Női kézi: sok mindent meg kell vizsgálni a Ferencvárosnál...

Vágólapra másolva!
2023.09.18. 09:15
null
Gyorsan talpra kell állnia a tavasszal BL-döntős Fradinak (Fotó: Török Attila)
Nem tudott talpra állni a Bajnokok Ligája-rajton a francia Metztől elszenvedett 13 gólos hazai vereségből a Ferencváros női kézilabdacsapata. Az előző idényben ezüstérmes zöld-fehérek a második körben a legutóbbi három BL-kiírást megnyerő norvég Vipers Kristiansand otthonában maradtak alul 11 góllal.


„Nehéz napjaink voltak a rossz Bajnokok Ligája-rajt után, de szerettünk volna ezúttal javítani, a hétközi hazai bajnokin a Mosonmagyaróvár ellen mutatott formát hozni most is
– értékelt az újabb súlyos vereség után az FTC dán edzője, Martin Albertsen, aki amellett, hogy keveset rotálta csapatát, a tévéközvetítést figyelve az időkéréseknél néha tanácstalannak tűnt, mintha egyelőre nem találná az összhangot a játékosaival. – Az első húsz-huszonöt perc jó volt, nagyszerű meccset láthattunk, és elégedett voltam azzal is, hogy nyolc védésünk volt, ám később ez jóval csökkent. A nagyobb hátránynál mentálisan mélyre kerültünk, ez magától értetődő. Próbáltunk visszakapaszkodni a második félidő közepén, de nem tudtunk már jelentősen előrelépni, miután cseréltünk. Meg kell vizsgálnunk, hogyan tudjuk növelni a védések számát. Tudtuk, milyen kapus áll szemben velünk, Katrine Lunde teljesítménye meghatározó volt a második félidő elején. Sok mindent meg kell vizsgálnunk és átnéznünk, hogy a következő csoportmérkőzésünk jobban sikerüljön.”

A Mosonmagyaróvár elleni bajnoki rangadóhoz hasonlóan Norvégiában is kiválóan kézilabdázó, ám a jó teljesítményt tekintve csapatában bántóan egyedül maradó szerb irányító, Andrea Lekics szerint is jól alakult az első huszonöt perc, utána azonban nem tudtak mit kezdeni a gyors indításokból könnyű gólokat szerző Vipersszel.

„Problémát okozott a norvégok támadójátéka, túl gyorsan kaptuk a gólokat – mondta az FTC karmestere. – Hiába a jó kezdés az első félidőben, semmit sem ér, hiszen az első két csoportmérkőzésünket elveszítettük két nagyon erős riválissal szemben. Gyorsan talpra kell állnunk, közeledik az újabb meccs Ljubljanában, az is nehéz lesz, de remélhetőleg csapatként harcolva meg tudjuk szerezni az első pontjainkat.”

Nem lesz idejük a sebeket nyalogatni a ferencvárosiaknak, szerdán az MTK-val találkoznak az NB I-ben, majd szombaton a dán Esbjerget is elkapó Krimhez látogatnak – a továbbjutást érő első hat hely megszerzése szempontjából újabb botlások már egyre kevésbé férnek bele.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Krim Ljubljana 2 2 69–45 +24 4
2. Ikast 2 2 69–62 +7 4
3. Metz 2 1 1 74–64 +10 2
4. Vipers 2 1 1 63–56 +7 2
5. Rapid Bucuresti 2 1 1 54–55 –1 2
6. Esbjerg 2 1 1 57–61 –4 2
7. Lubin 2 2 43–62 –19 0
8. FTC 2 2 51–75 –24 0
Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
11 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
14 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
19 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
20 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik