Női kézi Eb: Ki kell verni a fejünkből, hogy nincs konkrét célkitűzés – Szikora

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 08:13
null
Szikora Melinda szerint ki kell verni a fejekből, hogy nincs konkrét célkitűzés a válogatott számára (Fotó: Imago Images/Bildbyran)
Pénteken Horvátország ellen kezdi el szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon, a mieink kapusa, Szikora Melinda bízik benne, hogy nagy győzelmekből lesz több a csapatnak.

 

Megérkezett a magyar csapat Koldingba. Elek Gábor és Danyi Gábor együttese szombaton nyert, vasárnap kikapott Svédországban felkészülési mérkőzésen a házigazdák ellen és immár Dániában fordult rá a célegyenesre. A mieink pénteken Horvátország ellen csatáznak először az Európa-bajnokságon, amely egyébként csütörtökön kezdődik.

A jelenlegi bő keretben három kapus található, közülük Szikora Melinda kapta a legtöbb játéklehetőséget Svédországban, mindkét mérkőzésen egy-egy félidőt állt a gólvonal előtt.

„Finom reggeli után repültünk át Dániába, kora délután már itt voltunk – újságolta a Siófok kapusa. – Jelen helyzetben minden egy kicsit macerásabb, hiszen a repülőtéren be kellett mutatnunk a negatív teszteredményeinket tartalmazó dokumentumokat, majd azonnal új PCR-tesztet végeztek rajtunk. Jelenleg karanténban vagyunk a szállodában, várjuk az eredményeket, és ha minden rendben lesz, kedden már edzhetünk, bár némi kondicionális munkát már itt a hotelben is végeztünk, mégpedig a folyosón, máshol nem lehet… 

Erre szükség is van, hiszen a hétvégi két felkészülési mérkőzés során rengeteg tapasztalatot szerezhetett a szakmai stáb, bizonyos játékelemek jól működtek, mások kevésbé, de így legalább már tisztult a kép, mire kell fektetni a hangsúlyt a rajtig.

„Személy szerint én nagyon boldog vagyok, hogy bekerültem a keretbe, a válogatott meghívó mindig jókor jön, most főleg, hogy kiszakadtam a megszokott környezetből – mondta Szikora Melinda. – Nyilvánvaló, hogy a svédek elleni két mérkőzésből sokat lehet tanulni, de nagy jelentőséget nem tulajdonítunk neki, tudjuk, hogy a második mérkőzésen nem azt adtuk, amit vártak tőlünk. A támadójátékunkkal nem nagyon szeretnék foglalkozni, az nem az én asztalom, de az látszott, hogy azok az elemek működtek jól és stabilan, amiket a játékosok a klubjukban is alkalmaznak. A többit még össze kell hangolni, ezen dolgozunk, nyilván sokat videózunk is, most azon vagyunk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a pénteki rajtra.”     

Szombaton, az első felkészülési mérkőzés előtt rémisztő pillanatoknak lehettek szemtanúi, akik a csarnokban tartózkodtak. Annál a kapunál, ahol a magyar csapat melegített, felrobbant egy kosárpalánk és ezer szilánkra tört, szegény Szikora Melinda nyakába hullott a legtöbb törmelék.

„Nem mindennapi, hogy ilyen megtörténik…– emlékezett vissza a furcsa esetre a kapus. – Először szinte sokkot kaptam, de aztán próbáltunk nem foglalkozni a történtekkel. Érdekes, hogy remekül kezdtük a meccset az eset után, talán kellett a trauma egy ilyen starthoz. A viccet félretéve: nehéz volt koncentrálni, és nemcsak azért, mert többünknek veszélyben volt a testi épsége, hanem mert másik terembe kellett átmenni melegíteni, aztán visszahívtak minket, hogy minden rendben, de még mindig voltak szilánkok a pályán, végül a rendezők megoldották a helyzetet.”

Kicsi az esélye, hogy az Európa-bajnokságon hasonló gikszer előfordulna, és remélhetőleg csak a játékkal kell foglalkozniuk a résztvevőknek, így a magyar csapatnak is. Szikora Melinda szerint is nehéz megjósolni, mi várható a kontinensviadalon, a vírushelyzet miatt sok a bizonytalanság.

„Ettől függetlenül ez világverseny, mindenkinek ki kell hoznia magából a lehető legtöbbet saját maga és a csapat miatt is Ki kell verni a fejünkből, hogy tulajdonképpen nincs konkrét célkitűzés és tét – hangsúlyozta a kapus. – Érdekes torna lesz, biztosan lesznek majd nagy győzelmek és nem várt vereségek is, mi azon leszünk, hogy előbbiből gyűjtsünk többet, és olyan válogatott legyünk, amely képes váratlant húzni és olyan meccseket megnyerni, amely előtt nem neki áll a zászló. Azt várom csapatunk tagjaitól, hogy mindenki hozzátegye azt, amit tud, ha ez sikerül, akkor biztosan szép eredményt sikerül elérni.”

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (DÁNIA, DECEMBER 3-TÓL 20-IG)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Herning):
Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia
B-CSOPORT (Herning):Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország
C-CSOPORT (Kolding):Hollandia, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Horvátország
D-CSOPORT (Kolding):Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország
A csoportok első 3 helyezettje jut a középdöntőbe.
A középdöntő helyszínei:
Herning, Kolding
A döntő hétvége helyszíne:Herning

A MAGYAR VÁLOGATOTTFELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
November 28., Trollhättan:Svédország–Magyarország 27–28 (14–12)
November 29., Trollhättan:Svédország–Magyarország 31–25 (12–11)

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 4., 18.15:
Magyarország–Horvátország
December 6., 16.00:Magyarország–Szerbia
December 8., 20.30:Hollandia–Magyarország

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-RE UTAZÓ KERETE*
Kapusok:BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZIKORA Melinda (Siófok KC)
Jobbszélsők:FALUVÉGI Dorottya (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők:CSISZÁR-SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), TOMORI Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók:KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), LAKATOS Rita (Váci NKSE), TÓTH Eszter (Motherson Mosonmagyaróvár)
Beállók:PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler), HELEMBAI Fanny (Váci NKSE)
Balátlövők:HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KÁCSOR Gréta (Váci NKSE), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (MTK Budapest)
Balszélsők:MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány:DANYI Gábor, ELEK Gábor

* Az Európa-bajnokság rajtjára 16 játékos nevezhető, a torna során hat cserére van lehetőség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik