtt áll. Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező egyesület tagja lehetek, amely nem a múltjából él, hanem komoly céljai vannak, s én ezekkel a célokkal minden tekintetben azonosulni tudok. Debrecenben főként magyar játékosokkal, fiatal magyar tehetségekkel próbálunk eredményt elérni, s ez nagyon fontos az egész honi kézilabda szempontjából– zárta mondandóját az edző a klub honlapján.

„Egy sikeres klub működésének legfontosabb eleme a stabilitás, ez a hosszú távú eredményesség kulcsa – fogalmazott Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője. – Ennek egyik záloga, hogy stabil, jó szakmaiságú stábbal tudjunk dolgozni. Úgy gondolom, hogy a DVSC-nél az ország egyik legjobb edzői stábja állt össze, s a nálunk folyó tudatos építkezés része, hogy ezt a stábot együtt tartsuk, biztosítva a klub jövőjét. Szilágyi Zoltán irányítása alatt a csapat folyamatosan fejlődik, s ez alapot teremt arra, hogy egyre komolyabb célokat tűzzünk ki magunk elé!”

A DVSC Schaeffler jelenleg második helyen áll a női kézilabda NB I-ben.

 

 

Legfrissebb hírek

Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

Labdarúgó NB I
18 órája

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 17:59

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Sergio Navarro távozik a DVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:45

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Sportszerűségből jeles: odaadta a cipőjét, zokniban irányított a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója

Kézilabda
2026.05.14. 21:54

Erdélyi Benedek a szabadnapján is kondizik – és meccsekre jár

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 08:06

Az FTC 51 gólt szórt Dunaújvárosban a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.05.09. 17:42
Ezek is érdekelhetik