N. T. 2021.03.20 19:46 Frissítve: 2021.03.21 00:19

Női kézi olimpiai sel.: Ami az Eb-ről hiányzott, most megvolt – Elek

Elek Gábor, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az olimpiai kvalifikáció szempontjából sorsdöntő szerbek elleni győzelem alkalmával a csapat győztes mentalistást mutatott, és nyoma sem volt annak az ijedtségnek, ami a decemberi Európa-bajnokságon jellemezte a társaságot.

 

Elek Gábor joggal ölelte magához a kiválóan védő Bíró Blankát (Fotó: Török Attila)

 

„Minden olyan periódusnál, ami picit nehezebb volt a mérkőzésen, volt aki átrúgott minket – kezdte értékelését az M4 Sportnak Elek Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Ami az Európa-bajnokságról hiányzott, a mentalitásunk, a szívünk, a lelkünk, az most megvolt. Az Eb-n egy stresszes, ijedt társaság benyomását keltettük, nagyon fontos volt, hogy ezt tudtuk orvosolni. Most jó rájuk nézni, hogy együtt örülnek, hogy ilyen boldogok.”

Elek kiemelte, hogy mindenki egyfelé húzott, a két nagy riválisból érkező játékosok és stábtagok is egyfelé húzták a válogatott szekerét.

 MINDEN HÚZÁSUKRA VOLT VÁLASZUNK

SKALICZKI László mesteredző, a Nemzeti Sport szakértője: „Az első félidőben nagyon jól védekeztünk, szépen kialakítottuk a nagy lövők ellen a lövőfolyosókat, a helyzeteket pedig remekül olvasta Bíró Blanka. Mindent megpróbáltak a szerbek, de minden húzásukra volt válaszunk. Sokkal gyorsabban, ötletesebben és szélesebben játszott a magyar válogatott. Mindkét játékrész eleje döntőnek bizonyult, a mieink egyből éreztették, hogy az ő játékuk és akaratuk érvényesül, ami a felkészülést dicséri, mert minden lépés ki volt dolgozva a mieinknél, a játékosok pedig precízen megvalósították az elképzeléseket, emellett megvoltak a kiemelkedő egyéni teljesítmények is. Nem vált görcsössé a csapat, jól váltogatta a stáb a felállásokat, jókor jöttek a pihentetések. Elismerésem a válogatottnak ehhez a nagyszerű sikerhez, nagyon kellett!”

„Szeretném elmondani, hogy nagyon sok ember munkája van ebben. Persze ez a tizenkilenc játékos és a szakmai stáb nagyon boldog, de ez az egész magyar kézilabdának egy óriási öröm és óriási siker. A szövetségnek és a ligának is, nagyon köszönjük nekik, de én elsősorban azért a segítőimnek és a stábomnak szeretnék köszönetet mondani, mert zseniális emberek. Én akkor ismertem meg őket igazán, amikor bajba kerültem, és amit ők levettek a vállamról, és amit segítettek, az lenyűgöző. Dumálhat nekem mindenki a Győr–Fradi ellentétről, de látjuk, hogyan áll össze ez a stáb. Imádom őket.

Elek Gábor a kijutáshoz vezető út felidézésekor kiemelte, hogy Kim Rasmussen nevéhez fűződik az az időszak, amely a mostani sikert előkészítette.

„Ne felejtsük el, hogy tizennégy hónapot vártunk erre a mérkőzésre – folytatta. – Amikor egy irányba állunk, és tudjuk, hogy mit akarunk, az a női kézilabdának és, gondolom, más női sportágaknak is egy nagy sajátja. Ha a játékosok elkezdenek egy irányba menni, és elkezdik jól érezni magukat együtt, és van egy hatalmas céljuk, akkor az általában ad egy olyan mentalitást, hogyha mögé tudunk rakni szakmai tartalmat, akkor az nagyon sok mindenre elég lehet. Nagyon boldogok vagyunk, ez az este az örömé lesz.”

Kovacsics Anikó lendületes játékával és gólerősségével valódi vezére volt a csapatnak. A hat gólig jutó irányító úgy vélte, élete egyik legjobb meccsét játszotta a szerbek ellen:

„A csapattársaimhoz hasonlóan én is úgy álltam hozzá, hogy ez életem legfontosabb mérkőzése, és szerencsére úgy alakult, hogy ez lett a csapattal életem egyik legjobb meccse is. Mindenki tisztában volt azzal, mi ma a tét. Egész nap nagyon együtt voltunk, és aztán az első perctől nagyon koncentráltunk, így stabilan tartani tudtuk az előnyt. Úgy voltam vele, ha négykézláb mászom le a pályáról, ezt akkor is meg kell csinálni. Ugyan üres volt a csarnok, de éreztük, hogy sokan szorítanak értünk. Örülök neki, hogy ebben a mostani helyzetben kellemes pillanatokat tudtunk szerezni az országnak.”

A négygólos Lukács Viktória a fegyelmezettséget emelte ki: „Tisztában voltunk vele, hogy egy lapra kell feltenni mindent, és ez látszott a pályán is. Szívünket-lelkünket beletettük a mérkőzésbe, betartottuk a taktikai utasításokat, végig fegyelmezettek voltunk. Belülről ez nem volt egy olyan könnyű mérkőzés, a szerbek is küzdöttek, a végén éreztem csak, hogy mintha kicsit feladták volna. Remélem, hogy az oroszok ellen is felszabadult magyar válogatottat láthatunk, és akkor bármi megtörténhet.”

„Bevallom, ilyet még soha nem csináltam korábban – mondta a szemfüles góljáról Márton Gréta. – Görbe kérdezte tőle, hogy ellopom-e a labdát, és mondtam neki, hogy igen, szóval az ő segítségével tudtam megcsinálni.”

A három gólig jutó balszélső számára még hihetetlen, hogy összejött, amiért annyit dolgoztak, és kijutottak az olimpiára:

„Kell még pár nap, hogy fel tudjam dolgozni. Ez a fantasztikus siker talán annak köszönhető, hogy most játszottunk leginkább csapatként, és annyira szerettük volna ezt a győzelmet, hogy mindent megtettünk érte. Még nem foglalkoztunk az oroszokkal, mert erre a meccsre készültünk, de remélem, hogy felszabadultan tudunk majd játszani.”

Szöllősi-Zácsik Szandra: Óriási a buli az öltözőben!

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ
2. CSOPORT (GYŐR), 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 31–23 (16–12)
Győr Audi Aréna, zárt kapuk mögött. V: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
MAGYARORSZÁG: BÍRÓ B. – LUKÁCS V. 4, Kiss N. 1, Tomori, Kisfaludy 1, KOVACSICS 6, Márton G. 3. Csere: Janurik (kapus), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 7, Szucsánszki 1, Klujber 1 (1), Helembai F.1, Háfra N. 2, Csiszár-Szekeres, Schatzl Nadine 4. Szövetségi kapitány: Elek Gábor
SZERBIA: Tomasevics – Krpezs-Slezák 3, Lavko 1, Liscsevics 2, Pop-Lazics 2, Sztoiljkovics 1, D. Radojevics. Csere: Riszovics (kapus), T. Radojevics, Trifunovics 3 (2), DMITROVICS 6, Radoszavljevics, Cvijics 3, Kovacsevics 2, Nikolics. Szövetségi kapitány: Ljubomir Obradovics
Az eredmény alakulása. 7 p.: 5–2. 13. p.: 7–6. 15. p.: 10–6. 21. p.: 13–8. 26. p.: 15–10. 35. p.: 19–14. 42. p.: 23–16. 45. p.: 25–17. 48. p.: 27–19. 53. p.: 28–22
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/2

A csoport másik mérkőzésén
Orosz csapat–Kazahsztán 33–26 (17–16)

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 2 2 77–42 4
2. Orosz csapat 2 2 62–50 4
3. Szerbia 2 2 47–60 0
4. Kazahsztán 2 2 45–79 0

 

2021.06.17 05:19:53

Kézilabda BOBORY BALÁZS

„Sok mindent pozitívabban láttam, ha hibáztam, kerestem, miként tudnék javítani.”

2021.06.13 17:29:12

Kézilabda RUSZNÁK GYÖRGY

Minden idők legnagyobb különbségű győzelme született az új lebonyolítás szerinti BL-döntőkben.

2021.06.09 09:42:45

Kézilabda BALLAI ATTILA

„...és onnantól, hogy erre képesek lettünk, jöttek az igazi sikerek.”

2021.06.07 23:17:52

Kézilabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Kudarc után érdekesebb a helyzet, hosszabb elemzést is megérdemel, de fokozott figyelmet mindenképpen, hogyan reagálnak a vesztesek, mivel indokolnak, képesek-e hétköznapian megmagyarázni a sokszor megmagyarázhatatlant.

2021.06.07 08:58:53

Kézilabda BOBORY BALÁZS, NEDELYKOV TAMÁS

Arra kértük Dudát, idézze fel a nálunk töltött időszaka legfontosabb pillanatait, 12 esztendőt 12 fejezetben.